Tracy Wolff: Vonzódás {Értékelés}

Sziasztok!

Fél év elteltével végül úgy döntöttem, hogy folytatom Tracy Wolff világhírű sorozatát. Reménykedtem benne, hogy a második rész egy kicsivel kiforrottabb már, mint az első, de tartottam is tőle, ezért halogattam idáig. Nagyon köszönöm a recenziós példányt a Moobius csapatának!

Előrebocsátom, hogy a bejegyzésem spoilert tartalmazhat azok számára, akik még az első részt sem olvasták!

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus
ISBN: 9789632668130

Oldalszám: 720

Fordító: Lukács Andrea

Eredeti cím: Crush

Megjelenési dátum: 2022. 04. 11.
Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:
Mi történhetett azokban a hónapokban, amelyekből Grace szinte semmire sem emlékszik? Életbe vágó lenne összeraknia a hiányzó időszak eseményeit, és megtudnia, pontosan ki és mi ő, hiszen visszatérése után minden oldalról ellenségek fenyegetik a Katmare Akadémián. Hudson bosszút forral, és olyan titkokról beszél, amelyek talán örökre elszakítják Grace-t Jaxontól, miközben átláthatatlan hatalmi játszmák fonják be az életét. Ennél is nagyobb veszélyt jelent azonban egy ismeretlen gonosz erő, amely magának akarja őt. A lány hamar megtanulja, mit jelent ritka kincsnek lenni egy misztikus lényekkel teli világban. Ha elbukik, mindenki élete veszélybe kerül. A győzelemnek azonban szörnyű ára van; készen áll vajon megfizetni?

Tracy Wolff elsöprő sikerű Sóvárgás sorozatának második része új szintre emeli a misztikus romantikát. A Vonzódás az első résznél is fordulatosabb, drámaibb és vérfagyasztóbb.

Véleményem a borítóról:
Annyira szeretem ennek a sorozatnak a borítóit! Egyszerre színesek és letisztultak, ráadásul a gerincük is tökéletesen mutat egymás mellett.

A történetről és a szereplőkről:
Tavaly olvastam a sorozat első részét, a Sóvárgást (a véleményemet >>itt<< olvashatod róla), ami nem tagadom, kicsit rossz ízt hagyott maga után még úgy is, hogy alapvetően nem vettem túl komolyan a művet. Éppen ezért szükségét éreztem annak, hogy tartsak egy kis pihenőt Wolff könyvei tekintetében. Viszont fél év elteltével azon kaptam magam, hogy jó lenne még egy esélyt adni az írónőnek, elvégre nem volt annyira szörnyű az első rész. Köszönöm a Moobius csapatának, hogy lehetővé tették a könyv olvasását! Kedvcsináló TikTok videókat >>itt<< és >>itt<< találsz.

Kezdem a végső ítéletemmel: nem volt ez rossz, de lehetett volna még jobb is. Az első részhez képest mindenképp érezhető a fejlődés, de még így is remélem, hogy a harmadik rész most már tényleg ötcsillagos olvasmány lesz - erre csak négyet tudok adni.

A cselekmény igazán érdekesen alakul, izgalmas már az első fejezet is. Grace-ről rövidesen kiderül, hogy nem ember, hanem egy kőszörny, amire már hosszú évszázadok óta nem volt példa. Ez az információ egyszerre gondolkodtat el és rémiszt meg mindenkit. Én sem éreztem másképp az események ilyetén fordulatán, elvégre korábban még nem olvastam olyan könyvet, amelyben ilyen lények aktívan jelen lettek volna, így kíváncsian vártam, hogyan boldogul majd Grace az erejével. Ó, és a legjobbat majdnem kifelejtettem: végre színre lépett a hírhedt Hudson Vega.

Hudson egy nagyon érdekes szerepet kapott ebben a könyvben, mivel csak Grace látja őt, a fiú úgymond a lány elméjébe fészkelte magát akaratlanul. Mondanom sem kell, ez sok ciki, de vicces szituációt szült, már csak azért is, mert a két tinédzser egyfolytában ellentmondásokba keveredett. Ja, és ott van a tény is, miszerint Grace elvileg Hudson tesójának, Jaxonnak a párja. Hát, maradjunk annyiban, hogy a lány és Jaxon viszonyát kellőképpen megviseli az elkerülhetetlen "hárman párban"-felállás, nem mintha annyira bántam volna. Az előző részben sem volt szimpatikus számomra a fiatalabb Vega-fiú karaktere, most pedig abszolút ellenségessé vált a szememben. Mindent, amit mondtam az első rész értékelésénél az egészséges párkapcsolatukról, felejtsétek el, visszaszívom!

Ami mindenképp a mű javára írható, az a családias légkör kialakulása. Grace végre beilleszkedik, és egy egészen nagy, vegyes társaság épül köré, ezzel is szemléltetve a tinédzserek útkeresését és szocializálódását. Vicces és komoly szituációkat egyaránt szült a csapatmunka, ami tökéletesen reprezentálja azt, hogy milyen is tizenévesen az élet, a felnőttlét kapujában, de még mégis gyerekként. Ezen kívül számomra imponáló volt, hogy nem voltak üresjáratok a történetben, mindig történt valami - igaz, ez egy-két jelenetnél a visszájára sült el, és már-már túlzónak éreztem. Wolff írásmódja nagyon könnyed és emészthető, így érezhetően sodort magával a lendület, gyorsan tudtam haladni a kötettel. Ezeken kívül kezdek elégedett lenni Grace fejlődésével is, jó látni, hogy végre felfogja, hogy nem egy gyenge ember, és nem szorul a fiúk megmentésére. Na, de a fénypontja az egész könyvnek számomra Hudson volt, és a függővég, amit okozott.

Hát, amennyi erénye, annyi (számomra) bosszantó tulajdonsága is volt ennek a történetnek. Azt hittem, hogy az előző részből tanulni fog majd az írónő, és egy hosszabb időintervallumot ölel majd fel a Vonzódás cselekménye... de nem. Ezért, habár alapvetően is fantasy zsáner, még valószerűtlenebbé vált a történet. Megint egy nagyon max. 2 hetes időszakot ölel fel ez a 720 oldal, ami rengeteg, pláne az események alakulásának tekintetében. Grace, aki addig tisztában sem volt az adottságaival, szinte egy nap alatt a Katmere Akadémia legerősebb és legyőzhetetlen diákjává válik. Ez a vonal nagyon gengyén lett kivitelezve, és engem borzasztóan zavart ez az idővonalbeli átgondolatlanság. Ezt a cselekmény is megsínylette véleményem szerint, mert logikusan gondolkodva nem történhet annyi dolog ilyen rövid idő alatt, amennyit Wolff leírt. Illetve az írónő a szememben túlságosan erőssé tette Grace-t hirtelenjében, nem volt egy szép, lassú folyamata a fejlődésének, ezt pedig kifejezetten hiányolom egy alapvetően tiniknek szóló könyvsorozat esetében, elvégre pont az a lényeg ebben a korban, hogy nem baj, ha lassan találjuk meg önmagunkat, nem egy csapásra fejlődik ki a személyiségünk, és ez teljesen rendben van.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "– Az emberek attól félnek, amit nem értenek. Ez mindig is így volt, és mindig is így lesz."
2. "– Soha nem akarnám, hogy válassz közülünk, Grace. Hogy is tehetném, amikor tudom, hogy sosem választanál engem?"
3. "Időnként egyszerűen csak vakon bíznunk kell valakiben. Hinni, amikor nagyon nehéz."

Összességében:
Azt kell, hogy mondjam, van még hova fejlődnie az írónak - vagy csak az én elvárásaim magasak. Oké, ez így elég vészjósló kijelentés volt, de egyébként a kiforrottabb és átgondoltabb fantasy könyveket részesítem előnyben. Jogos lehet a kérdés ezután, hogy akkor mégis miért folytatom a sorozatot és mi fogott meg benne?

Számomra Tracy Wolff könyvei a guilty pleasure-kategóriába esnek. Sokat fogom a fejem rajtuk, sőt, néha muszáj leraknom őket a bennük szereplő logikátlan eseményláncolatok miatt, de őszintén, sokáig nem tudom nélkülözni őket, szimplán azért, mert szórakoztatóak. Valóban nem a legkiemelkedőbbek a zsánerben, de ezzel csak azért vagyok tisztában, mivel már elég tapasztalt olvasó vagyok; ha 3-4 évvel ezelőtt akadtak volna a kezembe az írónő könyvei, kivétel nélkül imádnám őket. Azonban most már látom a hibákat, mégis szemet tudok hunyni felettük, tekintve, hogy nem veszem véresen komolyan magát a történetet, csak egy szimpla, érdekfeszítő kikapcsolódásnak fogom fel. Így élvezhetővé válik számomra is Grace buktatókkal teli kalandja, még ha nem is én vagyok a célkorosztály.