Tracy Wolff: Sóvárgás {Értékelés}

Sziasztok!

Az elmúlt évek során többször találkoztam már Tracy Wolff sorozatával a különböző közösségi média platformokon, és amennyire észrevettem, nagy rajongás veszi körül az írónő könyveit. Sokáig nem mertem elolvasni ezt a kötetet, de most rávettem magam, és hogy jól tettem-e? A bejegyzésből kiderül!

Adatok:

Kiadó: Cartaphilus
ISBN: 9789632667874

Oldalszám: 656

Fordító: Lukács Andrea

Eredeti cím: Crave

Megjelenési dátum: 2021. 10. 01.
Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:
A világtól elzárt Katmere Akadémia nem mondható átlagos középiskolának. Az exkluzív bentlakásos iskola folyosóit alakváltók, boszorkányok és vámpírok járják, a szülei tragikus halála után idekerülő Grace pedig egyetlen dolgot tud biztosan: egyedüli halandóként egyáltalán nem tartozik ide. Az iskola színfalai mögött kíméletlen küzdelem dúl, és Grace egyenesen a viszályok közepébe keveredik, amikor találkozik a Katmere egyik legveszélyesebb lakójával, Jaxon Vegával. A vámpír emberöltők óta senkit sem engedett közel magához, ám most valami ellenállhatatlan erő vonzza őt és a lányt egymáshoz – valami, ami mindkettőjük végzetét jelentheti.

Jaxon magánya mögött ugyanis életveszélyes titkok rejlenek, Grace pedig egyre inkább biztos abban, hogy nem véletlenül került a Katmere Akadémiára… hanem csalinak egy halálos játszmában.
A Sóvárgás és folytatásai az elmúlt évek legzajosabb könyvsikereinek bizonyultak; a letehetetlen vámpírtörténetből a Universal készít filmadaptációt.

Véleményem a borítóról:
Tökéletes lenne ez a borító, ha nem lenne rajta minden könyvmoly rémálma, másnéven a lekaparhatatlan matrica. Olyan felesleges egy ilyen homogén, egyszerű borítónak a rendjét megtörni egy egyáltalán nem odaillő, nyomtatott "folttal"...

A történetről és a szereplőkről:
Ha létezik hatalmas Twilight fan, akkor én biztosan az voltam tíz évesen. Igaz, akkor még csak a filmeket láttam, de biztos vagyok benne, hogy ez a sorozat segített abban, hogy kialakuljon a szeretetem a fantasy zsáner iránt. Odáig vagyok a vámpíros történetekért is, ezért jó választásnak tűnt a Sóvárgás az egyik könyvesboltlátogatás alkalmával. Idáig halogattam az olvasását, de úgy éreztem, ideje belemerülni Tracy Wolff munkásságába.

Először is arra kerestem a választ olvasás közben, hogy a Sóvárgás tényleg betudható-e az új Alkonyatnak. A külföldi könyvmolyok rendszerint összehasonlítják a két művet, ezért azt hittem, hogy megszámlálhatatlan közös vonás lesz bennük. Tagadhatatlanul van köztük hasonlóság; már a történet kezdetekor tapintható a feszültség a magának való, félelmetes vámpír és az extrovertált, mindenkivel barátkozó, alakváltó srác között. Ennek a fajok közti viszály - ugye, hogy Twilight? - és később már Grace, a főszereplő is az okozója.

Ha már előhoztam Grace-t, ez a lány egy az egyben Bella. Talán a legnagyobb hasonlóság a két mű között a női főszereplők jelleme. Mindketten folyton megmentésre szorulnak, vonzzák a bajt és természetesen olyan pasi után ácsingóznak, akitől mindenki óva inti őket. Igaz, Grace jóval talpraesettebb Bellánál, de néha annyira gyerekesen és naivan viselkedett, hogy már fájt. Ha fiatalabb koromban olvastam volna, biztos megbékéltem volna a karakterével, de most már csak fárasztott a logikátlan dolgaival a könyv nagy részében.

Úgy gondolom, hogy ennek a könyvnek a célcsoportja leginkább a tinédzserek - persze ezzel nem azt mondom, hogy idősebb fejjel élvezhetetlen, csak sokkal inkább érezhetőek a hibái. A környezet alapból egy középiskola tele változatos, az identitásukat kereső tizenévesekkel, ráadásul Grace emberként próbál alkalmazkodni a legkülönfélébb lényekhez. Nem tudom, hogy célja volt-e az írónőnek megmutatni, hogy olykor nehezen találjuk meg önmagunkat és a nekünk való embereket, de én egyből ezt szűrtem le olvasás közben. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos gondolat, és biztosan egy kis komfortérzetet ad azoknak a fiataloknak, akik küzdenek a magánnyal és a nehéz beilleszkedéssel.

Ezenkívül elkerülhetetlen és központi témája a történetnek az emberi halandóság bemutatása is. A főszereplő nem jó kedvéből, hanem a szülei halála miatt kerül a Katmere Akadémiára. Úgy érzem, ez is egy fontos és figyelemfelkeltő pont a történetet tekintve, mivel szembesülünk a lány gyászfeldolgozásával, valamint tapasztalhatjuk a cselekmény előrehaladtával, hogy ezáltal egy kis jellemfejlődés is végbemegy Grace esetében. Habár valószínűsítem, hogy egy tini olvasás közben inkább a romantikus szállal van elfoglalva - legalábbis én így voltam anno -, mégis, ha csak egy kicsit is elgondolkodik ezen a témán, máris empatikusabban állhat másokhoz, akik hasonló negatív élménnyel rendelkeznek.

A romantikus szál "tiltott szerelem"-típusú. Valóban ezt is egy kicsit az Alkonyathoz tudnám hasonlítani, mégis azt éreztem, hogy a Sóvárgás esetében valamennyivel felnőttesebb ez a vonal. A korábban említett művel ellentétben Wolff belecsempészett egy kis erotikát is a könyvbe, de még a jó ízlés határain belül.

Személy szerint én nem kedveltem Jaxont és Grace-t együtt még annak ellenére sem, hogy két törött lélekként kiegészítették egymást. Persze, jó dolog, hogy megjelent a traumafeldolgozás a műben, és egy viszonylag egészséges(?) kapcsolatot tárt elénk az írónő, de összességében nem tudtam őket megszeretni, és csak remélni tudom, hogy Grace másik srác mellett fog kikötni a sorozat végére.

Figyelembe véve, hogy nem érzem már magamat célközönségnek, valahogy könnyebben vettem a nekem nem tetsző tulajdonságait a műnek - lásd Grace jelleme. Nem vettem túl komolyan a könyvet, éreztem, hogy ez csak egy kis kikapcsolódásnak lesz jó. Azt viszont muszáj elmondanom, hogy túlságosan el lett nyújtva a történet, ráadásul a majdnem 700 oldal konkrétan alig két hetet ölel fel, ami alatt életre szóló barátságok és szerelmek köttettek, ezt pedig borzasztó logikátlannak tartom. Persze a történet szempontjából szükséges volt ez a lépés, de jobb lett volna, ha inkább több időt ölel fel a cselekmény, így kevésbé lenne valószerűtlen az amúgy is fantasztikus elemekkel tarkított mű. Remélhetőleg a második rész összeszedettebb lesz, adok még egy esélyt a sorozatnak, de ha az nem jön be, akkor inkább meghagyom a fiatalabb generációnak Wolff könyveit.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "Ezer módon el lehet jutni valahová, de nem mindegyik út helyes."
2. "Mert nincsenek szörnyek, csak emberek, akik szörnyű dolgokat tesznek."
3. "Van benne valami, ami a lelkem mélyén szól hozzám, az a valami, ami benne összetört, pontosan illik ahhoz, ami bennem össze van törve."

Összességében:
Első körben arra kerestem a választ ezen könyv esetében, hogy valóban hasonlítható-e az Alkonyathoz, hiszen külföldön sokan hasonlítják Stephenie Meyer sorozatához. Őszintén? Észrevettem hasonló vonásokat, de a legkevésbé sem nevezném utánzatnak.

A vad alaszkai táj, a dark academia hangulat, a humoros jelenetek és a változatos szereplők mind hozzátesznek a könyv sikerességéhez, és nekem is ezek voltak a történet legkiemelkedőbb pontjai. Azonban nem tudom azt mondani, hogy teljes mértékben elégedetten csuktam be a kötetet, mert Wolffnak van még miben fejlődnie - remélhetőleg ez a második részben meg is történik, mert itt nem hagyom abba a sorozatot.