Igaz, még tavaly terveztem sorra keríteni T. J. Klune ezen kötetét, de örülök, hogy eddig vártam vele, hiszen így már 2024 is egy meghatározó regénnyel kezdődhetett. Hálásan köszönöm a recenziós példányt a kiadónak! :)
Kiadó: Metropolis Media
ISBN: 9789635511365
ISBN: 9789635511365
Oldalszám: 460
Fordító: Szente Mihály
Eredeti cím: In the Lives of Puppets
Megjelenési dátum: 2023. 09. 28.
Itt tudod megrendelni
Fülszöveg:
Az erdő mélyén, fákra épített, különös házakban három robot lakik: Giovanni Lawson, a feltaláló android, Ratched nővér, egy szadista hajlamú, szigorú nővérrobot, valamint egy apró porszívó, Rambo, aki szeretetre és figyelemre vágyik. És él ott egy kamaszfiú is, Victor Lawson. Ők így együtt szerető családot alkotnak, a világ elől elrejtőzve, biztonságban élnek.
Egy napon Victor talál egy ismeretlen androidot, aminek a mellkasán a „Hab” felirat díszeleg. Megjavítja a működésképtelen gépezetet, és idővel megtudja, hogy valamikor a múltban Gio és Hab ismerték egymást – abban a távoli múltban, amikor még emberek is éltek a Földön.
A világ jelenlegi urai, a titokzatos Főhatóság által irányított robotok felfedezik az erdő mélyén rejtőző telepet, Giót elfogják, és elhurcolják az Elektronikus Álmok Városába, ahol az androidra a leselejtezés vár, vagy ami még rosszabb, az újraprogramozás.
Victor és a többiek útra kelnek, hogy megmentsék társukat…
T. J. Klune ezúttal egy robotokkal benépesített különleges világba kalauzolja az olvasót, hogy újra megmutassa, mit jelent egymás elfogadása és a feltétel nélküli szeretet.
Itt tudod megrendelni
Fülszöveg:
Az erdő mélyén, fákra épített, különös házakban három robot lakik: Giovanni Lawson, a feltaláló android, Ratched nővér, egy szadista hajlamú, szigorú nővérrobot, valamint egy apró porszívó, Rambo, aki szeretetre és figyelemre vágyik. És él ott egy kamaszfiú is, Victor Lawson. Ők így együtt szerető családot alkotnak, a világ elől elrejtőzve, biztonságban élnek.
Egy napon Victor talál egy ismeretlen androidot, aminek a mellkasán a „Hab” felirat díszeleg. Megjavítja a működésképtelen gépezetet, és idővel megtudja, hogy valamikor a múltban Gio és Hab ismerték egymást – abban a távoli múltban, amikor még emberek is éltek a Földön.
A világ jelenlegi urai, a titokzatos Főhatóság által irányított robotok felfedezik az erdő mélyén rejtőző telepet, Giót elfogják, és elhurcolják az Elektronikus Álmok Városába, ahol az androidra a leselejtezés vár, vagy ami még rosszabb, az újraprogramozás.
Victor és a többiek útra kelnek, hogy megmentsék társukat…
T. J. Klune ezúttal egy robotokkal benépesített különleges világba kalauzolja az olvasót, hogy újra megmutassa, mit jelent egymás elfogadása és a feltétel nélküli szeretet.
Véleményem a borítóról:
Nekem az eredeti és a magyar borító egyaránt tetszik, de bevallom, a mi kiadásunk jobban a szívemhez nőtt a színkavalkád és a karakterek megjelenítése miatt.
Nekem az eredeti és a magyar borító egyaránt tetszik, de bevallom, a mi kiadásunk jobban a szívemhez nőtt a színkavalkád és a karakterek megjelenítése miatt.
A történetről és a szereplőkről:
T. J. Klune előzőleg már ellopta, megtaposta és összeragasztotta a szívemet a korábban lefordított könyvei olvasása során (Ház az égszínkék tengernél, A suttogó ajtón túl). Ezeknek köszönhetően valami hasonlóan katartikus és szívszorító történetet vártam, amit valamennyire meg is kaptam, de úgy érzem, nem eléggé.
Ne értsetek félre, ez még korántsem jelenti azt, hogy nem tetszett a könyv! Klune szokásához híven valami egyedit és maradandót alkotott. A bábuk élete nem egy tucattörténet, ehhez hasonló Pinokkió-feldolgozással még garantáltan nem találkozhattunk. A szerző egy olyan világba kalauzolja el az olvasóit, amelyben már csak egyetlen egy ember van, aki nem más, mint a főhősünk, a tizenéves Victor. Rajta kívül minden karakter robot, és a fiú is csak azért maradhatott életben, mivel egy jól elszeparált, privát helyen nevelgette őt a nevelőapja, Gio.
Elég magányosnak hangzik ez az élet, de mondanom sem kell, hogy akadnak ám mellékszereplőink is. Victor sok-sok időt töltött azzal, hogy leselejtezett robotokat "keltsen életre", így két barátra is szert tett. Az egyikük a végtelenül lojális, kedves és naiv Rambo, aki korábban egy kis szobaporszívó volt, a másik pedig Ratched nővér, aki nem meglepő módon egy egészségügyi gép volt a korábbi életében, de egy olyan csavarral, hogy szociopata lett. A regényben előforduló humor szinte kivétel nélkül nekik köszönhető, rendkívül vicces párost alkotnak ők így, legfőképpen a különbségeik és személyiségbeli eltéréseik miatt.
Habár Victornak köszönhetően kialakult egy jó dinamikájú négyfős család, a fiú mégis újabb és újabb kihívásokra vágyik, és mindig ellátogat a szeméttelepre, ahol egy nap rábukkan Hab-ra. Arra azonban nem számít, hogy Hab megjavítása egy igazi lavinát indít el, amelynek következtében Gio veszélybe kerül, és nekik, ennek a szedett-vedett, de csupaszív társaságnak kell őt megmenteni.
Több részre tagolható a cselekmény, és nem tagadom, az eleje nem túl izgi. Nagyjából a közepe felé éreztem azt, hogy kezd tempósabb és lendületesebb lenni a történet, addig csak szép lassan építkezett. Talán emiatt éreztem azt, hogy elég elnyújtott a regény, és ennek következtében sokszor nehezemre esett folytatni a könyvet. Persze, amint újból belevetettem magam, utána már alig tudtam lerakni, de el kellett érnem ahhoz az ominózus fordulóponthoz, mire azt tudtam mondani, hogy tényleg élvezettel olvasom a kötetet.
Különleges és egyedülálló sci-fi regénynek gondolom A bábuk életét; számos gondolatot ébresztett bennem, különösen Victor és Gio kapcsolatát tartom kiemelkedőnek. A regény romantikus vonala elég lightos, ugyanakkor mégis fontos elem, de úgy gondolom, Klune nem vitte túlzásba ezt a részt. Ami viszont ténylegesen figyelemfelkeltő, az a baráti (vagy már-már inkább családi) kapcsolatok ábrázolása. Nagyon megmelengette a szívemet Victor, Rambo és Ratched nővér triója, igazán szerettem őket együtt. Azt sajnálom csak, hogy nem tudtam közel kerülni Victorhoz, vele kapcsolatban végig volt egy ellenérzésem. Nem mellesleg nagyon hosszúnak gondolom az egész cselekményt, szerintem egy maximum négyszáz oldal bőven elég lett volna arra, hogy minden szál kiteljesedjen. Nem szeretem az ennyire elnyújtott könyveket, emiatt pedig nem is tudtam igazán kiélvezni a történetet, de ez nyilván egyéni preferencia.
Top 3 kedvenc idézetem:
- "Az idő nem vár senkire, és csakis azok lelik meg azt, amit keresnek, akik igazak maradnak, és bátran küzdenek."
- "– […] Általában túl nagy dolgokra gondolunk. De néha a legkisebb dolgok is képesek mindent megváltoztatni, és pont akkor, amikor a legkevésbé számítunk erre."
- "Az agyad azt mondta neked, hogy nem fog menni, de nem mindig kell hallgatni rá."
T. J. Klune szerintem nem tud olyat alkotni, ami nem jó. Olyan, mintha a kreativitása témák és érzelmek megjelenítése terén határtalan lenne. Őszintén szólva nekem a korábbi történetei jobban tetszettek, ezt túlságosan elnyújtottnak érzem, ettől függetlenül tagadhatatlan a szerző tehetsége. Minden regényével valami újat fedezek fel, nagy hatással vannak rám a szavai és számos ponton elgondolkodtat, ez pedig már önmagában is elég ahhoz, hogy meghatározóvá váljanak a regényei az életemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése