Julia Quinn: A herceg és én {Értékelés}

Sziasztok!

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy bevallom, engem is beszippantott a Bridgerton sorozat, ami a Netflixen található. Annyira beleszerettem Simon és Daphne történetébe, hogy mindenképp szerettem volna sort keríteni a róluk szóló könyvre is. Még egyszer hálásan köszönöm a GABO kiadónak a recenziós példányt!

Adatok:

Kiadó: GABO
ISBN: 9789635660674

Oldalszám: 392

Fordító: Bozai Ágota

Eredeti cím: The Duke and I

Megjelenési dátum: 2010., 2021. 01. 19.
Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:
"A ​regény alapján készült sorozat 2020 decemberétől látható a Netflixen.

Létezik-e nagyobb kihívás a londoni előkelő társaság ambiciózus anyái számára, mint egy nőtlen herceg, akihez lányukat örömest feleségül adnák?

Minden jel arra mutat, hogy Simon Basset meg fogja kérni legjobb barátja húga, a bájos és okos Daphne Bridgerton kezét. Ami csak kettejük titka: házasságról szó sincs, csak így kívánják Simontól távol tartani a lányaikat férjhez adni kívánó, igen aktív társasági hölgyeket. Daphne pedig, mivel hercegi udvarló találta kívánatosnak, később alkalmas kérőket kaphat.
Ám miközben Daphne sorra keringőzi Simonnal a bálokat, igen nehéz arra gondolnia, hogy az egész csak színlelés. A férfi ravaszkás mosolya talán, de tekintete felragyogása bizonyosan azt a hatást éri el, hogy Daphne beleszeret a szép hercegbe. Ez már egyáltalán nem színlelés. A lány a lehetetlennel próbálkozik: megpróbálja meggyőzni a gyönyörű szoknyavadászt, hogy okos kis tervüket némiképp módosítaniuk kell, és semmi nem olyan jó, mint szerelmesnek lenni…"

Véleményem a borítóról:
Nem szokásom kertelni akkor, ha értékelést írok, ezért most sem teszek kivételt: a régebbi, rózsaszín borító szerintem egyáltalán nem szép, és biztos vagyok benne, hogy a Netflix sorozat és az új kiadás nélkül sosem vettem volna rá magam az elolvasására. Viszont a fentebb is látható borító szerintem figyelemfelkeltő és meseszép, teljes mértékben átadja azt a hangulatot és szépséget, ami a történetre is jellemző.

A történetről és a szereplőkről:
A vizsgaidőszak közepén állva, mikor már úgy éreztem, hogy nem fér bele az ég világon semmi a fejembe, valami kikapcsolódásra vágytam. Az olvasáshoz semmi kedvem nem volt, így maradt a sorozat- illetve filmnézés, de sosem találtam olyat, ami teljesen lekötne, egészen addig, míg a barátnőim rá nem vettek a Bridgerton megnézésére. Számomra ez felért egy életmentéssel, és igaz, úgy hittem, hogy már semmi sem tud beleférni a fejembe, Daphne és Simon története mégis utat tört magának. Legszívesebben megszakítás nélkül ledaráltam volna azt a 8 részt, de a tanulás nagy úr.

Természetesen vérbeli könyvmolyként addig nem mondtam magam igazi rajongónak, amíg el nem olvastam a könyvet, de mivel megtettem, ezért már kimondhatom, hogy Julia Quinn egy zseni! Nagyon hálás vagyok a GABO kiadónak, hogy újra felkarolták ezt a sorozatot, és biztos vagyok benne, hogy a Netflix sorozatának és az új borítóknak köszönhetően egyre több ember fog rátalálni a Bridgerton családra.

Ahogy várható is volt, az adaptáció és a könyv ha nem is teljesen, de sok szempontból - például a szereplők számában - eltér, de a kiindulási pont igazából azonos. Adott egy jómódú, népes családból származó lány, Daphne, akit férjhez szeretnének adni, mielőtt vénkisasszonnyá válik. Őszintén szólva nem kapkodnak utána az urak, mindenki inkább amolyan barátként tekint rá, kivéve a halálosan idegesítő és lassú felfogású Nigel Berbrooke. Nigel a fejébe vette, hogy minden áron feleségül veszi Daphne-t, akár akarja, akár nem, de arra nem számított, hogy a lány vehemensen ellenzi a házasságot. Simon, Hastings hercege épp a szem- és fültanúja egy csúnya, de vicces kimenetelű vitájuknak, és ahogy egy úriemberhez illik, segít eltakarítani Nigelt az útból.

Simon helyzete sem a legrózsásabb a történet elején. Apja halála után rászállt a hercegi cím, ezért minden házasodni vágyó kisasszony a kegyeibe akar férkőzni, hiszen nincs is kényelmesebb dolog annál, mint hogy az ember lányából hercegné legyen. Egy dolgot azonban senki sem tud: Simon nem kíván házasodni.

A Nigelhez kapcsolódó incidens után Simon és Daphne egyezséget köt, amelynek a lényege, hogy eljátsszák a szerelmespárt, ennek következtében Simonról lemondanak a hölgyek, Daphne pedig megkapja azt a figyelmet a férfiaktól, amire mindig is vágyott, és nyugodtan válogathat a férjjelöltek között. Ezzel egészen addig nincs is probléma, míg rá nem döbbennek arra, hogy lassan már egy napot sem tudnak eltölteni egymás társasága nélkül, a féltékenységről már nem is beszélve.

Rögös út vezet a boldog befejezésig, nem is tudom, mikor olvastam utoljára olyan könyvet, amelyben a főszereplőnek annyi nehézséget kellett átélnie, mint Daphne-nak vagy Simonnak. A cselekményt E/3. személyben olvashatjuk, de mindegyik karakter gondolataiba betekintést nyerhetünk. Nekem leginkább Daphne volt szimpatikusabb, mert Simont sokszor elvakította az apja iránt érzett düh, és ez felülírt számára mindent, beleértve a kapcsolatát is a feleségével. Ehhez képest a főhősnő végig küzdött az álmaiért, és eközben szerencsére jobb belátásra bírta ezt az öntelt, de melegszívű herceget.

Nem mehetek el a mellékszereplők mellett sem szó nélkül, kezdve Lady Whistledown-nal, akinek a láthatatlan jelenléte és a cikkei színesebbé, változatosabbá tették a fejezeteket. A Bridgerton család egy hatalmas bagázs tele érdekesebbnél érdekesebb karakterekkel, tényleg mindegyik tag egy igazi személyiség. Egy kotnyeles anyuka, három védelmező báty, szintén három izgága kishúg és egy bajkeverő kisöcs áll Daphne mögött, és egyértelmű, hogy ez a felállás nagyon sok vicces szituáció alapját adja. Alig várom, hogy a többi Bridgerton-gyermek könyvét is elolvassam, mert az biztos, hogy kő kövön nem marad, ha egy Julia Quinn kötetről van szó.

Őszintén nem gondoltam volna, hogy a könyv ilyen szellemes és érzelmes lehet az adaptáció megnézése után. Magába szippantott és lefoglalt Simon és Daphne románca - ezt bizonyítja az is, hogy 6 órán keresztül, megállás nélkül csak olvastam -, velük örültem, és velük szomorkodtam is ezalatt a rövid idő alatt. Remélem, hogy a következő kötetekben is lesz róluk szó, mert a szívembe lopták magukat már csak azért is, mert tökéletesen összeillenek, és egyenrangú társakká váltak a történet végére.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "– Nem tudod… – mondta Anthony halk, de a dühtől szinte remegő hangon –, te nem tudod, hogy miket csinált.
   – Biztos vagyok benne, hogy nem többet, mint amit te – jegyezte meg Violet fortélyosan.
   – Pontosan erről van szó! – bődült Anthony – Szentséges ég! Pontosan tudom, mi jár most a fejében, és annak semmi köze se költészethez, se rózsákhoz!
   Simon éppen arra gondolt, hogy rózsasziromágyra fekteti Daphnét.
   – Hát, a rózsákhoz talán mégiscsak köze van – mormogta."
2. "– Ha úgy határoz, hogy feleségül veszi a nővéremet…
   Daphne majdnem félrenyelt egy darab kétszersültet.
   – …fogadja jóváhagyásomat.
   Simon alig kapott levegőt.
   – De ha mégsem – folytatta Hyacinth pajkosan mosolyogva –, nagyon lekötelezne, ha megvárná, míg elég nagy leszek."
3. "– Tudjátok, mindig is gyanítottam, hogy a férfiak idióták – jelentette ki Daphne. – De erről bizonyosságot egészen máig nem sikerült szereznem."

Összességében:

Hű... Nincsenek rá megfelelő szavaim. Ha tudtam volna, hogy ez a történet ilyen jó, már rég elkezdtem volna olvasni a sorozatot.

Simon és Daphne kapcsolatát a hegymászáshoz tudnám hasonlítani; csak egy mókának, pár alkalmi flörtnek indult, aztán egyre komolyabbá és nehezebbé vált a helyzet, míg végül számos küzdelem és megpróbáltatás után felértek a hegycsúcsra, azaz elérték a jól megérdemelt boldogságot, amelyre a szívük mélyén mindketten vágytak. Nem mondom, hogy nem szakadt meg a szívem egyszer Daphne, máskor pedig Simon miatt, de úgy érzem, kellett egy kis szenvedés, mert csak így jöhettek rá arra, hogy szükségük van egymásra.

Úgy érzem, új kedvencet avattam. A könyv egyértelműen más hangulatú, mint az adaptáció, de ezzel egyáltalán nincs baj - azt viszont meg kell jegyeznem, hogy jelen esetben nem tudnám megállapítani, hogy melyik tetszett jobban, annyira jó lett mindkét verzió.