A kezdet kezdetén nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok a 400. blogbejegyzésemhez, de láss csodát, ez ma megtörtént, hiába írok keveset manapság. A legkevésbé sem nevezhető habos-babos romantikusnak a legutóbbi olvasmányom, ami a Still Beating - Még mindig dobog volt, és habár nem teljesen vagyok elégedett vele, mégis úgy érzem, hogy megérdemli a figyelmet.
Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789634998655
ISBN: 9789634998655
Oldalszám: 400
Fordító: Szilágyiné Márton Andrea
Eredeti cím: Still Beating
Fülszöveg:
Amikor Cora részt vesz a nővére születésnapi partiján, legfeljebb másnaposságra vagy szégyenkező sétára számít. Arra viszont nem számít, hogy ellopják a pénztárcáját, és így Deanre – ősellenségére és végső tüskéjére – szorul.Arra pedig végképp nem számít, hogy egy őrült pincéjében ébred bilincsben.
Hogy a helyzetet még rosszabbá tegye, Dean a saját láncaiban osztozik a helyiségen.
Tizenöt évnyi ugratás, sértegetés és tréfa után úgy tűnik, a végső tréfa rajtuk csattan. A két embernek, akik mindig is azt hitték, hogy a végén megölik egymást, most együtt kell működnie, ha túl akarják élni.
De Cora és Dean nem is sejti, hogy elrablójuknak terve van velük. Egy terv, amely megváltoztatja a kapcsolatuk menetét, elmossa a gyűlölet és a szerelem közötti határt, és sokkal többel köti össze őket, mint egyszerű láncok.
Véleményem a borítóról:
Szép, kifinomult, nem tolakodó és igazán esztétikus a könyv borítója, és felszínesség vagy sem, nagy szerepet játszott abban, hogy megvegyem a kötetet.
A történetről és a szereplőkről:
Jennifer Hartmann ezen kötetét korábban már angolul is nézegettem, de a végső löketet az elolvasásához Pupa (@pupareads) adta meg. Végül egyikőnknek sem tetszett annyira a könyv, mint ahogy azt vártuk, de abban mindketten egyetértettünk, hogy nem bántuk meg a ráfordított időt. Figyelem, az értékelésem spoileres lehet!
Ez a könyv nem a 18 éven aluliaknak és a gyenge gyomorral rendelkező olvasóknak szól. A Still Beating - Még mindig dobog rendkívül sötét és fájdalmas eseményeket, témákat jár körbe, kezdve a bántalmazással és a testi-lelki erőszakkal, de teret kap benne a PTSD és még egy kisállat elvesztése is. Ha valamelyik téma triggerel, nem ajánlom a kötet elolvasását!
A történet három nagy részre tagolódik, amelyből az első fejezet magát az elrablást és a fogvatartás körülményeit, eseményeit taglalja. Itt egyáltalán nem finomkodott az írónő, mindent borzasztó részletességgel írt le, minden egyes szörnyűséget kifejtett, ami egyszerre taszított és keltette fel a figyelmemet. Kifejezetten tetszettek ezek a fejezetek - már ha lehet ilyet mondani -, hiszen ehhez fogható történetszállal még sosem találkoztam korábban, és minden idegszálam megfeszült olvasás közben. Már-már imádkoztam Cora és Dean épségéért, hiába tudtam, hogy egy ilyen "élményt" lehetetlen sebek és károk nélkül átvészelni. A fülszövegből kiindulva azt hittem, a könyv egésze erről fog szólni, de ehhez képest egész hamar letudtuk a raboskodást, csak ennek az árnya maradt velünk továbbra is, a szereplőkbe kódolva.
A múlt árnyait nem lehet kitörölni egy emberből - pláne nem egy ilyen komoly traumát. Noha Cora és Dean korábban ki nem állhatták egymást, a sebeik örökre összekötik őket, ezzel pedig egy lehetetlen macska-egér játék alakul ki köztük. Dean Cora nővérének a vőlegénye, ráadásul Cora még mindig fogságban van, csak immár a saját elméjének csapdájába került. Rendkívül toxikus viselkedést láthattam tőle, és őszintén, ez rengeteget elvett az olvasmányélményemből. Általában a férfi karaktereket jellemzi az ilyesfajta viselkedés, de most csak sajnálni tudtam szerencsétlen férfi főhősünket. Ha valami, hát az igazságtalanság nagyon tud bosszantani a való életben és a fikcióban is, így a szívemre vettem Dean sorsát és csak reménykedtem abban, hogy megleli a boldogságát.
Az érzelmek széles spektrumát megtapasztalhattam a cselekménynek köszönhetően; örültem, bosszankodtam, csalódtam, féltem, keseregtem és hálás is voltam. Lehet, hogy többet vártam ettől a regénytől, de ez nem jelenti azt, hogy bánom, hogy kézbe vettem, sőt! Sajnos egészen másra számítottam, mikor megvettem, de ez már egyéni kérdés. Azt kétlem, hogy újra el fogom olvasni, de lehet, hogy adok majd még egy esélyt a szerzőnek.
Top 3 kedvenc idézetem:
- "Nem adhatjuk oda valakinek a szívünket úgy, hogy előbb a saját szívünket nem szeretjük."
- "Még mindig dobog.
Még mindig nincs baj.
És még mindig szeretlek." - "Talán a szerelem az, ha elénekled neki a kedvenc dalát, hogy aludni tudjon. Talán az, ha odaadod neki a cipődet, hogy melegen legyen. Talán az, ha átjössz hozzá az éjszaka közepén, amikor áramszünet van, mert tudod, hogy fél a sötétben. És talán a szerelem az, hogy elmész, mert tudod, hogy a másik csak így talál rá újra a fényre."
Összességében: 3,5☆
Hűha, kicsit többet vártam ettől a könyvtől a sok jó értékelés elolvasása után. A történet első felénél lerágtam a körmöm az izgalmak következtében, de a fennmaradó rész alatt számtalanszor csak a szememet forgattam és alig vártam, hogy megtörténjen már az igazi áttörés. Érthető volt számomra a szerző szándéka, ahogy az is, hogy miért hagyott ennyi időt Cora önromboló viselkedésének kibontakozására, engem mégis nagyon taszított a karaktere és egyszerűen nem élveztem a róla szóló fejezeteket, ami merőben megnehezítette az olvasmányélményemet. Valóban egyszerre beteg és mégis szép a könyv, de úgy érzem, nem teljesen találtam meg benne azt, amit kerestem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése