Sziasztok!
Kicsit kiléptem a komfortzónámból, és a tőlem megszokott YA-vonal helyett egy kemény, tabutémát feszegető könyvet vettem a kezembe. Kellett egy pár nap, amíg összeszedtem a gondolataimat róla, de még így is azt érzem, hogy nem tudom megfelelően kiönteni az érzéseimet vele kapcsolatban. Egy biztos: 18 év alatt, és megfelelő lelki felkészültség nélkül senkinek sem ajánlanám Péterfy-Novák Éva könyvét.
Fülszöveg:
"Miskolc, 1920-as évek. A nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Rideg és szeretetnélküli apácák gondoskodnak róluk, a fiúk között pedig farkastörvények uralkodnak: aki erősebb, az éjszaka leple alatt bármit megtehet a többiekkel. A testvérpárt néhány év múlva nevelőszülők veszik magukhoz, de vajon képesek-e elfelejteni mindazt, ami az árvaházban történt velük?
Véleményem a borítóról:
Már a borító is sejteti, hogy itt nem egy megszokott "boldogan élünk, míg meg nem..."-könyvet tart a kezében a kedves olvasó. Igaz, nem sokat sejtet, de számomra így is elég nyomasztónak hatott, és megpecsételte a könyv hangulatát.
A történetről és a szereplőkről:
A kegyetlen témaválasztás nem újdonság, ha Péterfy-Novák Éva könyveiről van szó. Nem tudom, hogy ilyen esetben lehet-e azt mondani, hogy tetszett a könyv, de az írónő teljes mértékben megvett magának. Olyan profizmussal és alapossággal írta meg a történetet, mintha tényleg a gyermekek és felnőttek szemein keresztül követhetnénk a durvábbnál durvább eseményeket.
A könyv több szálon fut, amit csak a fejezetek előrehaladtával értettem meg. A történet központja Eszter, és nagypapája, másnéven Tatus. Tatus élete nem volt zökkenőmentes, gyermekkorában elvesztette a szüleit, így magukra maradtak húgával, Csöpivel. Intézetbe kerültek, ahol szörnyű dolgokat műveltek mind az apácák, mind az ott élő gyerekek. Kortól függetlenül gyalázták meg egymást, sárba tiporva az érzelmeiket és az akaratukat, és természetesen a segítségkérés is hasztalan volt. Azt hihetnénk, hogy egy ilyen romlott helyzet után már csak jobb dolgok várhatnak a gyerekekre, ha nevelőszülőhöz kerülnek, de a külsőre családi idill sem az, aminek látszik. Mocskos titka lesz Tatusnak, ami még évtizedek után is nyomja a lelkét, és ezzel megpecsételi az egyik lánya, és az unokája, Eszter sorsát is.
Sokkoló és egyben mégis lenyűgöző olvasmány. Sokan mondják, hogy beteg világban élünk, és 21. század így meg úgy, de a családon belüli erőszak és bántalmazás nem most kezdődött. Rengeteg ember számára ez tabutéma, pedig szerintem erről kell, és muszáj is beszélni. Nem dughatjuk homokba a fejünket, és örülök, hogy Éva a könyv végén megemlíti, hogy mindegyik történet valós eset alapján íródott. Szomorú, hogy egy lelkileg meggyötört gyerekből ilyen beteg felnőtt lett, pedig én azt vártam, hogy legalább megpróbálja kijavítani a múltbéli hibáit, és nem ülteti el a romlottság csíráját a leszármazottaiban. Igaz, elsőre nem értettem meg Eszter döntését a gyerekeivel kapcsolatban, de belátom, hogy ez mindenki számára jobb így, és ő nem örökíti tovább azt a kegyetlenséget, amit belé is tápláltak.
Top 3 kedvenc idézetem:
Összességében:
Nehéz erről a könyvről akármit is mondani. Szeretném a tűzbe dobni, elégetni, hogy többet még csak ne is gondoljak rá, de olyan profizmussal van megírva, hogy bizonyosan egy kincset semmisítenék meg, ha hagynám, hogy a lángok áldozatává váljon.
Péterfy-Novák Éva sosem a köntörfalazásról és a gyengéd könyvekről volt híres, erre a legjobb példa az Apád előtt ne vetkőzz. Egyszerre tör össze, és világosít fel minden egyes sora.
A családon belüli erőszak nem fikció, nagyon is jelen van az emberek mindennapjaiban - jobban, mint gondolnánk -, és akármennyire is tabutéma, beszélni kell róla.
Találkozunk a következő bejegyzésnél! :)
Fanni
Fülszöveg:
Hatvan évvel később, szintén Miskolcon az ötéves Eszter elhidegül imádott édesapjától, miután anyja figyelmezteti, hogy vigyázzon vele. A kislány csak nagyapjára, Tatusra számíthat, aki mindennél jobban szereti unokáját, s akiben Eszter mindenki másnál jobban bízik.
Péterfy-Novák Éva új regényében megrázó kérdéseket tesz fel: mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt? És vajon meg lehet-e törni a generációkon átívelő családi mintákat?"Véleményem a borítóról:
Már a borító is sejteti, hogy itt nem egy megszokott "boldogan élünk, míg meg nem..."-könyvet tart a kezében a kedves olvasó. Igaz, nem sokat sejtet, de számomra így is elég nyomasztónak hatott, és megpecsételte a könyv hangulatát.
A történetről és a szereplőkről:
A kegyetlen témaválasztás nem újdonság, ha Péterfy-Novák Éva könyveiről van szó. Nem tudom, hogy ilyen esetben lehet-e azt mondani, hogy tetszett a könyv, de az írónő teljes mértékben megvett magának. Olyan profizmussal és alapossággal írta meg a történetet, mintha tényleg a gyermekek és felnőttek szemein keresztül követhetnénk a durvábbnál durvább eseményeket.
A könyv több szálon fut, amit csak a fejezetek előrehaladtával értettem meg. A történet központja Eszter, és nagypapája, másnéven Tatus. Tatus élete nem volt zökkenőmentes, gyermekkorában elvesztette a szüleit, így magukra maradtak húgával, Csöpivel. Intézetbe kerültek, ahol szörnyű dolgokat műveltek mind az apácák, mind az ott élő gyerekek. Kortól függetlenül gyalázták meg egymást, sárba tiporva az érzelmeiket és az akaratukat, és természetesen a segítségkérés is hasztalan volt. Azt hihetnénk, hogy egy ilyen romlott helyzet után már csak jobb dolgok várhatnak a gyerekekre, ha nevelőszülőhöz kerülnek, de a külsőre családi idill sem az, aminek látszik. Mocskos titka lesz Tatusnak, ami még évtizedek után is nyomja a lelkét, és ezzel megpecsételi az egyik lánya, és az unokája, Eszter sorsát is.
Sokkoló és egyben mégis lenyűgöző olvasmány. Sokan mondják, hogy beteg világban élünk, és 21. század így meg úgy, de a családon belüli erőszak és bántalmazás nem most kezdődött. Rengeteg ember számára ez tabutéma, pedig szerintem erről kell, és muszáj is beszélni. Nem dughatjuk homokba a fejünket, és örülök, hogy Éva a könyv végén megemlíti, hogy mindegyik történet valós eset alapján íródott. Szomorú, hogy egy lelkileg meggyötört gyerekből ilyen beteg felnőtt lett, pedig én azt vártam, hogy legalább megpróbálja kijavítani a múltbéli hibáit, és nem ülteti el a romlottság csíráját a leszármazottaiban. Igaz, elsőre nem értettem meg Eszter döntését a gyerekeivel kapcsolatban, de belátom, hogy ez mindenki számára jobb így, és ő nem örökíti tovább azt a kegyetlenséget, amit belé is tápláltak.
Top 3 kedvenc idézetem:
- "Nagyapa azt is elmagyarázta, hogy a szeretet visszajön, mert ha szeretünk, akkor minket is szeretnek."
- "Tudom, hogy én nagyon szeretném azt az anyukát, akiről nagyapa mesélt. Aki azelőtt volt, mielőtt boldogtalanná házasodott."
- "... ritka ajándék az, amikor megbízhatsz valakiben."
Összességében:
Nehéz erről a könyvről akármit is mondani. Szeretném a tűzbe dobni, elégetni, hogy többet még csak ne is gondoljak rá, de olyan profizmussal van megírva, hogy bizonyosan egy kincset semmisítenék meg, ha hagynám, hogy a lángok áldozatává váljon.
Péterfy-Novák Éva sosem a köntörfalazásról és a gyengéd könyvekről volt híres, erre a legjobb példa az Apád előtt ne vetkőzz. Egyszerre tör össze, és világosít fel minden egyes sora.
A családon belüli erőszak nem fikció, nagyon is jelen van az emberek mindennapjaiban - jobban, mint gondolnánk -, és akármennyire is tabutéma, beszélni kell róla.
Találkozunk a következő bejegyzésnél! :)
Fanni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése