Sziasztok!
A Netflix készített filmet a nagy sikerű Veled minden hely ragyogó című ifjúsági regényből. Maxim Könyvkiadó erre az alkalomra filmes borítóval is megjelenteti Jennifer Niven tucatnyi díjat besöpört bestsellerét. Ha még nem olvastad, ne hagyd ki, a Blogturné bloggereinek ajánlóit olvasva garantáltan kedvet kapsz a regényhez. Kövesd végig a blogturné állomásait, és nyerd meg a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét!
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
ISBN: 9789632617299
ISBN: 9789632617299
Oldalszám: 432
Fordító: Kocsis Anikó
Eredeti cím: All the Bright Places
Országos megjelenés: 2015.
Itt tudod megrendelni
Fülszöveg:
"Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat- és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet."
Véleményem a borítóról:
Íme még egy példa, ahol az eredeti borító sokkal megnyerőbb, mint a filmes. A félreértések elkerülése érdekében megjegyzem, hogy nem magával a borítóval van bajom - ami egyébként még jól is nézne ki -, sokkal inkább a Finchet alakító színész böki a csőrömet. Nem vagyok rasszista, de a könyvben kerek perec le van írva, hogy Finch fehérbőrű, éppen ezért indokolatlannak tartom a színészválasztást, bár tény és való, hogy nagyon jól játszotta a szerepét a fiú.
A történetről és a szereplőkről:
Jennifer Niven ezen könyve többek között a vele és másokkal megtörtént események alapján jött létre. Az írónő az epilógusában elmeséli, hogy volt egy barátja, aki számára végtelenül fontos ember volt, és bipoláris zavarban szenvedett. Valószínűleg sokak számára ez egy ismeretlen betegség, éppen ezért nem is veszik komolyan, pedig ez egy jelentős probléma, amit ha nem orvosolnak időben, akkor szomorú véget érhet a beteg élete. Amikor Theodore Finch szembesül azzal, hogy ő is egy ilyen beteg lehet a sok közül, egyből elutasítóvá válik, fenyegetettnek érzi magát. Úgy gondolja, hogy ez csak beskatulyázás, és ha kiderülne róla, akkor csak egy flúgosként gondolnának rá az emberek - akik már egyébként is ezt tették a fiú hirtelen kirohanásai miatt. Jobb esetben a beteg környezetében élők észreveszik a betegségre jellemző furcsa viselkedést és az érzelmi csapongást, és ha időben megteszik a lépéseket, azzal megkönnyítik a szenvedő életét. Ha teljesen kigyógyulni nem is, de enyhíteni lehet a tüneteken, persze ehhez a beteg akaratereje is kell, a segíteni akarás önmagában nem elég. Hiszem, hogy Finch napjai szebbé váltak Violet jelenlétével, de olykor a betegség már olyan előrehaladott fázisban van, hogy pár hónap nem tudja enyhíteni az éveken keresztül húzódó fájdalmat, önmarcangolást és depressziót.
Az egyik központi témája a könyvnek a gyász. Violet egy autóbalesetben elvesztette az imádott nővérét, és vele együtt az életkedvét is. Végzős gimnazistaként ennek az időszaknak kellene a legjobbnak lennie, ő mégis visszahúzódik a csigaházába, és nem enged közel magához senkit. Kedvenc időtöltése az írás volt, de Eleanor halála óta képtelen egy betűt is papírra vetni. Nem tervezi a jövőjét, kifogásokat talál ki az iskolai beadandói kapcsán, ő a lány az "enyhítő körülményekkel". Magát tette felelőssé Eleanor haláláért, és őrületbe kergeti a gondolat, hogy az ő hibája a balesetük. Ezek a gondolatok kergetik fel az iskola óratornyának tetejére, ahonnan épp leugrani készül, mikor megjelenik Theodore Finch.
A mai nap jó a halálra? - kérdezi magától Finch, ahogy ő is az óratorony tetejéről néz le a városra. Puszta véletlen, hogy pont akkor van fent, mint Violet, de ezután úgy érzi, felelősséggel tartozik a lányért, aki majdnem a halálugrást választotta, akárcsak ő. Finchet rengeteg attrocitás éri nap mint nap, ő a flúgos, az idióta, a kirekesztett az iskolában. Ez nem is érdekli őt annyira, sokkal inkább foglalkoztatja az, hogy ébren tudjon maradni, és elmeneküljön a Nagy Alvás elől. Nem tud egy helyben megmaradni, folyton változtat a kinézetén, nem bírja az állandóságot, a gondolatai csapongnak, egyszer a fellegek közt jár, máskor pedig legszívesebben öngyilkos lenne. Egyetlen pozitívum az életében, ami motiválja, az a földrajz órai feladat, amiben Violet lett a párja.
A két fiatal útnak indul, hogy felfedezzék Indiana állam rejtett szépségeit és érdekességeit. Habár Finch már kezdettől biztos a dolgában, Violet vonakodva engedi közel magához ezt a furcsa fiút, akiről annyi pletykát lehet hallani. Az idő múlásával nem csak Indianát, de egymást is felfedezik, és utat találnak lelkük sötét, rejtett zsákutcáiba is.
A fülszöveg tulajdonképpen kerek perec kijelenti, hogy kár reménykedni, a végzet elkerülhetetlen, én mégis megtettem, éppen ezért dühös vagyok. A történet végtelenül egyszerű és hétköznapi, mégis ez teszi zseniálissá és kiemelkedővé. Finch viselkedésén és gondolatain már a kezdettől fogva érezni lehetett, hogy valami nincs rendben, és nagy probléma van vele. A gond csak az, hogy a segélykiáltásait a környezete nem vette komolyan, egy legyintéssel elintézték a hangulatingadozásait - "csinált már ilyet, nem nagy dolog, majd előkerül". Egyes egyedül Violet volt az, aki rávilágított a problémára, bár ez sem segített, ugyanis Finch élből elutasított minden törekvést. Ha Finch egy igazán jó és támogató családban élt volna, biztosan kilábalt volna a betegségből, de a saját elméje kergette őt a végzete felé, és ahogy a fülszövegben is áll, ez már elkerülhetetlen volt a körülményeket tekintve.
Top 3 kedvenc idézetem:
Rengeteg érzés és gondolat cikázik a fejemben a történetet illetően, amelyeket olyan nehéz lenne szavakba öntenem, de megpróbálom.
Dühös vagyok.
Egyszerre utálom és szeretem ezt a könyvet.
Számtalan érzelmet mozgatott meg bennem Jennifer Niven. A gyász, a betegség, a szerelem és a változás mind olyan központi témák, amelyekkel találkoztam olvasás során. Azért is tartom kiemelkedőnek ezt a kötetet a többi YA között, mert a maga hétköznapiságával olyan hatást tud gyakorolni az olvasóra, amire egy átlagos könyv nem képes. Rólunk, tinédzserekről szól, de mégsem mondom azt, hogy minden fiatal kezébe adnám. Sokkoló betekintést ad egy mentálisan végtelenül labilis, de brilliáns elmével rendelkező kamasz fiú életébe, és egy túlélő lány gondolataiba.
Nyereményjáték:
a Rafflecopter giveaway
Állomások:
03.01 Fanni’s Library
Itt tudod megrendelni
Fülszöveg:
"Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat- és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet."
Véleményem a borítóról:
Íme még egy példa, ahol az eredeti borító sokkal megnyerőbb, mint a filmes. A félreértések elkerülése érdekében megjegyzem, hogy nem magával a borítóval van bajom - ami egyébként még jól is nézne ki -, sokkal inkább a Finchet alakító színész böki a csőrömet. Nem vagyok rasszista, de a könyvben kerek perec le van írva, hogy Finch fehérbőrű, éppen ezért indokolatlannak tartom a színészválasztást, bár tény és való, hogy nagyon jól játszotta a szerepét a fiú.
A történetről és a szereplőkről:
Jennifer Niven ezen könyve többek között a vele és másokkal megtörtént események alapján jött létre. Az írónő az epilógusában elmeséli, hogy volt egy barátja, aki számára végtelenül fontos ember volt, és bipoláris zavarban szenvedett. Valószínűleg sokak számára ez egy ismeretlen betegség, éppen ezért nem is veszik komolyan, pedig ez egy jelentős probléma, amit ha nem orvosolnak időben, akkor szomorú véget érhet a beteg élete. Amikor Theodore Finch szembesül azzal, hogy ő is egy ilyen beteg lehet a sok közül, egyből elutasítóvá válik, fenyegetettnek érzi magát. Úgy gondolja, hogy ez csak beskatulyázás, és ha kiderülne róla, akkor csak egy flúgosként gondolnának rá az emberek - akik már egyébként is ezt tették a fiú hirtelen kirohanásai miatt. Jobb esetben a beteg környezetében élők észreveszik a betegségre jellemző furcsa viselkedést és az érzelmi csapongást, és ha időben megteszik a lépéseket, azzal megkönnyítik a szenvedő életét. Ha teljesen kigyógyulni nem is, de enyhíteni lehet a tüneteken, persze ehhez a beteg akaratereje is kell, a segíteni akarás önmagában nem elég. Hiszem, hogy Finch napjai szebbé váltak Violet jelenlétével, de olykor a betegség már olyan előrehaladott fázisban van, hogy pár hónap nem tudja enyhíteni az éveken keresztül húzódó fájdalmat, önmarcangolást és depressziót.
Az egyik központi témája a könyvnek a gyász. Violet egy autóbalesetben elvesztette az imádott nővérét, és vele együtt az életkedvét is. Végzős gimnazistaként ennek az időszaknak kellene a legjobbnak lennie, ő mégis visszahúzódik a csigaházába, és nem enged közel magához senkit. Kedvenc időtöltése az írás volt, de Eleanor halála óta képtelen egy betűt is papírra vetni. Nem tervezi a jövőjét, kifogásokat talál ki az iskolai beadandói kapcsán, ő a lány az "enyhítő körülményekkel". Magát tette felelőssé Eleanor haláláért, és őrületbe kergeti a gondolat, hogy az ő hibája a balesetük. Ezek a gondolatok kergetik fel az iskola óratornyának tetejére, ahonnan épp leugrani készül, mikor megjelenik Theodore Finch.
A mai nap jó a halálra? - kérdezi magától Finch, ahogy ő is az óratorony tetejéről néz le a városra. Puszta véletlen, hogy pont akkor van fent, mint Violet, de ezután úgy érzi, felelősséggel tartozik a lányért, aki majdnem a halálugrást választotta, akárcsak ő. Finchet rengeteg attrocitás éri nap mint nap, ő a flúgos, az idióta, a kirekesztett az iskolában. Ez nem is érdekli őt annyira, sokkal inkább foglalkoztatja az, hogy ébren tudjon maradni, és elmeneküljön a Nagy Alvás elől. Nem tud egy helyben megmaradni, folyton változtat a kinézetén, nem bírja az állandóságot, a gondolatai csapongnak, egyszer a fellegek közt jár, máskor pedig legszívesebben öngyilkos lenne. Egyetlen pozitívum az életében, ami motiválja, az a földrajz órai feladat, amiben Violet lett a párja.
A két fiatal útnak indul, hogy felfedezzék Indiana állam rejtett szépségeit és érdekességeit. Habár Finch már kezdettől biztos a dolgában, Violet vonakodva engedi közel magához ezt a furcsa fiút, akiről annyi pletykát lehet hallani. Az idő múlásával nem csak Indianát, de egymást is felfedezik, és utat találnak lelkük sötét, rejtett zsákutcáiba is.
A fülszöveg tulajdonképpen kerek perec kijelenti, hogy kár reménykedni, a végzet elkerülhetetlen, én mégis megtettem, éppen ezért dühös vagyok. A történet végtelenül egyszerű és hétköznapi, mégis ez teszi zseniálissá és kiemelkedővé. Finch viselkedésén és gondolatain már a kezdettől fogva érezni lehetett, hogy valami nincs rendben, és nagy probléma van vele. A gond csak az, hogy a segélykiáltásait a környezete nem vette komolyan, egy legyintéssel elintézték a hangulatingadozásait - "csinált már ilyet, nem nagy dolog, majd előkerül". Egyes egyedül Violet volt az, aki rávilágított a problémára, bár ez sem segített, ugyanis Finch élből elutasított minden törekvést. Ha Finch egy igazán jó és támogató családban élt volna, biztosan kilábalt volna a betegségből, de a saját elméje kergette őt a végzete felé, és ahogy a fülszövegben is áll, ez már elkerülhetetlen volt a körülményeket tekintve.
Top 3 kedvenc idézetem:
- "Arra jövök rá, hogy nem az számít, mit hozol el magaddal, hanem, hogy mit hagysz ott magadból."
- "– Az a gond az emberekkel, hogy általában elfelejtik, hogy többnyire és igazán csak a kis dolgok számítanak."
- "Te vagy a szivárvány összes színe a vakító fehérségben."
Rengeteg érzés és gondolat cikázik a fejemben a történetet illetően, amelyeket olyan nehéz lenne szavakba öntenem, de megpróbálom.
Dühös vagyok.
Egyszerre utálom és szeretem ezt a könyvet.
Számtalan érzelmet mozgatott meg bennem Jennifer Niven. A gyász, a betegség, a szerelem és a változás mind olyan központi témák, amelyekkel találkoztam olvasás során. Azért is tartom kiemelkedőnek ezt a kötetet a többi YA között, mert a maga hétköznapiságával olyan hatást tud gyakorolni az olvasóra, amire egy átlagos könyv nem képes. Rólunk, tinédzserekről szól, de mégsem mondom azt, hogy minden fiatal kezébe adnám. Sokkoló betekintést ad egy mentálisan végtelenül labilis, de brilliáns elmével rendelkező kamasz fiú életébe, és egy túlélő lány gondolataiba.
Nyereményjáték:
Igaz-hamis játékot játszunk a blogturnén, minden állomáson kaptok egy mondatot a filmmel illetve a könyvvel kapcsolatban, el kell döntenetek, valós-e az állítás. A rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok be az “igaz” vagy “hamis” szót.
A feladvány:
Elle Fanning volt a szerző első gondolata Violet szerepére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Állomások:
03.01 Fanni’s Library
03.03 Sorok között
03.05 Utószó
03.07 Könyv és más
03.09 Kelly és Lupi olvas
03.11 Hagyjatok! Olvasok!
03.13 Csak olvass!
03.15 Readinspo
Nem tudom mi volt az egyszerű módja a válasz megtalálásának, de elég sokáig pörgettem az írónő instáján mire meglett :DD
VálaszTörlés