Charlotte McConaghy: Az utolsó vándorlás {Értékelés}

Sziasztok!

Nemrég volt szerencsém Charlotte McConaghy Az utolsó vándorlás című kötetéhez, ami ténylegesen mély nyomot hagyott bennem. Nagyon köszönöm az élményt és a recenziós példányt a Moobius csapatának!

Adatok:

Kiadó: Alexandra Kiadó
ISBN: 9789635820375

Oldalszám: 352

Fordító: Stemler Miklós

Eredeti cím: Migrations

Megjelenési dátum: 2021. 07. 09.
Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:
Valamikor ​a közeli jövőben, amikor a globális klímaváltozás miatt egymás után halnak ki a fajok, Franny Lynch eltökéli, hogy követi a sarki csérek utolsó ismert kolóniáját az egész földgolyót átszelő utazásukon. Az apró madarak évente kétszer teszik meg az északi sarkkörtől a déli sarkkörig tartó távot, és a tudósok szerint ez lesz utolsó vándorlásuk, miután élőhelyeik pusztulása miatt nem élik túl az utat.
A fiatal nő a kihalt tengereket hiábavalóan kutató halászhajó, a Saghani fedélzetén ered a madarak nyomába a kiüresedő világban, valódi céljai azonban nem csupán a legénység többi tagja, hanem önmaga előtt is rejtettek. Milyen traumák, tragédiák és kétségbeesett remények hajtják őt és a legénységet ezen az őrült úton, Grönland partjaitól az Antarktisz olvadó jégmezőiig, és miért akar vándorlása végén Franny véget vetni az életének?

Az ausztrál írónő, Charlotte McConaghy műve első sorától kezdve rabul ejt, magával ragadó utazás a végső kétségbeeséstől az esélytelenség dacára feltámadó reményig.
Az utolsó vándorlást az Amazon szerkesztői 2020 legjobb regényének választották, és A korona főszerepét játszó Claire Foy készít belőle filmadaptációt Benedict Cumberbatch közreműködésével.

Véleményem a borítóról:
Csodás, letisztult és sokatmondó ez a borító, amely teljesen illeszkedik a könyvhöz és a történet hangulatához.

A történetről és a szereplőkről:
Tavaly egy blogturné keretében már megismerkedtem Charlotte McConaghy munkásságával, amikor az Egykor farkasok éltek ezen a tájon című könyvvel turnéztunk (az értékelésemet >>itt<< olvashatod). Ezután Linda és Anita hívta fel a figyelmemet Az utolsó vándorlásra, ami már akkor is mozgatta a fantáziámat, de tudtam, hogy kell egy kis szünet az írónő könyvei között. Nagyon örülök, hogy idén végre erőt vettem magamon, és elolvastam ezt a regényt is, hálásan köszönöm a recenziós példányt a Moobius csapatának!

Hű, meg kell jegyeznem, ez nem volt egy egyszerű olvasmány. Hihetetlenül sokrétű és mély a cselekmény, ami a történet előnyére vált. Többször is azt érezheti az olvasó, hogy tulajdonképpen nem történik semmi, esetleg zavarosnak tűnhet az idővonal, de az igazi változások a főszereplőben, Franny-ben mennek végbe.

Franny nem egy olyan karakter, akit az ember az első pillanattól megszeret. Sőt, nekem később sem igazán sikerült. Ennek ellenére szép lassan rokonszenves lett, és habár kezdetben nehéz volt megértenem őt, egy idő után átláttam az álarcán és rájöttem, hogy egy nagyon összetett lélek, csakhogy nem mindennapi problémákkal. Franny nem tud egy helyben maradni, nem tud megállni és élvezni az adott környezetet, egyszerűen nyughatatlan; a vérében van a vándorlás, akárcsak a sarki cséreknek, akiket felnőtt nőként elkezd majd követni. Ez a mentalitás persze megbélyegzi minden ismeretségét, és egészen addig nincs egy fix személy az életében, amíg nem találkozik a férjével.

Érdekes volt látni Franny és Niall kapcsolatát. Két teljesen ellentétes pólusú karaktert ismerhetünk meg a személyükben, ami a házasságukon is lenyomatot hagy. Míg Franny fizikailag képtelen egy helyben maradni, addig Niall stabilitásra vágyik, azonban képes elfogadni a felesége állapotát, még ha nehéz is. Annyira egyedi és szívszorító a szerelmük, hogy ehhez foghatót aligha fogok valaha olvasni.

A történet egyik érdekessége, hogy a Franny-Niall vonalat csak visszaemlékezésekből ismerjük meg, a cselekmény jelene pedig a Saghani halászhajón játszódik. A hajó legénysége hosszú ideje halászatból él, de a klímaváltozás következtében ez sem a legegyszerűbb és legmegbecsültebb foglalkozás. A legénység elég szkeptikusan állt Franny-hoz, ahogy én, úgy ők sem tudták elsőre megérteni a nő sarki csér-követő kalandját, de az idő múlásával mindenki számára körvonalazódik a tettek mögött megbúvó indíték.

Mint már mondtam, ez egy végtelenül sokoldalú és érdekes olvasmány, aminek a cselekményéről nem árulnék el többet, mert nem érdemes. Nem lehet úgy visszaadni az élményt, ahogy azt elsőkézből, a könyvtől kapjuk. Franny esetében egy hihetetlenül érdekes és összetett pszichológiai jelenséget szemrevételezhetünk, amiről véleményem szerint többet kellene beszélni, én egészen eddig nem találkoztam vele hasonló esettel. Kemény dolgokat élt át, számos traumát szenvedett el, és talán ezért sem egyszerű szeretni őt, amivel nincs is baj, hiszen így még lenyűgözőbb a története.

Azt hiszem, lelkileg hazavágott ez a könyv. Nem viccelek, amikor azt mondom, hogy teljes érzelmi kábultságban tettem vissza a polcra, de azután is csak meredten néztem magam elé. Nem egyszerű befogadni, a történtekkel sem tudtam megbarátkozni, és hiába nem lett a kedvencem a főszereplő, ennyi megpróbáltatás után csak jót akartam neki. Remélem, egyszer képes leszek újraolvasni, kíváncsi vagyok, hogy pár év múlva milyen élményt nyújtana Az utolsó vándorlás - az biztos, hogy most a szívembe zártam, még akkor is, ha összetört.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "Egy élet hatását lehet abban mérni, hogy mit ad, és mit hagy maga után, de abban is, hogy mit lop el a világból."
2. "Jót tenne neki, ha nemcsak a fejében, hanem a testében is élne."
3. "Nem tisztességes dolog szeretni képes, ám maradni képtelen teremtménynek lenni."

Összességében:

Ha egy szóval kellene jellemeznem a regényt, akkor ez lenne az: fájdalmas. Több ponton is elszorult a torkom, miközben olvastam.

Alapvetően kevés cli-fit olvasok - annak ellenére, hogy kivétel nélkül elgondolkodtatnak és megfognak -, mégis azt tudom mondani, hogy ez a regény bizony kiemelkedik a zsánerében. Habár a történet egyik legfőbb mondanivalója a klímaváltozás következménye, az írónő mégis körbevette egy másik, ugyanolyan fontosságú cselekménnyel, ez a két témakör pedig egy ponton összefonódott. Tetszett, hogy mindkettő egyensúlyban volt, és úgy érzem, így alkottak egy tökéletes egészt.

Nem tudom, hogy valaha le fogom-e még emelni a polcról, pedig szeretném. Olyan mély, olyan sokrétű, hogy erről igazán mesélni nem lehet. Tudom, hogy nem való mindenkinek egy ilyesfajta regény, de remélem, hogy még sokan rátalálnak McConaghy ezen remekművére.