Mivel korábban Shusterman stílusa letaglózott, így nem is volt kérdés, hogy tovább szeretnék ismerkedni a munkásságával. Az óceán mélyén című kötet elolvasását a Tilos az Á Könyvek kiadó tette lehetővé számomra, innen is nagyon köszönöm nekik a recenziós példányt!
Kiadó: Tilos az Á Könyvek
ISBN: 9789634102847
ISBN: 9789634102847
Oldalszám: 332
Fordító: Illés Róbert
Eredeti cím: Challenger Deep
Mindig az a legfélelmetesebb, amiről a legkevesebbet tudunk
Az óceán legmélyebb pontja a Marianna-árok fenekén lévő Challenger Deep. A skizofrénia egy mentális betegség, amely több tízmillió embert érint a világon. A Challenger Deep 10 916 méter mélyen van. A skizofrénia a betegek jelentős részénél serdülőkor táján jelentkezik. Az óceán legmélyebb pontján mindezidáig összesen három ember járt. A skizofrénia leggyakoribb megnyilvánulási formái a hallucinációk és a paranoid téveszmék.
Mit tehet egy szülő, amikor a fia azzal fordul hozzá, hogy valaki meg akarja ölni? Kihez fordulhatsz, amikor úgy érzed, hogy az apád és az anyád helyét álruhás szörnyek vették át?
Az óceán mélyén 2015-ben összesen tíz különböző díjat nyert Egyesült Államokban, köztük a legrangosabb irodalmi elismerést, a Nemzeti Könyvdíjat is. A fantasyk (Everlost), tudományos-fantasztikus történetek (Akcelerátus-trilógia) és disztópiák (Unwind) szerzőjeként ismert Shusterman új regénye viszont távolról sem a képzelet szüleménye. Egy fiúról szól, aki alámerül a világ legmélyebb pontjára. Tengeralattjáró és védőfelszerelés nélkül.
A Publishers’ Weekly magazin, amely az év könyvének választotta, kritikájában a regény hitelességét emeli ki, de a története és hangulata is örökre belevésődik az olvasók agyába.
Véleményem a borítóról:
Roppant találó ez a borító, tökéletesen illik a történethez. A maga módján művészi, viszont számomra elég nyomasztó kisugárzása van, de ez adódhat abból is, hogy tudom, milyen a történet.
A történetről és a szereplőkről:
Tudtad, hogy a skizofrénia a Föld népességének 1%-át érinti? Ez nagyjából 79.000.000 embert jelent. Hetvenkilenc millió! Ugye, hogy így már nem is tűnik kevésnek? És azt tudtad, hogy a tünetei már fiatal felnőttkorban is jelentkezhetnek? Meg kell jegyeznem, ezek a tünetek meglehetősen változatosak, kezdve az összefüggéstelen beszédtől egészen a tévképzetekig és a hallucinációkig. Habár lehetnek kiváltó okai, mint minden betegségnek - például rossz családi háttér, esetleg öröklődés -, egészen váratlan esetekben is előfordulhat minden előjel nélkül*. Az óceán mélyén főszereplőjével, Cadennel is ez volt a helyzet.
Cadennél átlagosabb főszereplővel aligha találkozhatunk egy ifjúsági könyvben - leszámítva azt, hogy egyszerre van jelen két helyen. Miközben próbál az iskolára koncentrálni és időt szánni a családjára, valamint a barátaira, olykor-olykor tévképzetei vannak, amelyek egyre valóságosabbá válnak. A kettősséget mi, olvasók is érzékeljük, ami annak köszönhető, hogy a könyvben felváltva olvashatóak a valóságban és a "fiktív" világban történtek.
Nem tagadom, nehezen tudtam belerázódni ebbe a felállásba. Eleinte kifejezetten zavart, hogy pont akkor szakadt meg az egyik szál, mikor valami kifejezetten izgalmas történt volna. Azonban kénytelen voltam rájönni, hogy ez a valóságban is így nézhet ki, így érződhet egy beteg számára, ez a felismerés pedig szíven ütött.
Vannak napok, mikor azt érezhetjük, hogy elrohan mellettünk az élet, de az, amit Cadennel átél az olvasó, egy teljesen más szint. Minek is szépítsem? Tényleg megrázó az az út, amit a főszereplővel együtt járunk be. Szemtanúi lehetünk annak, hogy a legtöbb általános tünetet produkálja: elszakad a valóságtól, eltávolodik a szeretteitől, olyan összefüggéseket vél felfedezni, amelyeknek nincs alapja, és végül persze a legsúlyosabb, hogy egy alternatív világba kerül, ahová az igazi életének csak egy apró töredéke jut el.
A helyzet az, hogy ez egyszerre sokkolt és lenyűgözött. Shusterman hihetetlenül jól építette fel a történetet és magát az egész kötetet, még akkor is, ha elsőre kaotikusnak hat. Meg kell szokni, hogy két cselekmény fut párhuzamosan, ráadásul random időpontokban kopogtatnak Caden epizódjai. Tudom, ez szokatlan lehet, de ha egy kicsit is utánaolvasunk ennek a mentális betegségnek, akkor láthatjuk, hogy nemcsak a fikcióban, hanem a való életben is ezzel küzdenek azok, akik érintettek ebben a problémában.
Hátborzongatóan jól szemlélteti a könyv a betegség kialakulását és lezajlását. Azon kívül, hogy érzékeljük a fiú elszigetelődését, kicsit belelátunk abba is, hogy a szülők miként élik meg ezt a folyamatot, elvégre a legkevésbé sem mondható átlagosnak az, ha egy gyerek azzal állít haza, hogy érzi, hogy egy ismeretlen srác a suliban meg akarja ölni. Komikus, már-már eltúlzott is lehetne ez a helyzet egyesek számára, és biztos vagyok benne, hogy sok felnőtt épp azért nem vesz tudomást az intő jelekről, mert úgy gondolják, hogy pusztán figyelemhiányos a kölyök, csakhogy ezzel nagy hibát követnek el, ami rányomhatja a bélyegét a beteg gyógyulására.
Napjaink kutatásait olvasva láthatjuk, hogy bizonyos gyógyszeres kezelések és csoportos/egyéni terápia mellett a betegek élhetnek "teljes" életet. Nagyon örültem, hogy Shusterman a betegség ezen oldalát is bemutatta a történet vége felé, mivel egy teljesen más aspektusból figyelhettem meg ezáltal az eseményeket.
Nem árulok zsákbamacskát: nagyra tartom az írót, már csak ezen műve miatt is. Korábban a Kaszás egy teljesen más élmény volt tőle, össze sem hasonlítható a két könyv. A legfelkavaróbb az egészben, hogy egyszerre éltem át Cadennel a skybarok (magyarul tetőterasz, bár ez elég pontatlan kifejezés) magasságát és a Marianna-árok mélységét; az egyik percben még szárnyaltunk, aztán fuldokolva a végeláthatatlan óceán aljára merültünk, és ebből a kettősségből nem volt kiút, az egyik nem létezhetett a másik nélkül.
Ha valaki megkérne, hogy mondjak egy okot, hogy miért jó ez a kötet, akkor tétovázás nélkül azt mondanám, hogy azért, mert Shusterman írta. Alapos munkát végzett, olyannyira, hogy a fiának a tapasztalatait vetette papírra, nem mellesleg az epizódjai alatt készült rajzokat is beleépítette a kötetbe. Zseniális, hogy egy egészséges ember szimplán a szavainak erejével képes arra, hogy papíron szemléltesse egy skizofrén tinédzser mindennapjait. Mi ez, ha nem lenyűgöző írói teljesítmény? Arról nem is beszélve, hogy ezzel értéket közvetít, mindeközben gondolkodásra és együttérzésre készteti az olvasókat - márpedig ilyen egy jó ifjúsági könyv. Ha egyszer lesz gyerekem és elég érett lesz egy jó kis lelki hullámvasúthoz, akkor tuti, hogy Shustermant fogok vele olvastatni.
Top 3 kedvenc idézetem:
- "Régebben féltem a haláltól. Most attól félek, hogy nem élek."
- "Csak mert hosszú az út, az még nem jelenti azt, hogy sosem ér véget."
- "A nagy felismerések sosem kellemesek, és gyakran túl későn érkeznek."
Röviden: megrázó. Bővebben: ha lelkileg erős vagy és érdekel a pszichológia, olvasd el!
Ha olvastál már megterhelő és nyomasztó ifjúsági regényt, akkor azt az élményt szorozd meg kettővel, és akkor megkapod, hogy milyen Az óceán mélyén. Shusterman olyan gördülékenyen és tabuk nélkül írt a skizofréniáról, hogy az valami eszméletlen, mindezt pedig úgy tette, hogy volt előtte valós eset. Hihetetlen, milyen alaposan szemléltette Caden állapotát, az egyes ingadozásait és az epizódjait. Korábban azt hittem, hogy csak megfilmesítve tudok belelátni a pszichés betegek elméjébe, de ez a kötet olyan szemléletesre és hitelesre sikerült, hogy ez az elképzelésem szertefoszlott.
Shusterman nem véletlenül tart ott, ahol, de annyira jó lenne, ha itthon is nagyobb figyelmet szentelnének neki az olvasók! Érthetően, szépen ír és valódi értéket alkot, ráadásul kiemelkedik a tucatkönyvek tengeréből az egyedülálló látásmódjával és különleges témáival. Egyszerre gondolkodtat el és érzékenyít, és úgy vélem, a mai világunkban mindkettőre nagy szükség van.
*forrás:https://semmelweis.hu/pszichiatria/betegellatas/nappali-korhaz/nappali-korhaz-tematikus-kethetes-csoportok/a-szkizofrenia-tunetei-es-kezelese/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése