Sziasztok!
A Drága kis szívem már hónapok óta a kívánságlistámon csücsült, így alig vártam, hogy beszerezzem és elkezdjem olvasni. Nem azt kaptam, amit vártam, és elég szélsőséges érzéseim vannak vele kapcsolatban.
Fülszöveg:
"Teknőc Alveston kemény lány. Tizennégy éves, és az erdőket járja az észak-kaliforniai tengerparton. Kedvenc helyei, menedékei a patakok, a dagálytavak, a sziklaszigetek, de személyes világa kicsi és veszélyekkel teli: Teknőc zaklatott lelkű, karizmatikus apja bűvöletében és rabságában nőtt fel. Emberi kapcsolatai az iskolára korlátozódnak, de ott sem enged közel magához senkit; néha beteg nagyapjával römizik, esténként pedig apjával együtt készül – a világvégére.
Véleményem a borítóról:
A borító már első ránézésre levett a lábamról, nem mellesleg tökéletesen szemlélteti, hogy Teknőc tulajdonképpen milyen környezetben él. A hívogató védőborító alatt egy jóval letisztultabb, egyszerű, zöld borító lapul mindenféle díszítés nélkül - leszámítva a könyv címét és íróját.
A történetről és a szereplőkről:
Annyira vártam ezt a történetet, és mégis akkorát csalódtam benne, hogy most kedvem sincs az olvasáshoz. A rengeteg pozitív értékelés bátorított arra, hogy igenis minél hamarabb kézbe kell vennem, el kell kezdenem, és tényleg volt hangulatom is hozzá, de a Drága kis szívem nálam most csak idő és energiapazarlás volt. Kegyetlenségre készültem fel, olyan pillanatokra, mikor összefacsarodik a szívem - mint az Apád nélkül ne vetkőzz során -, de pár oldalt leszámítva ezt nem kaptam meg.
A történet középpontjában Teknőc áll - a tisztességes neve egyébként Julie -, aki egy tanulási nehézségekkel küzdő, 14 éves lány. Bántalmazó családban él, és az apjával, Martinnal ketten laknak egy elhanyagolt, eldugott helyen lévő házban. Körülötte minden és mindenki halálra van ítélve, mivel
Martin egyetlen célja, hogy kisajátítsa a lányát - bármilyen áron. Folytonos próbák elé helyezi a tizenéves lányt, akiben ezáltal átalakul a normalitás fogalma. Számára az a megszokott, hogy reggelire nyers tojást eszik, hatalmas káosz és piszok uralkodik a házukban, és nem mellesleg a tanulás helyett vannak fontosabb dolgok is, például a fegyverekkel való gyakorlás. Martin belesulykolta Teknőcbe, hogy közeledik a világvége, és igenis meg kell tanulnia az egy szem lányának minden túlélésre alkalmas technikát és turpisságot. Idő közben Teknőc megismeri Jacobot, egy középiskolás fiút, aki által rájön, hogy a való élet korántsem olyan, mint ahogy apja lefestette neki, és tulajdonképpen Martin olyan szörnyű dolgokat csinál vele, ami az őrültség határát súrolja.
Nehéz megfogalmaznom, hogy pontosan mit érzek a könyvvel kapcsolatban. Sokszor nem volt kedvem kézbe venni, de amikor megtettem, nem tudtam letenni, érdekelt Teknőc sorsa, és hogy hogyan fog befejeződni a könyv - habár elég nyilvánvaló volt már a történet felénél. Viszont nem tudtam közel kerülni senkihez, mindenki olyan távolinak tűnt, megfoghatatlannak és elvontnak, kezdve Teknőc újdonsült barátaival, Jacobbal és Brett-tel. Igen, a középiskolás fiúk tudnak hülyén viselkedni, és tudnak még hülyébb társalgásokat folytatni, de ezek ketten körülbelül egy értelmes szót sem tudtak szólni, mikor össze voltak eresztve. Ezt még talán nagy nehezen el is tudtam fogadni, de a következő dolog, ami mocskosul felhúzott, az a normális párbeszédek hiánya. Teknőc apja őrült, ez nem vitás, de a párbeszédek 90%-ában csak annyit mondott, hogy "Krisztusom! Krisztusom!", "Kölyök", és "Baszd meg! Baszódj meg!", illetve ezeknek a kombinációi (elnézést a csúnya beszédért, de az idézet az idézet). Ennek a karakternek egy normális megszólalása sem volt, és mivel Teknőc ezt tanulta tőle, ő is gyarapította a könyvet olyan fennkölt monológokkal, mint például a "Te kis pina" vagy "Te kis ócska kurva". Alapvetően a csúnya beszéddel nincsen bajom, nekem is kicsúszik egy-két káromkodás a számon, de az, hogy folyton, akár teljesen random ezeket kelljen olvasnom, nem szimpatikus. Nem mellesleg számos kérdésre nem kapunk épkézláb választ, sőt, igazából semmilyet. A kritikusok az egekig magasztalták ezt a könyvet, de - ahogy rengeteg Good Reads-es értékelésben is olvasható - ezek szerint én nem ugyanazt a könyvet olvastam, mint ők...
Hogy ne csak lehúzásként tekintsetek erre a bejegyzésre, azért megemlítem a pozitívumokat is. Habár nekem eléggé kiszámítható volt a könyv kimenetele, azért jó volt látni, hogy Teknőc felfogása hogyan változik napról napra. Rájött, hogy Martin csak kihasználja, és magához akarja láncolni, nem érdekli a lány jövője vagy az érzései, mindennek úgy kell lennie, ahogy ő mondja, és pont. Igaz, a lányt megtörte a több éves zaklatás és terrorizálás, de sikerül talpra állnia, még ha nehezen is, ráadásul olyan emberek segítségével, akikről eleinte hallani sem akart. Gabriel Tallent egyébként gyönyörű leírásokkal tarkította a könyvet, már-már megelevenedett előttem minden egyes tárgy és helyszín. Művészi módon tud részletezni akár egy darab követ is, csak kár, hogy nem a történetét részletezte ennyire.
Top 3 kedvenc idézetem:
Összességében:
Sokáig gondolkodtam, hogy egyáltalán írjak-e hosszabb értékelést erről a könyvről, de nem tudom magamban tartani a csalódottságomat. A fülszöveg nekem teljesen másról árulkodott, ezért is voltam annyira izgatott az olvasása miatt. Igen, a gyerekbántalmazás undorító dolog, és beszélni kell róla, nem szabad az asztal alá söpörni ezt a problémát, de nem érzem úgy, hogy Gabriel Tallent ezt a témát megfelelő módon dolgozta fel.
Ne haragudjatok, ha elsőre katyvasznak tűnik ez a bejegyzés, de talán ez volt az idei évem legnagyobb könyves csalódása, pedig én annyira akartam szeretni! :(
Találkozunk a következő bejegyzésnél, legyen szép napotok!
Fanni
Fülszöveg:
"Teknőc Alveston kemény lány. Tizennégy éves, és az erdőket járja az észak-kaliforniai tengerparton. Kedvenc helyei, menedékei a patakok, a dagálytavak, a sziklaszigetek, de személyes világa kicsi és veszélyekkel teli: Teknőc zaklatott lelkű, karizmatikus apja bűvöletében és rabságában nőtt fel. Emberi kapcsolatai az iskolára korlátozódnak, de ott sem enged közel magához senkit; néha beteg nagyapjával römizik, esténként pedig apjával együtt készül – a világvégére.
Azután megismerkedik Jacobbal, és először tárul fel előtte egy tágasabb világ: ráébred, hogy otthoni élete se nem biztonságos, se nem fenntartható. Szökést tervez, felhasználva mindazokat a túlélési technikákat, amelyekre apja tanította."
Véleményem a borítóról:
A borító már első ránézésre levett a lábamról, nem mellesleg tökéletesen szemlélteti, hogy Teknőc tulajdonképpen milyen környezetben él. A hívogató védőborító alatt egy jóval letisztultabb, egyszerű, zöld borító lapul mindenféle díszítés nélkül - leszámítva a könyv címét és íróját.
A történetről és a szereplőkről:
Annyira vártam ezt a történetet, és mégis akkorát csalódtam benne, hogy most kedvem sincs az olvasáshoz. A rengeteg pozitív értékelés bátorított arra, hogy igenis minél hamarabb kézbe kell vennem, el kell kezdenem, és tényleg volt hangulatom is hozzá, de a Drága kis szívem nálam most csak idő és energiapazarlás volt. Kegyetlenségre készültem fel, olyan pillanatokra, mikor összefacsarodik a szívem - mint az Apád nélkül ne vetkőzz során -, de pár oldalt leszámítva ezt nem kaptam meg.
A történet középpontjában Teknőc áll - a tisztességes neve egyébként Julie -, aki egy tanulási nehézségekkel küzdő, 14 éves lány. Bántalmazó családban él, és az apjával, Martinnal ketten laknak egy elhanyagolt, eldugott helyen lévő házban. Körülötte minden és mindenki halálra van ítélve, mivel
Martin egyetlen célja, hogy kisajátítsa a lányát - bármilyen áron. Folytonos próbák elé helyezi a tizenéves lányt, akiben ezáltal átalakul a normalitás fogalma. Számára az a megszokott, hogy reggelire nyers tojást eszik, hatalmas káosz és piszok uralkodik a házukban, és nem mellesleg a tanulás helyett vannak fontosabb dolgok is, például a fegyverekkel való gyakorlás. Martin belesulykolta Teknőcbe, hogy közeledik a világvége, és igenis meg kell tanulnia az egy szem lányának minden túlélésre alkalmas technikát és turpisságot. Idő közben Teknőc megismeri Jacobot, egy középiskolás fiút, aki által rájön, hogy a való élet korántsem olyan, mint ahogy apja lefestette neki, és tulajdonképpen Martin olyan szörnyű dolgokat csinál vele, ami az őrültség határát súrolja.
Nehéz megfogalmaznom, hogy pontosan mit érzek a könyvvel kapcsolatban. Sokszor nem volt kedvem kézbe venni, de amikor megtettem, nem tudtam letenni, érdekelt Teknőc sorsa, és hogy hogyan fog befejeződni a könyv - habár elég nyilvánvaló volt már a történet felénél. Viszont nem tudtam közel kerülni senkihez, mindenki olyan távolinak tűnt, megfoghatatlannak és elvontnak, kezdve Teknőc újdonsült barátaival, Jacobbal és Brett-tel. Igen, a középiskolás fiúk tudnak hülyén viselkedni, és tudnak még hülyébb társalgásokat folytatni, de ezek ketten körülbelül egy értelmes szót sem tudtak szólni, mikor össze voltak eresztve. Ezt még talán nagy nehezen el is tudtam fogadni, de a következő dolog, ami mocskosul felhúzott, az a normális párbeszédek hiánya. Teknőc apja őrült, ez nem vitás, de a párbeszédek 90%-ában csak annyit mondott, hogy "Krisztusom! Krisztusom!", "Kölyök", és "Baszd meg! Baszódj meg!", illetve ezeknek a kombinációi (elnézést a csúnya beszédért, de az idézet az idézet). Ennek a karakternek egy normális megszólalása sem volt, és mivel Teknőc ezt tanulta tőle, ő is gyarapította a könyvet olyan fennkölt monológokkal, mint például a "Te kis pina" vagy "Te kis ócska kurva". Alapvetően a csúnya beszéddel nincsen bajom, nekem is kicsúszik egy-két káromkodás a számon, de az, hogy folyton, akár teljesen random ezeket kelljen olvasnom, nem szimpatikus. Nem mellesleg számos kérdésre nem kapunk épkézláb választ, sőt, igazából semmilyet. A kritikusok az egekig magasztalták ezt a könyvet, de - ahogy rengeteg Good Reads-es értékelésben is olvasható - ezek szerint én nem ugyanazt a könyvet olvastam, mint ők...Hogy ne csak lehúzásként tekintsetek erre a bejegyzésre, azért megemlítem a pozitívumokat is. Habár nekem eléggé kiszámítható volt a könyv kimenetele, azért jó volt látni, hogy Teknőc felfogása hogyan változik napról napra. Rájött, hogy Martin csak kihasználja, és magához akarja láncolni, nem érdekli a lány jövője vagy az érzései, mindennek úgy kell lennie, ahogy ő mondja, és pont. Igaz, a lányt megtörte a több éves zaklatás és terrorizálás, de sikerül talpra állnia, még ha nehezen is, ráadásul olyan emberek segítségével, akikről eleinte hallani sem akart. Gabriel Tallent egyébként gyönyörű leírásokkal tarkította a könyvet, már-már megelevenedett előttem minden egyes tárgy és helyszín. Művészi módon tud részletezni akár egy darab követ is, csak kár, hogy nem a történetét részletezte ennyire.
Top 3 kedvenc idézetem:
- "Az ember óhatatlanul hibázik. és ha nem vagy hajlandó hibázni, akkor örökre csapdába esel, amikor belekezdenél valamibe."
- "De lehet, hogy több van benned, és mi lenne, ha többé nem hagynád, hogy lenyomjanak."
- "Az ember elkezdi csűrni-csavarni a dolgokat, aztán soha többé nem tudja kiegyenesíteni őket."
Összességében:
Sokáig gondolkodtam, hogy egyáltalán írjak-e hosszabb értékelést erről a könyvről, de nem tudom magamban tartani a csalódottságomat. A fülszöveg nekem teljesen másról árulkodott, ezért is voltam annyira izgatott az olvasása miatt. Igen, a gyerekbántalmazás undorító dolog, és beszélni kell róla, nem szabad az asztal alá söpörni ezt a problémát, de nem érzem úgy, hogy Gabriel Tallent ezt a témát megfelelő módon dolgozta fel.
Ne haragudjatok, ha elsőre katyvasznak tűnik ez a bejegyzés, de talán ez volt az idei évem legnagyobb könyves csalódása, pedig én annyira akartam szeretni! :(
Találkozunk a következő bejegyzésnél, legyen szép napotok!
Fanni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése