Kirsty Greenwood: Holtomiglan-holtodiglan {Értékelés}

Sziasztok!

Mostanában eléggé elhanyagoltam a blogolást, de végre megtaláltam azt a könyvet, amiről megéri beszélni, sőt, istenigazából minden figyelmet megérdemelne, ez a regény pedig nem más, mint a bejegyzés címében is szereplő Holtomiglan-holtodiglan.

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó

ISBN: 9789634529484

Oldalszám: 392

Fordító: Gieler Gyöngyi

Eredeti cím: The Love of My Afterlife

Megjelenési dátum: 2025. 01. 22.

Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:

Hogyan találjunk meg egy pasit tíz nap alatt?

Amikor az egyedüllétre berendezkedett Delphie egy hamburgerfalatka okozta fulladás miatt a túlvilágon találja magát, azt gondolja, ennél váratlanabb fordulat már nem következhet a számára. A bizarr helyszínen azonban belebotlik a legdögösebb férfiba, akit valaha is látott, és akiben minden bizonnyal megtalálta a lehetséges lelki társát.

Az idillnek azonban egy csapásra vége szakad, amikor valaki beront, és végzetes hibára hivatkozva visszaküldi a férfit a földre. A kétségbeesett Delphie kap egy második esélyt: ő is visszatérhet az élők sorába, ha tíz napon belül eléri, hogy a titokzatos idegen önszántából megcsókolja. Ahhoz azonban, hogy megtalálja a férfit egy milliók lakta városban, Delphie-nek a szívére kell hallgatnia, és meg kell tanulnia segítséget kérni…

Véleményem a borítóról:

Zseniális lett ez a borító! Ugyan a képeken nem látszik, de a legfelső felhőcske váltogatja a színét különböző fény hatására, engem totál megnyert magának.

A történetről és a szereplőkről:

Teljes mértékben impulzus alapján döntöttem a könyv mellett; a fülszöveget végig sem olvastam, csak gyorsan lecsekkoltam, hogy a Goodreadsen milyen értékelésen áll (4.09 több ezer értékelés után, ami nagyon jó), és már repültem is érte a könyvesboltba. Azt hiszem, többször kéne így döntenem, és le kellene szoknom arról, hogy inkább sodródom a felkapott könyvek tengerében, amik már nem tudnak újat mutatni nekem. 

Kirsty Greenwoodnak ez az első, magyarul is megjelent regénye, és érthetetlen módon mintha rejtegették volna ezt a friss megjelenést, mert eddig egyszerűen senkinél sem láttam a közösségi médiában. Nem mondom, emiatt kicsit morcos vagyok, hiába tudom, hogy még csak a napokban jelent meg. Bízom abban, hogy az ajánlóm sok könyvmolyt fellelkesít majd az elolvasására, mert ez a könyv megérdemli a figyelmet és jó lenne, ha több regény is megjelenne magyar nyelven az írónő tollából.

Történetünk egy romantikus komédia, ami a már jól megszokott toposzokkal munkálkodik: ellenségekből szerelmesek, srác a szomszédból, eleve elrendelt lelkitársak, egy ágy stb., viszont a különlegessége az egésznek, hogy ezeket egyáltalán nem a konvencionális értelemben használja. Kiindulási pontunk szerint ugyanis Delphie, a főszereplőnk meghal, és a "mennyországban" tér magához, ahol egy véletlen folytán összetalálkozik a neki rendelt lelkitársával. A férfi Jonah, ő maga a két lábon járó tökéletesség - magas, izmos, önkénteskedik egy gyerekkórházban, sportos és minden finomság, amit csak el tudtok képzelni -, viszont ő csak egy véletlen folytán került Örökkévalóba, ezért az ominózus kétperces találka után Jonah újra a Földön találta magát. Delphie tíz napot kap a túlvilági pszichológusától, Merrittől - már önmagában ez is milyen vicces helyzet -, hogy visszatérjen a Földre, megtalálja, elcsábítsa és megcsókolja Jonah-t, és ha ez nem sikerül neki, akkor a főhősnőnk továbbra is halott marad. Ó, és egy aprócska nehezítés: Jonah nem emlékszik semmire Delphie-ből, ráadásul Londonban élnek.

Ahogy olvashatjátok, ez egy teljességgel lehetetlen vállalás lehetne, ha Delphie nem tenne meg mindent a siker érdekében. A helyzet az, hogy a főhősnőnk nem is annyira hős a kezdetekben, vagy inkább antihősnek mondanám; a legkevésbé sem kedves, kifejezetten gyanakvó és nem enged közel magához senkit. A védekező mechanizmusaként magába zárkózik, nem tud segítséget kérni, de ahogy az olvasó, úgy szép lassan Delphie is rájön, hogy ezen változtatnia kell, hiszen 10 nap alatt csodát kell művelnie és ténylegesen élet-halál kérdésről van szó az esetében. Amilyen tesze-tosza Delphie, olyan nagy szerencséje van, hiszen egyre több és több olyan ember kezdi körülvenni, akik átlátnak ezen a mufurc kinézetén, és mindenben segítenek neki azért, hogy megtalálja az igaz szerelmét. Nem is sejtené, hogy a lelkitársa a legváratlanabb módon fog betoppanni az életébe, de erről nem is mondok inkább többet, hiszen lelőném vele a "poént". 

Nem egy komoly szépirodalmi mű a Holtomiglan-holtodiglan, mégis értéket - és egyébként rengeteg humort - hordoz magában. Ugyan mágikus realizmusra épít, a mondanivalója ennek ellenére rendkívül valóságos: nem szabad a megfelelő időpontra várni. Nekünk kell megteremtenünk a pillanatokat, amikről azt hisszük, hogy majd csak maguktól eljönnek. Szeretettel kell fordulni az emberek és a világ felé, és máris klasszabbnak tűnik egy átlagos nap is. Segíteni jó, segítséget kérni pedig ugyanennyire jó, vagy talán még jobb. Ér felismerni a hibáinkat és változtatni rajtuk. És persze azzal sincs baj, ha az ember huszonévesen még nem bogozta ki a világmindenség titkait és sokszor azt sem tudja, eszik-e vagy isszák az életet, a lényeg csak az, hogy ne ragadjunk bele egy negatív spirálba, ami magával húz a sötétségbe. 

Egy csomó komoly gondolat megtalálható a sorok között, amit a szerző nem tol expliciten a képedbe, hogy "márpedig ezt tanuld meg!!", sokkal inkább Delphie fejlődésén keresztül sugallja ezeket a tanításokat, és ezek rám most igazán elgondolkodtató hatással voltak. Szeretem az olyan romantikus regényeket, amelyekben a szerelmi szálon kívül máson is hangsúly van, és úgy érzem, ebben a kötetben mindent megtaláltam, amit szeretek. Mostanában kifejezetten lassan olvasok, hogy jobban belém ivódjon egy-egy történet, viszont nem tudom, hogy Greenwood mit rakott ebbe a könyvébe, mert olyan szinten ráfüggtem, hogy nem bírtam letenni. Nagyon jó és érzelmes élmény volt számomra, rengeteget nevettem rajta, sőt, néhol még könnyeztem is, így egy totális hullámvasúthoz volt szerencsém, amit még biztosan át akarok élni majd a jövőben. Tutira újraolvasós ez a könyv.

Összességében: 5☆

Egyszerűen nem értem, hogy miért nem kap nagyobb figyelmet ez a könyv. Száz meg száz egykaptafa ötletre épülő történetet kapnak fel az olvasók, ehhez képest a Holtomiglan-holtodiglant még senkinél sem láttam a közösségi médiában, ami azért is bosszantó, mert Kirsty Greenwood regénye egy igazi felüdülés a tucatkönyvek tengerében. Végre egy olyan chick lit, ami már ismerős toposzokkal operál, mégis egy teljesen új és egyedi meglátásba helyezi a lelkitársak egymásra találását. Nyilvánvalóan nem egy világmegváltó könyv, valakinek mégis végtelenül motiváló lehet a mi bénácska főszereplőnk jellemfejlődése - engem legalábbis magával ragadott Delphie bukkanókkal teli útja, sőt, ösztönzött arra, hogy önmagam jobb verziója legyek, ahogy arra is, hogy ne mindig a megfelelő pillanatra várjak, hanem én magam teremtsem meg ezt a pillanatot, és lehetőleg a legnagyobb szeretettel forduljak az emberek és a világ felé. Mint mondtam, nem Kirsty Greenwood fogja elhozni ezzel a könyvvel a világbékét, de hozzám hasonlóan másoknak is biztosan nagy erőt (és egy borzasztóan jó szórakozást) adnának a szerző szavai.