Cécile Pivot: Néha kiderül az ég {Értékelés + Nyereményjáték}

Sziasztok!

Cécile Pivot neve már ismerős lehet a magyar könyvmolyok számára, hiszen korábban már lefordításra került A kis francia könyvesbolt című regénye. Ezúttal egy jóval eltérőbb és nehezebb témával drukkol elő a szerző, tartsatok velünk, hogy kiderítsétek, mit gondolnak a könyvről a bloggereink, és persze ne felejtsetek el játszani a kiadó által felajánlott nyereménypéldányért!

Adatok:

Kiadó: General Press Kiadó
ISBN: 9786151040003

Oldalszám: 280

Fordító: Marczisovszky Anna

Eredeti cím: Mon acrobate

Megjelenési dátum: 2025. 02. 05.
Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:

Másképp szálltunk alá a pokolba, csupán ennyi történt.
Izia csendben végignézi, ahogy a férje összepakol, és elhagyja a lakást, amelyben egyetlen gyermeküket, a nyolcéves Zoét nevelték, akit néhány hónappal korábban elgázolt egy részeg sofőr. A nő megkönnyebbül, amikor egyedül marad a bánatával, és bezárkózhat a kislány érintetlen szobájába.
Ám ahogy telnek a hetek, visszatér belé az éhség, a vágy a napsütés és a friss levegő után. Különös vállalkozásba kezd: elhatározza, hogy olyan embereknek fog segíteni, akik az elhunyt szerettük elvesztése után kipakolnának és megtisztítanának egy lakást.
Felvesz egy fiatal segítőt, Samuelt, aki zavarba ejtően őszinte, meghatóan érzékeny, és maga is pontosan ismeri a gyász természetét. Izia fokozatosan tér vissza az életbe, és végül ráébred, hogy bár a fájdalom felemésztő, néha azért kiderül az ég.

Véleményem a borítóról:

Le sem tagadhatnám, hogy teljesen beleszerettem ebbe a szépséges, már-már tavaszi hangulatú borítóba. A rajta szereplő színek teljes összhangban vannak, és tetszik, hogy a virágok színéhez illeszkedik a címé is.

A történetről és a szereplőkről:

Ahogy megláttam ezt a könyvet, valami vonzott hozzá. A szép borító, az ígéretes fülszöveg, és a legutóbbi hatalmas pozitív élményem egy General Press könyvet illetően (Holtomiglan holtodiglan, értékelés >>itt<<) mind arra sarkallt, hogy a közeljövőben még többet olvassak a kiadó repertoárjából. Nem mellesleg akárhol kerestem rá Cécile Pivot regényére, mindenhol csak méltató szavakkal és magas csillagozással találkoztam. Olyannyira rákattantam, hogy a blogturnénkhoz is nekiálltam toborozni, így sikerült rávennem Barbit és Anikót a könyv elolvasására. Szerencsére a lányoknak jobban tetszett a könyv, mint nekem; legnagyobb bánatomra hiába volt ennyi pozitív előjele az olvasásnak, engem nem igazán fogott meg a történet.

Érthetetlen okokból kifolyólag vonzanak a gyász témáját körbejáró, feldolgozó könyvek. Ugyan nekem nincs gyermekem, mégis kíváncsi voltam, hogy szülőként hogy lehet megélni és egyáltalán túlélni egy gyerek elvesztését. Cécile Pivot tökéletesen bemutatta, hogy nagyjából sehogy: ha szereted a gyereked, az ő elvesztésével kvázi te is megszűnsz létezni, még akkor is, ha a tested tovább funkcionál. Ebből kifolyólag nem egy egyszerű, lightos kis limonádét tarthat a kezében az ember, ha a könyv elolvasására adja a fejét. Minden egyes oldalát átjárja a szenvedés, a harag, az elkeseredettség, és a fényt az alagút végén nem igazán látjuk.

Váltott szemszögből olvashatjuk az anyuka és az apuka fejezeteit, bár utóbbiból jóval kevesebbet kapunk (pedig nekem ő volt a szimpatikusabb). Izia és Étienne sorsa megpecsételődött abban a szent pillanatban, mikor kislányukat halálra gázolták. Elvesztették önmagukat, de egymást is, és ez az egyetlen trauma kártyavárként döntötte le az eddig felépített életüket. Borzasztó volt a bőrükbe bújni és átélni a szenvedésüket, mégis hajtott a vágy, hogy megtudjam, mit hoznak ki ebből az egészből; hagyják elveszni egymást a feneketlen mélységben, vagy felemelik a másikat?

Szerintem a gyász ábrázolása nagyon hiteles volt mindkét karakter részéről, főleg, hogy mindketten máshogy élték meg Zoé elvesztését. Ez is arra utal, hogy a szerző meg akarta mutatni, hogy nincs egy fix recept arra, hogy hogyan békéljünk meg egy szerettünk halálával, mindenkinek saját utat kell bejárnia és a belső nyugalmát kell megtalálnia.

Amivel viszont én nem tudtam megbékélni, az az írónő stílusa. Szerintem rendkívül semmitmondó, a legkevésbé sem izgalmas és már-már száraz volt a szöveg. Untam, olyan dolgok váltak hangsúlyossá a cselekményben, amiket én teljes egészében kihagytam volna, és az utolsó száz oldalt már csak becsületből végigszenvedtem. Mást vártam ettől a könyvtől, és ez sajnos meg is pecsételte a véleményemet róla.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "Hogy segíthetnénk a szeretett másikon, ha mi magunk is a túlélésért kapálózunk?"
   
   
2. "Megváltozott a családban betöltött szerepem, a státuszom is. Nem voltam már anya, nem voltam már gyerek. Ki voltam?"
   
   
3. "A szerencsétlenségek nem mérhetők egymáshoz. Az élet különösebb dráma nélkül is elviselhetetlenné válhat."

Összességében: 3☆

Nem tudom eldönteni, hogy most vagy rosszkor talált meg ez a könyv, vagy tényleg nem nekem íródott, de szégyen vagy sem, idegesített. Persze látom benne az értéket és a mély mondanivalót, ugyanakkor az írónő stílusa egyáltalán nem nyűgözött le. Ez volt az első olvasmányom tőle, de nem gondolom, hogy feszegetni fogom vele a továbbiakban a kapcsolatot, mert sokszor azt éreztem, hogy egyszerre semmiről és mindenről szól ez a történet, amit én nem igazán tudok hova tenni. Ami viszont sokat javított az olvasmányélményen az az, hogy igaz, én nem vagyok anyuka, mégis át tudtam érezni Izia és Étienne fájdalmát; remekül átadta a szerző a szülők fájdalmát és küzdelmét.

Nyereményjáték:

Mostani játékunk során pár kérdésre kell válaszolnotok, amelyekre a megoldást a könyv beleolvasójában találjátok. Nincs más dolgotok, mint beírni a helyes megoldást a Rafflecopter megfelelő dobozába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A kérdés: Melyik kifejezés nem vallott Étienne-re?

a Rafflecopter giveaway
Állomások:
03. 06. – Fanni’s Library
03. 08. – Kitablar
03. 10. – Csak olvass!