C. J. Cooke: Kísértetjárás északi vizeken {Értékelés}

Sziasztok!

Tavaly tejesen magával ragadott C. J. Cooke egyedi stílusa, így már tűkön ülve vártam a Kísértetjárás északi vizeken magyar nyelvű megjelenését. Köszönöm a recenziós példányt a kiadónak!

Adatok:

Kiadó: Metropolis Media
ISBN: 9789635511952

Oldalszám: 360

Fordító: F. Nagy Piroska

Eredeti cím: A Haunting in the Arctic

Megjelenési dátum: 2024. 09. 09.
Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:
1901-ben ​járunk. A fiatal nőt, Nickyt megtámadják, majd egy bálnavadász hajó, az Ormen fedélzetén tér magához, ami talán utolsó útjára indul. A szárazföld messze van, nem létezik más, csak ő, a fagyos óceán és a legénység – és mindannyian akarnak tőle valamit, amit csak ő adhat meg nekik…
Most, több mint száz évvel később, az Ormen roncsa a távoli Izland partjára sodródott. A tervek szerint megsemmisítik, de a kutató Dominique megmagyarázhatatlan vonzerőt érez, hogy dokumentálja a hajó utolsó napjait, még akkor is, ha azok, akik előtte merészkedtek a roncsra, váratlan és megmagyarázhatatlan halállal lakoltak.A hajó fedélzetén Dom előtt feltárul a sötét múlt, ami tele van hazugságokkal, kegyetlenséggel és gyilkossággal – és felfedezése mindent megváltoztat. Mert hamarosan rájön, hogy nincs egyedül. Valami csaknem egy évszázada járja az Ormen emeleteit. Valami, ami bosszúra vágyik…

Véleményem a borítóról:
Ritkán mondok ilyet, de a magyar borító ezerszer szebb, mint az eredeti kiadásé. Csodásan kidolgozott és részletes, a színei pedig pont olyan hidegek, mint maga a történet.

A történetről és a szereplőkről:
Úgy vártam már ezt a könyvet, mint a Messiást, így már a fülszöveg elolvasása nélkül is tudtam, hogy ezt a regényt bizony olvasni fogom. C. J. Cooke eddig nem okozott csalódást - szerencsére most sem -, ezért nagyon remélem, hogy a későbbiekben még több művével találkozhatok magyar nyelven. Nagyon köszönöm a recenziós példányt a Metropolis Media kiadónak!

Igazából a cím nem árul zsákbamacskát, elég találóan sejteti, hogy mi várható ebben a történetben. Két főszereplővel operál a cselekmény: az egyik hölgy a fiatal Nicky, aki a 20. századi Skóciában él, az ő apja a fülszövegben is említett Ormen tulajdonosa. A nőt elfogják és a bálnavadász hajóra cipelik, a hónapokig tartó úton pedig minden megtörténik vele, aminek nem lenne szabad: erőszak, testi-lelki terror és még sok más gyomorforgató dolog. Hát, nem mondom, szájhúzva olvastam ezeket a részeket; nagyon nehezen bírom az igazságtalanságot és a durvaságot, Cooke pedig nem habozott ezeket beleépíteni Nicky szálába. Egyes jeleneteknél szabályosan elgondolkodtam azon, hogy végig tudom-e olvasni ezt a könyvet, annyira fájdalmas volt, de a kíváncsiságom hajtott előre.

Másik főszereplőnk Dominique, aki 2023-ban az Ormen felfedezésére adja a fejét Izlandon. A kietlen vidéken, egészen pontosan Skúmaskoton talál rá a bálnavadász hajóra, és a roncs elbontása előtt a lehető legtöbb információt meg akarja tudni róla, hogy beszámolhasson a követőinek erről a kalandról. Ennek elérése érdekében beköltözik az Ormenbe, ahol eleinte egyedül van, de a hajó történelme, a múlt árnyai és a titokzatos, kísérteties nőalak nem hagyják magára...

Izgalmas módon ér össze a két nő sorsa. Bevallom, egészen a cselekmény végéig nem sejtettem, hogy milyen reláció van Nicky és Dom között. Igazán jó húzás volt Cooke-tól, ahogy összefonta ezeket a szálakat, ezáltal is bemutatva, hogy egy (vagy jelen esetben több) trauma mennyit torzíthat az emberen és az emberi elmén. A környezet és maga a történet is elég horrorisztikus és ijesztő, de valójában ez tökéletes párhuzamban áll azzal, hogy milyen lehet egy ilyen szívszorító terhet hosszú ideig cipelni. Emellett azért nem mehetek el szó nélkül azt illetően sem, hogy a selkiek egyébként sem rózsaszín, habos-babos Ariel-típusú sellők, így hát nem meglepő, hogy Cooke is a rémisztő oldalukat ragadta meg. Annyi negatívumot tudok csak felhozni, hogy véleményem szerint a lezárás túl gyors volt, és azt éreztem, hogy sok kérdés maradt megválaszolatlanul.

Véleményem szerint a regény egyik mondanivalója, hogy a harag, a kilátástalanság és a bosszúvágy különösmód meg tudja mételyezni az emberi elmét, de kellő idő elteltével a szívünk megnyílhat a gyógyulás felé. Mindenki máshogy tudja feldolgozni a traumáit, erre pedig tökéletes példa a Kísértetjárás északi vizeken. Ez a könyv sokkal többet nyújthat az olvasói számára, mint egy átlagos szellemhistória, de az biztos, hogy nem egy egyszerű olvasmány.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "Ne feledd, a bosszú olyan, mint a vízbe dobott kő. A tovagyűrűző hullámait nem tudod irányítani – suttogta a tenger."
2. "És érzem is… az egész hely bűzlik a rosszindulattól. Az ember képes fogni egy hely kisugárzását. Néha békesség árad belőle, néha akár kedélyesség. De Skúmaskot a kegyetlenség helye.
   Olyan erősen érzem, mintha a kövek kiáltoznák felém."
3. "Anyja ötlete volt, hogy költözzön vissza a szüleihez, amíg Allan távol volt – egy nőnek, akár férjezett, akár nem, illetlenség egyedül élni –, ő azonban önmaga számára is meglepő módon felháborodott ezen. A háború nem illetlenség? Na ugye."

Összességében: 4,5☆
Voltak olyan pillanatok olvasás közben, mikor elgondolkodtam, hogy a lelkem elbír-e ilyen mély fájdalmat. C. J. Cooke újfent egy folklórt dolgozott fel, melynek középpontjában a selkie feleség áll. Ugyan ez a mű természetfeletti része, mégis, a mondanivalója és esszenciája hétköznapi, ami sajnos bárkit érinthet. Cooke hátborzongató, ámbár lírai módon feszegeti az emberi lélek védekezését, a bosszút és a traumákon való túljutást. Nicky és Dominique történetén keresztül tökéletesen láthatjuk, hogy van, amit nem lehet megbocsájtani, és hosszú, nagyon hosszú idő kell ahhoz, hogy a szívünk megnyíljon a gyógyulásra.