Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei

Sziasztok!

A Dream Válogatás online olvasótáborának második fordulójában a Vér és csont gyermekei című könyv volt a középpontban. Egy ideje mellékvágányra tettem a 400 oldalnál hosszabb könyveket, úgyhogy azt hittem, most meg fog gyűlni a bajom ezzel a kötettel, pedig már hónapok óta a polcomon várakozott. Igaz, a nyaralásnak köszönhetően kicsit lassan, de sikerült a végére érnem, és kijelenthetem, hogy új kedvencet avattam.

Fülszöveg:

"Megölték ​az anyámat.

Elvették a mágiánkat.

El akartak temetni bennünket.

Itt az ideje a felkelésnek.

Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte.

Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Saran király hatalomvágyból megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától és a népét a reménytől.

A mágusok sötét bőrű, fehér hajú leszármazottait azóta is könyörtelenül elnyomják, de most lett okuk a reményre. Hála a király lányától, Amaritól megtudott titoknak, Zélie kap egy esélyt, hogy visszahozza Orisába a varázslatot, és felélessze a mágusok új nemzedékét. Ám tervének

megvalósításában útját állja a kegyetlen trónörökös, Inan herceg, aki mindenáron be akarja fejezni, amit az apja elkezdett, és örökre el akarja tüntetni a mágiát.

Zélie, bátyja, Tzain és Amari együtt menekülnek Orisa félelmetes vidékein. Ám a legnagyobb veszélyt nem Inan vagy a zord vadon jelenti, hanem maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze az erejét – és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt."

Véleményem a borítóról:

Úgy érzem, hogy a második részhez képest ennek a borítója elég kiforratlan. Nem mondanám különlegesen szépnek, sem kiemelkedőnek, sokkal inkább átlagos, de kétségtelenül összhangban van a történettel. A kivitelezés sikerülhetett volna jobban is, de a belső értékek segítenek túllendülni ezen az apró hiányosságon. Mindenesetre az indonéz borító engem teljesen levett a lábamról, úgyhogy muszáj megmutatnom:

A történetről és a szereplőkről:

Nem ez az első könyve Tomi Adeyeminek, viszont ez adta meg neki azt a sikert, amire mindig is vágyott. A nigériai írónő fontos, sokak számára még mindig tabu témát dolgoz fel a Vér és csont gyermekeiben, méghozzá a feketék elleni állandó támadásokat, az ellenszenvet és megaláztatást, amit kapnak, illetve érzékelhetjük benne az elnyomást is. Azért jutott Adeyemi arra az elhatározásra, hogy ezt a könyvet a feketéknek szenteli, hogy jobban felhívja az emberek figyelmét erre a mindennapos problémára, ami a világ minden részén jelen van, hiába nem akarnak egyesek tudomást sem venni róla. Már ideje lenne elfogadnia a társadalomnak, hogy mindenki egyenlő annak ellenére, hogy különbözik a színünk/vallásunk/véleményünk/ésatöbbi. Muszáj elfogadónak és toleránsnak lennünk, muszáj nyitnunk mások felé, és el kell fogadnunk, hogy különbözünk. Ezért pedig hálás vagyok az írónőnek, amiért ilyen fontos témára hívja fel az emberek figyelmét, többek között a fiatalokét.

Kezdetnek hatalmas pozitívumként éltem meg a kiadó igényességét. A belső borító, a térkép, a mágusklánok leírása mind-mind gyönyörűre sikeredett, nem mellesleg a térkép-mániás lelkem felvillanyozódott, amint megláttam ezt a gyönyörűséget. Számomra elengedhetetlenek ezek a kis plusz információmorzsák. Segítenek, hogy jobban el tudjam képzelni a világot, a helyszíneket, pláne egy ilyen történet során, mikor a cselekmény több szálon is fut. Ennek ellenére itt megemlíteném, hogy Adeyemi néha nem adott különösebb magyarázatot az ételekre, tárgyakra, ruhákra, csupán bedobott egy-két kitalált nevet, de leírást nem kaptunk róla. Ezt kissé zavarónak találom, mivel nem az olvasó írta a történetet, így nem is tudhatja pontosan, hogy mégis miről van szó, ez pedig az én esetemben párszor fejtörést okozott.

A cselekmény három szálon fut. Eleinte ezt nehezen éltem meg, ugyanis megszoktam az egy szereplő által bemutatott történeteket, de igazából szép lassan belejöttem, és elkezdtem élvezni is ezt a felállást. Főszereplőink közül Zélie alakja a legkiemelkedőbb, ugyanis őt éri a legtöbb sérelem, fájdalom, ugyanakkor az ő kezében van egész Orisa jövője is. Fiatal kora ellenére találkozott már az élet csúf oldalával többször is, mondhatni, megedzették az évek. Azonban nem tört meg a múlt árnyai miatt, sokkal inkább erőre kapott, és a megrázkódtatásokból erőt merítve megfogadta, hogy nem hagyja, hogy a zsarnok király továbbra is megfélemlítse, és szolgasorba hajtsa a mágusokat. Azonban Saran király azzal nem számolt, hogy a kegyetlen döntéseit akár a közvetlen közelében élők is megkérdőjelezik, arra meg aztán pláne nem gondolt, hogy egyszer a lánya, Amari lesz az, aki ellene fordul, és elmenekül a kastélyuk védelméből. Testvérének, Inan hercegnek több sem kellett, Orisa minden zugát felkutatta hőn szeretett húgáért, azonban számos akadály kísérte útján, és valahogy mindig Zélie-nél kötött ki...

A karakterek számomra végtelenül hitelesek voltak. Zélie érthető okokból először kételkedett Amariban, amiért nem is lehet hibáztatni. Ez eleinte nagy ellentét volt kettejük között, de a könyv végére összekovácsolódtak, és Zélie is felnőttesebben gondolkodott. A két, ijedt lányból felnőtt nőkké cseperedtek, ebben pedig Zélie testvére, Tzain is segítségükre volt. Inan herceget pedig próbáltam nem szeretni, de valahogy nem sikerült. Ő is csak egy riadt fiatal, akiben ott van az elnyomott erő, és minden hiába, sokszor akaratán kívül is káoszt, pusztítást hagy maga után.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "Nem kell félnünk a varázslattól. 
   Csak egymásra van szükségünk."
2. "– Van kötelességed és van szíved. Ha az egyiket választod, a másiknak szenvednie kell."
3. "Valamennyien a vér és a csont gyermekei vagyunk."

Összességében:

A fiatal írónő egy fontos, társadalmi problémát dolgoz fel ebben a könyvben, amiért nem lehetek elég hálás neki. Esélyt ad arra, hogy az olvasókban - leginkább a fiatalokban - tudatosuljon, hogy muszáj toleránsnak lennünk, és tiszteletben kell tartanunk másokat színtől/vallástól/kortól/stb. függetlenül. Attól, hogy sokan tudomást sem vesznek róla, a feketéket még a mai napig érik attrocitások, sokan megkülönböztetik, bántják őket, pedig ahogy a könyvben is láthatjuk, valamennyien vér és csont gyermekei vagyunk.

A történet lebilincselő, egy ismeretlen vidékre kalauzol a három főszereplőn (Zélie, Amari, Inan) keresztül. A kezdeti lelkesedésemet fokozta a könyv igényes megjelenése, a fordító alapos munkája, és természetesen az írónő bámulatos fantáziája. Remélem, a folytatást olvashatom a közeljövőben magyarul is, a kalandvágyó embereknek pedig bátran ajánlom ezt a könyvet.

Nektek hogy tetszett a könyv? Ahogy mindig, most is várom a válaszotokat hozzászólásban. :)
Köszönöm, hogy velem tartottatok, találkozunk a következő bejegyzésnél!

Fanni