Sziasztok!
Pár könyvről nem írtam külön véleményt a hónap során, többnyire azért, mert egy sorozat sokadik részei voltak. Ebben a bejegyzésben ezeknek az értékeléseit fogom bepótolni, de vigyázat, valamelyik SPOILERES lehet annak, aki még nem olvasta az előző részeket!
Összesen 20 könyvet sikerült elolvasnom ebben a hónapban - durván 2760 oldalt -, de ennek a fele gyerekkönyv, amit a bébiszitterkedésem során felolvastatott magának a gyerkőc. Az első, magam szórakoztatására olvasott könyv a Ne félts volt, amit követett a Vér és csont gyermekei, A hajnal tornya, és legvégül az Akik nem sírnak rendesen.
Tahereh Mafi: Ne félts
Az idei évem egyik legkellemesebb meglepetése olvasás terén a Ne érints volt. Ennek köszönhetően
rövidesen beszereztem hozzá a folytatásokat, de a sok tanulnivaló mellett nem jutott időm mindenre, így a sorozat többi része váratott magára idáig.
Úgy érzem, elérkeztünk a sorozat tetőpontjához. Az Omega Pont veresége után Juliette-et mardosta a bűntudat, de az önmarcangolást hamarosan felváltotta a céltudatosság és a tettvágy. Megtanulta uralni a képességét, amiben Warner is nagy segítségére volt. No meg persze főhősnőnket hajtotta a vágy, hogy megtalálja a kis csapatának maradékát - akár élve, akár halva.
A bámulatos csavarokkal megírt Ne félts bennem mély nyomot hagyott, hiszen egy csodás YA-kötet tele érzelemmel és akcióval. Tökéletes kikapcsolódást nyújt egy nyári napra, mert igaz, nem több ezer oldal terjedelmű, ennek ellenére mégsem engedi, hogy az olvasó figyelme lankadjon.
Sarah J. Maas: A hajnal tornya
Szerintem kijelenthetem, hogy Sarah egy zseni.
Az ACOTAR elolvasása után ódzkodtam az Üvegtrón sorozattól, mert úgy gondoltam, csalódni fogok benne, hiszen a trilógia engem teljesen elvarázsolt. Azonban ez végül fordítva sült el, ugyanis a trilógia befejező részével nem tudok kibékülni a még mai nap sem, de Aelin világa és története annál inkább beszippantott.
Chaol mindig is a szívem csücske volt - leszámítva a Nehemiával kapcsolatos incidenst -, így hát nagy örömmel fogadtam, hogy külön kötetet kap. Egyúttal tartottam is tőle, hiszen tudtam, hogy a többi kedvenc szereplőm nem fog megjelenni a könyvben, csupán említés szintjén. Attól féltem, hogy unalmas, vontatott lesz ez a durván 800 oldal, mert nem gondoltam volna, hogy sok minden történhet a déli kontinensen úgy, hogy a főszereplők közül csak két ember van jelen. Ebben viszont hatalmasat tévedtem.
Bámulatos, hogy minden szál egyszer csak összefonódik, illetve a helyükre kerülnek a kirakós darabkái. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg kérdésre választ kaptunk, de ami engem leginkább megfogott, az a Torre és a gyógyítók világa. Így hát nem meglepetés, hogy Yrene-nel szimpatizáltam legjobban a kötet során. Ennek persze az is köszönhető, hogy hogyan bánt Chaollal, mivel számos vicces helyzetet szült kettejük huzavonája, és Yrene nem egy beteg embert látott Chaol személyében. Mindketten hosszú, rögös utat tettek meg, de úgy hiszem, a lezárás ettől jobban nem is sikerülhetett volna. Habár nem a szívem csücske, Nesryn élete is pozitív irányba haladt, és az idő előrehaladtával érthetővé váltak az ő érzelmei és szándékai is.
Tisza Kata: Akik nem sírnak rendesen
Erre a kötetre már hosszú ideje fájt a fogam, de egy balul sikerült rendelés miatt június helyett júliusban tudtam csak beszerezni. Virág és Barbi idézetei győztek meg arról, hogy nekem igenis szükségem van erre a könyvre, és nem is csalódtam benne.
Tisza Kata pszichoprózái mélyen megérintik az embert, de kell hozzájuk egy bizonyos érzelmi intelligencia szint. Nem egy könnyed YA, vagy romantikus szappanopera valami drámai csattanóval a végén. Torokszorító és szívbemarkoló, apró történetek, amik a valóságból merítve születtek meg, bemutatva az élet csúf, igazságtalan oldalát is. Nem titok, elég érzelmes vagyok, így hát felvállalom, nem egy könnycseppet elmorzsoltam olvasás közben.
Nem mondom, hogy ajánlom mindenkinek. Tőlem fiatalabbaknak semmiképp. Ennek ellenére én teljes mértékben élveztem azt a pár órát, amíg olvastam, és nem bánom egy percét sem.
Ti hogy teljesítettetek olvasás terén ebben a hónapban? Meg vagytok elégedve magatokkal?
Találkozunk a következő bejegyzésnél! :)
Fanni
Pár könyvről nem írtam külön véleményt a hónap során, többnyire azért, mert egy sorozat sokadik részei voltak. Ebben a bejegyzésben ezeknek az értékeléseit fogom bepótolni, de vigyázat, valamelyik SPOILERES lehet annak, aki még nem olvasta az előző részeket!
Tahereh Mafi: Ne félts
Az idei évem egyik legkellemesebb meglepetése olvasás terén a Ne érints volt. Ennek köszönhetőenrövidesen beszereztem hozzá a folytatásokat, de a sok tanulnivaló mellett nem jutott időm mindenre, így a sorozat többi része váratott magára idáig.
Úgy érzem, elérkeztünk a sorozat tetőpontjához. Az Omega Pont veresége után Juliette-et mardosta a bűntudat, de az önmarcangolást hamarosan felváltotta a céltudatosság és a tettvágy. Megtanulta uralni a képességét, amiben Warner is nagy segítségére volt. No meg persze főhősnőnket hajtotta a vágy, hogy megtalálja a kis csapatának maradékát - akár élve, akár halva.
A bámulatos csavarokkal megírt Ne félts bennem mély nyomot hagyott, hiszen egy csodás YA-kötet tele érzelemmel és akcióval. Tökéletes kikapcsolódást nyújt egy nyári napra, mert igaz, nem több ezer oldal terjedelmű, ennek ellenére mégsem engedi, hogy az olvasó figyelme lankadjon.
Szerintem kijelenthetem, hogy Sarah egy zseni.
Az ACOTAR elolvasása után ódzkodtam az Üvegtrón sorozattól, mert úgy gondoltam, csalódni fogok benne, hiszen a trilógia engem teljesen elvarázsolt. Azonban ez végül fordítva sült el, ugyanis a trilógia befejező részével nem tudok kibékülni a még mai nap sem, de Aelin világa és története annál inkább beszippantott.
Chaol mindig is a szívem csücske volt - leszámítva a Nehemiával kapcsolatos incidenst -, így hát nagy örömmel fogadtam, hogy külön kötetet kap. Egyúttal tartottam is tőle, hiszen tudtam, hogy a többi kedvenc szereplőm nem fog megjelenni a könyvben, csupán említés szintjén. Attól féltem, hogy unalmas, vontatott lesz ez a durván 800 oldal, mert nem gondoltam volna, hogy sok minden történhet a déli kontinensen úgy, hogy a főszereplők közül csak két ember van jelen. Ebben viszont hatalmasat tévedtem.
Bámulatos, hogy minden szál egyszer csak összefonódik, illetve a helyükre kerülnek a kirakós darabkái. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg kérdésre választ kaptunk, de ami engem leginkább megfogott, az a Torre és a gyógyítók világa. Így hát nem meglepetés, hogy Yrene-nel szimpatizáltam legjobban a kötet során. Ennek persze az is köszönhető, hogy hogyan bánt Chaollal, mivel számos vicces helyzetet szült kettejük huzavonája, és Yrene nem egy beteg embert látott Chaol személyében. Mindketten hosszú, rögös utat tettek meg, de úgy hiszem, a lezárás ettől jobban nem is sikerülhetett volna. Habár nem a szívem csücske, Nesryn élete is pozitív irányba haladt, és az idő előrehaladtával érthetővé váltak az ő érzelmei és szándékai is.
Tisza Kata: Akik nem sírnak rendesen
Erre a kötetre már hosszú ideje fájt a fogam, de egy balul sikerült rendelés miatt június helyett júliusban tudtam csak beszerezni. Virág és Barbi idézetei győztek meg arról, hogy nekem igenis szükségem van erre a könyvre, és nem is csalódtam benne.
Tisza Kata pszichoprózái mélyen megérintik az embert, de kell hozzájuk egy bizonyos érzelmi intelligencia szint. Nem egy könnyed YA, vagy romantikus szappanopera valami drámai csattanóval a végén. Torokszorító és szívbemarkoló, apró történetek, amik a valóságból merítve születtek meg, bemutatva az élet csúf, igazságtalan oldalát is. Nem titok, elég érzelmes vagyok, így hát felvállalom, nem egy könnycseppet elmorzsoltam olvasás közben.
Nem mondom, hogy ajánlom mindenkinek. Tőlem fiatalabbaknak semmiképp. Ennek ellenére én teljes mértékben élveztem azt a pár órát, amíg olvastam, és nem bánom egy percét sem.
Ti hogy teljesítettetek olvasás terén ebben a hónapban? Meg vagytok elégedve magatokkal?
Találkozunk a következő bejegyzésnél! :)
Fanni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése