Victoria Aveyard: Vörös királynő {Értékelés}

Sziasztok!

Victoria Aveyatd neve eléggé meghatározó a fantasy könyvek tekintetében, eddig mégsem mertem belekezdeni a Vörös királynő sorozatba, pedig már évek óta szemezek vele. Köszönöm a kiadónak a recenziós példányt!

Adatok:

Kiadó: GABO
ISBN: 9789635660926

Oldalszám: 422

Fordító: Kleinheincz Csilla

Eredeti cím: Red Queen

Megjelenési dátum: 2015.
Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:

AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELŐTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekről, akik az égben laktak, és szelíd szeretettel uralkodtak a Földön.

Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.

Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.

Lejöttek a csillagok közül.

ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.

A közrendű, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok.

Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tűnik, soha semmi nem fog megváltozni.

Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyűlöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére ő is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti.

A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki győzedelmesen?

Véleményem a borítóról:

Ez egy tipikus példa arra, hogy a külső megfog, a belső megtart. Évek óta nézegettem a sorozat borítóit, és csak ámultam rajtuk, és végre a polcomon tudhatom ezt a szépséget. :)

A történetről és a szereplőkről:

Évek kellettek ahhoz, hogy eldöntsem, hogy tényleg el szeretném olvasni a Vörös királynő sorozatot. Rengeteg olvasót megnyert már magának Victoria Aveyard szerte az egész világon, de akadnak olyanok is, akiket kifejezetten taszít a munkássága. Persze minden esetben benne van a pakliban, hogy szeretni fogok egy olyan könyvet, amit mások nem, de most mégis vonakodva álltam a Vörös királynő előtt. Viszont TikTokon rengeteg videót láttam, amiben az írónő beszél a könyveiről és úgy en bloc mindenről, ez pedig nagyon szimpatikussá tette a sorozatot is, és Aveyardot is, így kaptam meg az utolsó löketet az olvasáshoz.

Mivel tudtam, hogy a kötet az X-Men és Az éhezők viadala kombinációjából született meg, így akarva-akaratlanul kerestem ezeket a vonásokat benne. Ha nem tudnátok, számomra Az éhezők viadala egy megunhatatlan sorozat, és kifejezetten szeretem azokat a műveket, amelyek hajaznak rá valamennyire, hiába tűnik koppintásnak. Megtaláltam azokat a motívumokat, amelyek az inspirált művekből lettek átépítve a Vörös királynőbe, de egyáltalán nem éreztem zavarónak őket. Jó, nyilván egyértelmű volt, hogy Mare tulajdonképpen Katniss mintájára lett építve, de még így is jócskán voltak köztük különbségek, amelyek nem engedték ugyanannak láttatni a két főhősnőt.

Ebben a disztópikus világban két szín szerint kategorizálják az embereket, ezek pedig az Ezüst és a Vörös. Az Ezüstöknek minden megadatott, ami a Vörösöknek nem: hatalom, pénz, nyugodt élet, bíráskodás és erő. No persze Vörösként az ember nem sokat tehet a mindenféle erővel felvértezett Ezüstök ellen, ezért nincs más választásuk, bele kell törődniük abba, hogy már tizenévesen egy értelmetlen háborúba küldik őket harcolni és meghalni. Csak kevesen kivételek ezalól, és a főszereplő, Mare pont nem tartozik közéjük. Három fivére már rég hadba vonult, és csak imádkozni tud azért, hogy visszatérjenek, de tudja, hogy az ő nem fog sokra menni a frontvonalon. Húgával ellentétben ő nem tehetséges semmiben a lopáson kívül, így minden egyes nappal rövidül a falujában és a családjával töltött ideje. A legjobb barátja, Kilorn is ugyanebben a helyzetben van, így ketten várják a biztos halált.

Mare sorsa furcsa fordulatot vesz, mikor egy Cal nevű idegennel - jobban mondva a koronaherceggel - találkozik. A találka másnapján katonák érkeznek a lányért, akik a királyi palotába vezetik őt, és beállítják szolgának a királynőválasztás eseményére. A királynőválasztásra Ezüst lányok sokasága érkezett, hogy elnyerjék Cal kegyeit, de a választás csak akkor lesz igazán érdekes, mikor Mare egy véletlennek köszönhetően felfedi a képességét, amiről még ő sem tudott. Vörös lány Ezüst erővel? Erre még sosem volt példa, ezért természetesen mindenki felfigyel a páratlan jelenségre. Mare meggyilkolását nem lehetne csak úgy eltusolni a sok szemtanú miatt, ezért egy pofás kis hazugsággal beemelik a királyi családba, és odaígérik a kezét a király fiatalabb fiának, Mavennek.

Természetesen Mare nem feledi el, hogy honnan jött, de a kastély falai mögött Vörösként nehéz bármit is rendezkedni az Ezüstök ellen. A karaktere egyre inkább kibontakozik, és szerencsére nem viselkedik olyan önfejűen, mint ahogy vártam. Megfontoltan cselekszik és alaposan átgondolt lépéseket tesz. Mavennel az oldalán képesek lennének megváltani a világot, és egy szebb jövőt hozni Vörösök és Ezüstök számára egyaránt, de annyi hátráltató tényező áll előttük, hogy azt sem tudják, mivel kezdjék a változtatást.

A könyv mottójává vált szinte, hogy "bárki bárkit elárulhat", és valójában nem gondoltam bele túl sokat ebbe a három szóba, ezért a kötet végefelé lévő csattanó meglepett és eléggé elborzasztott. Egy számomra kezdetben kifejezetten kedves szereplő 180 fokos fordulatot vett, és Mare addig felépített álmai - valamint az én szimpátiám - romba dőlt. Nagy szívfájdalmam, mert reménykedtem, hogy a szerelmi háromszögből (nyugi, annyira nem volt szenvedős, pedig ezeket én sem szeretem) ez a fiú lesz a befutó, de valahogy úgy érzem, hogy ezt már nem lehet megjavítani. Ilyen az, ha az embernek érzéke van ahhoz, hogy mindig a rossz pasinak drukkoljon...

Nem érzem különösen közel magamhoz a szereplőket, mégis megfogott a történetük, a világ felépítése és az írónő stílusa. Számomra talán kicsit túl sok volt a leírás, helyettük lehetett volna egy kicsivel több érzelemkifejtés vagy háttértörténet-felépítés. Ezt leszámítva semmi kifogásom sincs a kötetet illetően, már csak azt nem értem, hogy miért idegenkedtem tőle ennyi ideig, és miért nem olvastam már el hamarabb.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "– Egyszer azt mondtam neked, rejtsd el a szívedet. Hallgatnod kellett volna rám."
2. "Bárki bárkit elárulhat."
3. "Láng és árnyék. Az egyik sem létezhet a másik nélkül."

Összességében:

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen történet sülhet ki az X-Men és Az éhezők viadala kombinációjából, akkor mindenképp el kell olvasnod ezt a könyvet. Aveyard világa hasonlít mindkét előbb említett műre, de mégis elkülönül tőlük. Egyáltalán nincs kopizós feelingje, pedig egy-két közös motívum élesen látszódik a történet során. Szerintem a cselekmény egy percig sem unalmas, bár tény, hogy érezhető a lassabb kibontakozás, de aztán nincs megállás, és a tetőponton akkorát koppant az állam, hogy azóta is csak a folytatásra tudok gondolni.