Végre megjelent Abby Jimenez legújabb regénye magyarul is, ami miatt már rendkívül izgatott voltam. Az elmúlt években nagy rajongója lettem az írónő könyveinek, éppen ezért nagyon hálás vagyok az Álomgyár Kiadónak a recenziós példányért! :)
Kiadó: Álomgyár Kiadó
ISBN: 9789636834333
ISBN: 9789636834333
Oldalszám: 432
Fordító: Presér Ágnes
Eredeti cím: The Night We Met
Fülszöveg:
Egy pillanat, amely mindent megváltoztathat…
Larissa számára ez a pillanat akkor jött el, amikor egy koncert után el kellett döntenie, melyik sráccal menjen haza. Aznap este még fogalma sem volt róla, hogy épp akkor találkozott a tökéletes férfival. Chris és ő fantasztikusak együtt: közösen viselik gondját egy kissé dilis mentett yorkie-nak, megosztják egymással a kedvenc könyveiket, és komoly szakértelemmel ítélkeznek kenyerek fölött (természetesen a rozskenyér verhetetlen!). A lány életében először végre minden könnyűnek tűnik.
Csakhogy hónapokkal ezelőtt nem Christ választotta, azon a bizonyos estén – ő „csupán” párjának, Mike-nak a legjobb barátja.
Chris csak azt akarja, hogy Larissa boldog legyen, de lassan felemészti, hogy a pálya széléről figyeli az eseményeket. Viszont ha lépne, azzal valaki más életét tenné tönkre. Ő pedig nem ilyen ember.
A USA Today és New York Times bestsellerszerző Abby Jimenez magával ragadó regénye azokról a zűrös választásokról mesél, amelyeket néha elénk dob az élet. Már csak az a kérdés, hogy jól döntünk-e.
Véleményem a borítóról:
Mondhat bárki bármit, én nagyon szeretem az ilyen jellegű borítókat; részletgazdag, színes, hordozza a műfaji sajátosságokat, és ezerszer inkább rajzolt karaktereket látnék a polcomon, mint valós modelleket nem életszerű pozíciókban. A kiskutyás élfestésért pedig oda- és vissza vagyok, garantálom, hogy ettől cukibbat még ti sem láttatok. :)
A történetről és a szereplőkről:
Abby Jimenez két éve lopta be magát a szívembe az Átkozottul szeretlek című kötetével (az értékelésemet >>itt<< olvashatjátok róla). Azóta természetesen sorra gyűjtöm és olvasom a könyveit, és egyszerűen nem tudom megunni a stílusát; mindig szívmelengetőek - olykor mondjuk inkább szívettépőek - a történetei, én pedig pont azokat a romantikus könyveket szeretem, amik kilépnek a zsáner megszokott kereteiből, és olyat is nyújtanak, ami miatt emlékezetessé válnak számomra. Így volt ez Az éjjel soha nem érhet véget esetében is - köszönöm a kiadónak a recenziós példányt! :)
Egy apró döntés nagy hatással lehet az életünkre, és ezt az egyik főszereplőnk, Larissa a saját bőrén is tapasztalja. Ahogy azt már a fülszövegben is olvashattátok, hónapokkal ezelőtt Mike-nak, a fiúcsapat legelbűvölőbb tagjának szavazta meg a bizalmat, azóta pedig együtt vannak - vagy valami olyasmi. A srác mindig akkor hagyja magára Larissát, amikor a lánynak a legnagyobb szüksége lenne rá, ez pedig már az első fejezetekben megmutatkozik. Ilyenkor akarva-akaratlanul, sőt, egyenesen Mike unszolására Chris, a férfi főszereplőnk indul a bajba jutott Larissa megmentésére, és akárhogy is nézzük, teljesen logikus, hogy egymásra találnak - pláne az ominózus kiskutya-mentőakciójuk után, aminek következményeként bekerül a képbe egy csöpp yorkie, aki fölött felváltva "szülősködnek". (Lehet, hogy elfogult vagyok, de imádtam ezt a vonalat, hiszen nekünk is egy hasonlóan csenevész kiskutyánk van, aki tud lehetetlen helyzeteket teremteni... :D) A probléma ezzel a felállással csak az, hogy minden közös élmény és találkozó közelebb és közelebb hozza Larissát és Christ, de Mike-ra való tekintettel nyilván nem tesznek semmit, még maguknak sem vallják be az egyébként kívülálló szemmel nézve teljesen egyértelmű érzéseiket. A kérdés csak az, hogy meddig lehet fenntartani ezt a látszatot? Larissa képes lenne leélni Mike-kal egy egész életet csupán azért, mert nem látja a fától az erdőt? És vajon Chris szereti-e annyira a barátját, hogy minden ballépésénél falazzon neki, ezzel azt kockáztatva, hogy távolabb és távolabb sodródik álmai nőjétől?
Nem egyszerű ez a történet, éppen ezért azt gondolom, nem mindenki fogja szeretni. Ingoványos talaj ez a szerelmi háromszög-féleség, még úgy is, hogy fizikálisan semmi sem történik Larissa és Chris között, míg Mike képben van, ráadásul ő sem egy szent. Ugyanakkor azt gondolom, hogy érzelmi szinten is történhet megcsalás, ami a szememben ugyanakkora árulás, mint bármilyen fizikai kontaktus. Egyáltalán nem fekete vagy fehér Larissa és Chris története, és pont ez a kettősség volt az, ami miatt sodródtam az árral és teljességgel belevonódtam a cselekménybe - de igen, pont ezért gondolom azt, hogy nem mindenki fog egyetérteni a szereplők cselekedeteivel és motivációival, amivel nincs is probléma. Egyébként én minden hátráltató tényező ellenére nagyon megszerettem a párosukat, Chris pedig egy valóságos álompasi, pedig én nem szoktam fiktív karakterekre ilyen megjegyzéseket tenni.
Szeretem az elgondolkodtató regényeket, és pont ezt a vonalat hiányolom a basic romantikus könyvekből - na, itt aztán Abby Jimenez adott elég indokot a gondolkodásra. Elég sok trigger warning került felsorolásra a könyv elején, engem pedig ezek közül az alkoholizmus és annak következményei érintettek meg leginkább. Mike-on keresztül betekintést nyerhetünk abba, hogy fiatalon is keményen függőségek áldozatai lehetünk, és minél tovább halogatjuk a segítségkérést, annál mélyebbre süllyedhetünk ebben a spirálban. Jimenez ugyanakkor azt is bemutatta ezen regényében, hogy kívülállókként nehéz segíteni egy olyan embernek, akinek ez az állapot tökéletesen megfelel még az életminőségének drasztikus romlása árán is. Ezt mindenképp a könyv egyik kiemelendő témakörének gondolom, és gyanítom, nem lehetett egyszerű megírni az ezzel kapcsolatos részeket.
Top 3 kedvenc idézetem:
- "Milyen szerencsés voltam, hogy itt lehetek. Hogy ugyanabban az idővonalban létezhetek, mint ő."
- "A könyv nem volt jó. Az volt benne a jó, hogy vele beszélhettem róla."
- "– Látod? Néha a boldogság a legváratlanabb helyekről érkezik."
Összességében: 5☆
Gyanítom, hogy ez a könyv nem fogja maradéktalanul mindenki tetszését elnyerni - nem fekete vagy fehér, elgondolkodtató, megkérdőjelezhető, de pont ezért emberi. Engem nagyon jó időpontban talált meg, valósággal végigsiklottam a történeten. Drukkoltam, nevettem, elérzékenyültem, és tényleg vártam, hogy a két szerencsecsomag főszereplőnk maguknak és egymásnak is bevallják az érzéseiket. Ritkán találkozom ennyire slow burn könyvvel, de a morális vívódás miatt abszolút értettem ennek a szükségességét.
Side note: nincs book boyfriend-listám, de ha lenne, Chris állna az első helyen. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése