Moskát Anita: A hazugság tézisei {Értékelés}

Sziasztok!

Az idei évem egyik legkellemesebb meglepetése januárban Moskát Anita írónő volt, és azóta nem tudok betelni a műveivel. Nem is volt kérdés, hogy olvasni szeretném ezt a kötetét is, ami merőben más, mint az eddig megjelent könyvei, hiszen ebben novellák kaptak helyet. Innen is nagyon köszönöm a recenziós példányt a kiadónak!

Adatok:

Kiadó: GABO
ISBN: 9789635662968

Oldalszám: 392

Megjelenési dátum: 2022. 06. 09.
Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:
Mi történik, ha belenézel a fekete monitorba? Hogyan őrzik meg a hátországban maradó családtagjaikat a háborúba vonuló katonák? Milyen, ha a halott apa tudata az okosház rendszerébe költözik? Hazugságokból felépülő életek és világok jelennek meg ebben a novelláskötetben: fizikai törvényeket szerződésekkel manipuláló jogászok, fénylő istengyereket váró leányanyák, áldozatot követelő tavak és hazugságokból városokat emelő építészek. Moskát Anita olyan, mint a kötet kisregényének szerződéskötője: pontosan ismeri a valóságot, hogy aztán a paraméterek átírásával új valóságokat hozzon létre. Első regénye 2014-ben jelent meg, és az eltelt évek alatt a magyar fantasztikus irodalom egyik legeredetibb és legizgalmasabb írójává vált. A Horgonyhely, majd a Zsoldos Péter-díjat nyert Irha és bőr c. regényei mellett számos novellája jelent meg antológiákban, zsáner- és szépirodalmi magazinokban. A hazugság tézisei ezek legjobbjaiból és új írásokból válogat.

Véleményem a borítóról:
Páratlan ez a borító, hipnotikusan hat az emberre a geometrikus mintája. Teljesen elüt Anita előzőleg megjelent könyveitől az élénk színeivel és különleges formáival (mondjuk a fa motívum mindegyik könyvén megjelent, ennek pedig fontos jelentősége van), de egyszerűen imádom. A polcon rendkívül jól mutat, és minél többet nézegettem, annál több részletet fedezek fel benne.

A történetről és a szereplőkről:
Év elején figyeltem fel Moskát Anita munkásságára. Az első olvasmányom az írónőtől az Irha és bőr volt, amit követett a Horgonyhely, most pedig kíváncsian vetettem bele magam A hazugság téziseibe, ami több ponton is különbözik Anita eddig megjelent köteteitől. Elöljáróban annyit elmondhatok, hogy természetesen most sem csalódtam. Nagyon köszönöm a recenziós példányt a kiadónak!

A hazugság tézisei egy novelláskötet, amelyben tíz novella kapott helyet. Vannak rövidebbek (értsd: pár oldalasak) és hosszabbak is, amik már-már kisregények. Az írónő rajongóinak kötelező ez a kötet is, nem mellesleg azoknak a könyvmolyoknak is jó választás lehet, akik ismerkedni szeretnének Anita munkásságával. A novellái ugyanolyan lendületesek és elgondolkodtatóak, mint a többi megjelent műve, ezáltal könnyen el tudod dönteni, hogy közel áll-e hozzád ez a stílus, vagy sem. Biztos, hogy valakinek túl sok(k) lehet, hiszen nehéz témákról és néha abszurd jelenetekről olvashatunk, amelyek egy nem ehhez szokott olvasó számára nehezen befogadhatóak lehetnek, de úgy gondolom, Anita minden egyes műve építi az embert.

Egyértelmű, hogy a tíz novella közül nem tetszett mindegyik egyformán. Volt, amelyiket imádtam és olvastam volna még tovább - többek között a Szerződési szabadság is ilyen, pedig az a leghosszabb a maga közel kétszáz oldalával -, de akadtak olyanok is, amelyekből éppen eleget kaptam, nem tudtam volna többet feldolgozni. Ezt leginkább a Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerbe című novellánál érzékeltem, ami az egyetemisták elkeserítő életét mutatja be. Számomra ez a novella felért egy arculcsapással; a szereplők szinte feláldozták magukat a tanulás oltárán, határokat nem ismerve, és közben elveszítették önmagukat - legalábbis azok, akik nem tudtak időben kilépni ebből a mocskos rendszerből. Lehet, hogy a negatív egyetemi tapasztalataim miatt reagáltam rá ilyen érzékenyen, de pontosan azt érzem, mint a szereplők: akármennyit tanulok, a szavak egy idő után értelmetlenné válnak az elmémben, és valami csoda vagy hatalmas áldozat kellene ahhoz, hogy én ezt végig tudjam csinálni. A szomorú magyar valóság kicseng a novellából, bár, mint mondtam, meglehet, hogy csak én értelmeztem így.

Mióta tudom, hogy Anita biológusként végzett, azóta különösen figyelek a természetet és annak fontosságát taglaló irományaira. Nagyon különlegesen, néha fantasztikus elemekkel, de belecsempészi a műveibe ezt a vonalat, és ez is az egyik varázsa a munkásságának. Olykor egy disztópikus tájat tár az olvasó elé, ami csupa homok, por és halál, a túlélés egyetlen módja pedig a hazugságok kovácsolása, ami nyilván fikció és fantasztikum, de sajnos a mai klímaválságban nem elképzelhetetlen, hogy egyszer az egész világ pont olyan legyen, mint amilyennek Anita leírta, csak nekünk nem lesznek mesterhazugságaink, amelyek megóvhatnak minket a biztos haláltól. A kötet egyébként a cli-fi zsánerbe is tartozik, ennek pedig a lényege, hogy az író a klímaváltozást, a globális felmelegedést és ennek a következményeit vizsgálja. Ez teljes mértékben igaz a szóban forgó novellagyűjteményre, és habár eddig nem olvastam ilyen műveket, most nagyon élveztem őket - már amennyire egy negatív jövőképet élvezni lehet. Ez a témaválasztás sosem lesz elcsépelt, sőt, nem lehet róla eleget beszélni, tekintve, hogy szinte felperzselt földön élünk, és napról napra közeledik az a pont, mikor a bolygónk már nem fog tudni ellátni minket.

Természetesen még számos különleges témát tartogat a kötet, többek között a munkahelyi kiégést, amelyet a Fekete monitor című novellában taglalt az írónő. Ennek az egyik különlegessége, hogy az olvasót aktivitásra sarkallja. Korábban nem olvastam vagy láttam még ehhez hasonló művet, de iszonyatosan izgalmas volt a felállás: egy fejezet végén az olvasó eldöntheti, hogy két lehetőség közül melyiket választja, és azon a vonalon folytatja tovább a cselekményt, más-más végkimenetellel. Igyekeztem a legtöbb lehetőséget fellelni, és kifejezetten élvezetes volt ahhoz képest, hogy egy kiégés határán egyensúlyozó főszereplő fejében ragadtam ezalatt. Természetesen ez az élmény nem feledteti el azt a ledöbbenést és szomorúságot, amit olvasás közben átéltem, de valamennyire felvillanyozott.

A hazugság téziseiben lévő novellák kollektív érdekessége, hogy hiába tartalmaznak valamilyen fantasztikus vonást vagy játszódnak teljesen más világban, mégis elképzelhetőnek, valóságosnak tűnnek. Mintha a mi világunk egy nem is annyira kifacsart változatáról olvasnánk, mindben van valami, ami tükröt mutatott nekem valamivel kapcsolatban, és a vélemények alapján ezzel nem vagyok egyedül. Ezek a legkevésbé sem könnyed, kikapcsolódós novellák, amiket elfogyaszthatsz egy pohár bor mellett - bár ez sem kizárt :) -, rendesen megdolgoztatják az embert lelkileg.

Ha csak egy apróság változna a valóságunkban (például lehetne irányítani a természeti elemeket, vagy csak mágiával érhetnénk el azt, hogy ne omoljanak össze a városaink), máris olyan világba csöppennénk, mint amilyeneket Anita leírt. Őszintén, ez rémisztő, már csak azért is, mert nekünk még ennyi esélyünk sem lesz elkerülni a természeti katasztrófákat és az egyéb szörnyűségeket.

Azt érzem, hogy az összes novella egyfajta kritika volt a világunk és a benne élők számára. Az írónő megmutatta, hogy milyen az, amikor az ember Istent próbál játszani, és egy aláírással befolyásolhatja egy egész ország életkörülményeit; milyen az, amikor a természet csak vér árán kedvez az embereknek; milyen az, mikor egy munka vagy egy tanulmány során az ember elveszíti önmagát; milyen az, amikor a modern technológia próbálja helyettesíteni az embert, és természetesen ezen kívül még rengeteg, tényleg rengeteg dologra felhívja az olvasó figyelmét a novellákban.

Habár így is elég népszerűek Anita könyvei, sosem fogom abbahagyni az ajánlásukat. Soha. Anita egy végtelenül tehetséges író, méltán megérdemelné, hogy világhírű legyen. Minden műve valami pluszt ad, még akkor is, ha csak egy pár oldalas novelláról van szó, nem pedig egy több száz oldalas regényről. Maradandót alkot, olyat, ami hetekkel, sőt, hónapokkal az olvasás után is velem marad. Nehéz nálam elérni ezt a hatást, de neki kivétel nélkül mindig sikerül, én pedig folyton ezt az érzést keresem és várom olvasás közben. Még sokkal többet szeretnék olvasni tőle, és őszintén remélem, hogy lesz még lehetőségem rá.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "Tudom, biccentettem, de közben anyám mondása jutott eszembe: nemcsak a hazugságot nehéz elszenvedni, hazudni se könnyebb."
2. "Olyan régóta küzdünk, hogy azt is elfelejtettük, mi miatt harcolunk."
3. "Annyi munkát végzel el délután, amennyire fizikailag képes vagy.
   Talán még egy kicsivel többet is.
   Mégsem elég.
   Sosem lesz elég."

Összességében:
Mit is mondhatnék? Mindenre ki vagyok éhezve, amin Moskát Anita neve áll; a művei olyanok nekem, mintha egy hosszú, hónapokig tartó távollét után hazatérnék. Nem akarok szabadulni az írásaitól, magamhoz akarok ölelni minden egyes betűt, hogy aztán magamba szívjam a belőlük összeálló összes szót, és így örökre, kitörölhetetlenül elraktározzam őket a fejemben.

Ez a kötet nagyon más, nagyon érdekes, mégis annyira tagadhatatlanul anitás. Minden mondat, minden sor, minden bekezdés és az egész kötet valami újat akar mutatni. Anita novellái többek, mint rövid prózai művek, amelyek csattanóval zárulnak (ismerősen cseng a definíció, ugye?). Ezek a novellák fel akarják nyitni a szemedet, meg akarják mutatni, hogy milyen a valóság vagy milyen is lehetne - a jövőnkkel egyetemben. Olykor kegyetlen, fájdalmas és horrorisztikus jelenetekkel kell szembenéznie az olvasónak, de pont ebben rejlik Anita különlegessége: nem szépít, mert az élet sem tökéletes. Viszont ez a kötet bizony az. Tökéletes.