Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!

Halihó, kedves olvasók!

A januárt egy érzelmi hullámvasúttal zárom, ugyanis Rácz-Stefán Tibor könyve volt terítéken, amiről előljáróban annyit kell tudni, hogy letenni nem fogod tudni, és egy csomag zsebkendőt fogsz elhasználni a végéig - pláne akkor, ha olyan érzelmes típus vagy, mint én.

Fülszöveg:

"Mernél szeretni, ha az időd lejárt?

Lilla már évek óta a halál árnyékában él.

Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit.

Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja…

Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot.

Nem is sejti Lilla sorsát.

A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit.

Mi a jobb?

Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?

Éld meg a csodákat!"

Véleményem a borítóról:
Szerintem mindenki nevében kijelenthetem, hogy ezt a borítót nem lehet nem szeretni. Az ember szeme akarva-akaratlanul megakad rajta, és a maga egyszerűségével káprázatos. Szerintem ez az egyik legszebb könyvem, és büszke vagyok, hogy a polcomon tudhatom.

A történetről és a szereplőkről:

A fülszöveget elolvasva azonnal az Ezer csók című könyv jutott az eszembe, amit igaz, imádtam, de úgy gondoltam, mégsem szeretnék egy ugyanolyan jellegű regényt elolvasni, hiszen még a karakterek is stimmeltek - a halálos beteg főszereplő lány, és egy fotós fiú, akik egymásba szeretnek, aztán persze a szerelmük tetőpontján elszakítja őket egymástól a kegyetlen valóság. Ennek ellenére belevágtam, és habár az előbb felsorolt vonásokról azt hittem, zavarók lesznek, mégsem éreztem úgy, mintha ugyanazt a történetet olvasnám, csak más körítéssel.

Bevallom, ezelőtt még nem olvastam Tibortól, viszont örülök, hogy ezzel a könyvével vetettem bele magam a munkásságába. Ez a 250 oldal csak úgy elrepült, a múlt és a jelen váltakozása remekül összehangolt volt, habár úgy éreztem, még többet szeretnék kapni Lillából, és azt akartam, hogy több időt tölthessen a szeretteivel, illetve velem is a róla szóló sorok által. Rövid volt, gördülékeny, de azt semmiképp sem mondanám, hogy egy laza kikapcsolódásra ez lenne a megfelelő könyv, ugyanis olyan érzelmi töltet van benne, amit nem az emberek lelki megnyugtatására találtak ki. Megviselt, elgondolkodtatott, és muszáj volt rájönnöm, hogy milyen kevés időt kaptunk arra, hogy teljesítsük a saját bakancslistánkat. Az élet kegyetlen, és minden pillanatban arra kell koncentrálnunk, hogy megérje küzdenünk a végső célunkért, amit Lilla meg is tett.

Egy elég összetett családi hátteret kaptunk Lilla mellé: egy egyedülálló, kilátástalan apukát, illetve egy idősebb nővért, aki a saját életét éli a húga parancsára, ami egy jó nagy konfliktushoz vezetett a családon belül. Lilla csak 17 éves, és mégis olyan felfogása van, mint egy felnőttnek. Ez persze visszavezethető a sok éves szenvedésre, amin keresztülment, a számos vizsgálatra és beavatkozásra, amik eredménytelenek lettek, és a reménytelenségre, ami megedzette a lány lelkét és eszét is. A sok csalódás után nem is csodálkozhatunk azon, hogy Lilla méltósággal akart eltávozni közülünk, hiszen úgymond felkészülhetett erre az eshetőségre is, mivel egész életében fontos szerepet játszott a halál. Rengeteg fájdalmat megtapasztalt, és minden hiába, az állapota kritikus, segíteni nem lehet rajta, illetve a helyzetét még nehezíti édesapja is, aki ahelyett, hogy támogatná, játssza a sértődött 5 évest, és nem szól hozzá haldokló gyermekéhez, ez pedig nagyon felhúzott, és habár egy idő után megtört a jég, mégsem tudtam hova tenni ezt a karaktert, nem lett szimpatikus - ellentétben Edinával, Lilla nővérével. Ő tipikusan az a lány, aki feladna mindent a kishúgáért, és lelkiismeretfurdalása van szimplán azért, mert nem tud minden pillanatot vele tölteni. Viszont azt kicsit furcsálltam, hogy itt is megjelent az LMBTQ-vonal, ami nem feltétlenül rossz, de nem éreztem úgy, hogy szükség lenne rá. Lilla legjobb barátnője, Betti egy csupaszív lány, aki minden rossz dolog ellenére kitartott Lilla mellett, és segített neki teljesíteni azokat a bizonyos bakancslista pontokat. A pontok nekünk talán nem tűntek olyan egetrengető, teljesíthetetlen mozzanatoknak, azonban egy haldokló lánynak igenis azok voltak. Idő közben képbe került Noel, aki egy fénysugár volt Lilla életében, azonban örültem, hogy nem töményen a szerelemre épített az író a mű során, hanem sokkal inkább az élni akarásra. 

Top 3 kedvenc idézetem:

1.  "Egy dolgot viszont már tudtam, vannak olyan dolgok, amiktől senki nem védhet meg."
2.  "A remény egy olyan luxus, amit nem mindenki engedhet meg magának."
3.  "Ha valaki nem fogad el téged úgy, ahogy vagy, miért lenne bármi helye az életedben?"

Összességében:

Fájdalmas, lélekfacsaró mű az Élni akarok!, ami az élet fontosságáról és múlékonyságáról szól. Az embernek mindent meg kellene tennie azért, hogy be tudja fejezni a saját bakancslistáját - ahogy Lilla is tette -, és minden pillanatot ki kellene használnia azért, hogy a legvégén azt mondhassa, hogy "igen, megtettem, és semmit sem bánok". Nem mondom, hogy nagy meglepetést okozott a könyv, hiszen már a fülszöveg kijelenti kerek perec Lilla sorsát, de úgy hiszem, ez így jó, hiszen felesleges lenne az utolsó pillanatig egy világmegváltó csodában reménykednünk, ahogy azt Lilla apja is tette. Ez a könyv maga a tömör, kegyetlen valóság arról, hogy egy rákos, fiatal lány a betegsége ellenére hogyan boldogul az élet hullámzó tengerén, és hogyan ér partot a saját lelki békéjében úgy, hogy az útja során mindent teljesít, amit rövidke élete alatt csak tud.

Olvastátok már ezt a könyvet, vagy esetleg hasonló témájút? Mint mindig, a véleményeteket várom hozzászólásban, illetve találkozunk a következő bejegyzésnél! 

Fanni