Mary Adkins: Amikor ezt olvasod

Sziasztok!

Csücsül már pár Álomgyáras könyv a polcomon, de még nem éreztem égető vágyat arra, hogy bármelyikbe is belekezdjek (meg aztán teljesen kiszámíthatatlan vagyok olvasás terén, mikor mihez van kedvem), viszont Niitaa értékelése teljesen felvillanyozott, és két nap hezitálás után meg is rendeltem az Amikor ezt olvasod című könyvet. Ahogy megérkezett, rögtön belevágtam az olvasásába, és örülök, hogy nem halogattam.

Fülszöveg:

"Iris Massey elment. 

Azonban maradt itt utána valami. 

Iris Massey négy éven át dolgozott Smith Simonyival, a PR-mágussal: vállvetve tökéletesítették az ügyfeleik arculatát. De Iris meghalt, mindössze harminchárom évesen ragadta el a halálos betegség. A barátja és kollégája nélkül talajt vesztett Smith meglepődve értesül, hogy Iris élete utolsó hat hónapjában blogot írt, tele kemény és gyakran mulatságos elmélkedésekkel egy félbeszakadt élet utolsó szakaszáról. Ezzel kapcsolatos Iris utolsó kívánsága is: arra kéri Smith-t, hogy adassa ki könyvben a blogbejegyzéseket. Szeretnivalóan buzgó, bár némileg túl szókimondó új gyakornoka, Carl segítségével Smith nekilát a feladatnak, hogy teljesítse Iris végakaratát. 

Ehhez azonban előbb Iris nővére, az elit séf, a gyásztól megrendült Jade beleegyezését kell kérnie. Miközben az életükben jelenlévő problémákkal birkóznak, Smith és Jade útjai keresztezik egymást, és végül mindkettőjüknek szembe kell néznie a saját feldolgozatlan múltjával is. 

A történet e-mailekből, blogbejegyzésekből, online terápiás üzenetekből, sms-ekből, jogi levelezésből, ingatlan-bérbeadási tranzakciókból és virtuális életünk más darabjaiból bontakozik ki. Az Amikor ezt olvasod okos, lebilincselő romantikus komédia: vicces, tragikus, meghökkentő, édesbús – és kendőzetlenül megmutatja, milyen, amikor az ember végül újra nyit a gyász után."

Véleményem a borítóról:

Hiába tagadnám, a borító tényleg megnyerő, és vonzza az ember tekintetét. Chick lit hatást kelt, habár pont a borító miatt készültem egy könnyedebb történetre, amit félig meg is kaptam, de sokkal több van ebben a könyvben, mint ahogy vártam.

A történetről és a szereplőkről:

Mary könyve teljesen hétköznapi szereplőkön keresztül egy teljesen hétköznapi állapotot dolgoz fel: a gyászt. A gyász annak ellenére, hogy mindennapos, villámcsapásként érhet, és mondanom sem kell, mindenki máshogy dolgozza fel a veszteséget. Valaki italba fojtja bánatát, míg mások szerencsejátékra vetemednek, de persze vannak olyanok is, akik csendben szenvednek.

Iris Massey élete sosem volt egyszerű; gyerekkorától kezdve mindig talpon volt, utazásra készen, és egy álmot dédelgetett magában, ugyanis pékséget akart nyitni. Erről a céljáról csak a főnöke, Smith  Simonyi tudott, aki Iris halála után rábukkant a lány blogjára, és publikálni akarta azt. Habár a jószándék vezérelte, Iris nővére, Jade ebbe nem akart beleegyezni, így kezdődött el a levelezésük Simonyival.

Átlátható, jól felépített fejezetek voltak, és én kicsit úgy éreztem, hogy hiába levélregény, mégis váltott szemszögből olvashatjuk Jade és Smith gondolatait és beszélgetéseit. Mindkettőjük titkaiba és életébe bepillantást nyerhettünk, és való igaz, hogy rengeteg dolgot elárulhat rólunk a levelezőfiókunk.

Tulajdonképpen minden szereplőt kedveltem, még Smith dilis kuncsaftjait is, de mondanom sem kell, hogy a legkedvesebb szereplő számomra Iris lett. Ritkán találunk olyan jól megírt könyvet a rákról, ami a beteg szemszögét is reálisan mutatja be, ugyanis többnyire csak annyit látunk, hogy szenved a szereplő. Azonban Iris blogja sokkal többről szólt, mint szimpla önsajnálat, ugyanis Iris meg tudta fogalmazni, hogy mennyire össze van zavarodva, és tulajdonképpen az egész élete jó és rossz pillanatok hullámvasútjából áll. És persze Irisnak is voltak titkai, amikből rengeteg olyan dolog kiderül, amire nem is gondoltunk volna. Egyébként különösen tetszett, hogy illusztrációk is voltak a könyvben, és habár kicsit papírpazarlásnak éreztem, mikor egy pici firka került egy egész oldalra, de tudtam, hogy enélkül nem lenne teljes az olvasás élménye.

Top 3 kedvenc idézetem:

• "Levághatod az összes virágot, de a tavasz akkor is eljön."
• "Olykor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem mindig tudjuk pontosan, mire van szükségünk."
• "Talán egyszer, ha már nem leszek, az én hiányom is összehozza az embereket."

Összességében:

Mary Adkins könyve egy érzelmi hullámvasút. Megnevettetett, elborzasztott, és voltak olyan részek is, ahol elmorzsoltam pár könnycseppet. Mivel még nem nagyon találkoztam levélregénnyel, így nagyon élvezetes volt belevetni magam ebbe a formába, és nyilván sokkal jobban tudtam haladni is vele.
A szereplők közül igazából mindenkit szerettem, hiszen teljesen hétköznapi emberek voltak hétköznapi helyzetekben. És habár Iris elment, akkor is hátrahagyta maga után a blogját, ami alapján hivatalosan is kedvenc karakteremnek választottam.
Teljesen igaz, hogy sok dolgot meg lehet tudni az emberekről csupán az e-mailjeik alapján, sőt! Az internet az egyik legnagyobb barátja a 21. századi embernek, de valójában sokaknak fogalma sincs arról, hogy hiába a tagadás és takargatás, elég egy pillantás a leveleinkbe, és azon nyomban rájöhet bárki az akár egészen mocskos titkainkra is.

Remélem, kedvet kaptok ehhez a végtelenül szórakoztató, olykor mégis elgondolkodtató könyvhöz, találkozunk a következő bejegyzésben! :)
Fanni