C. J. Cooke: Szellemerdő {Értékelés}

Sziasztok!

A Metropolis Media jóvoltából lehetőségem volt elolvasni C. J. Cooke gótikus thrillerét, a Szellemerdőt. Engem teljesen letaglózott, hálás vagyok a kiadónak a recenziós példányért!

Adatok:

Kiadó: Metropolis Media
ISBN: 9789635511464

Oldalszám: 402

Fordító: F. Nagy Piroska

Eredeti cím: The Ghost Woods

Megjelenési dátum: 2023. 08. 12.
Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:
A skóciai erdő közepén áll egy ház, úgy hívják: Lichen Hall, vagyis Zuzmó Palota.
A szóbeszéd szerint a hely szellemek, boszorkányok birodalma. Az ötvenes és hatvanas években ide járnak titokban a hajadon lányok szülni, hogy aztán gyermekeiket örökbefogadó szülőknek adják. Félelmetes híre ellenére állítólag jobb hely, mint az ugyanazt a célt szolgáló „intézmények”.
Pearl Gorham 1965-ben érkezik a kastélyba. Ő is itt akarja világra hozni a gyermekét, mint előtte sok más fiatal lány. Ám hamarosan gyanút fog, hogy a ház lakói titkolnak valamit, és a Lichen Hall valójában nem olyan biztonságos menedék, mint ahogy remélte. A falakon belül különös penészgombák tenyésznek, a környező erdőkben furcsa jelenések leselkednek, a sötét titkokat rejtegető ház lakói pedig mindent elkövetnek, hogy titkaikra ne derüljön fény.
A skót mitológia leghátborzongatóbb oldalait megmutató gótikus thriller A világítótorony boszorkányai szerzőjének tollából.

Véleményem a borítóról:
Nagyon szeretem a kiadó borítóit, mindig eltalálják, hogy az adott kötethez mégis milyen hangulat illene. Ez most is így történt, egy rossz szavam sem lehet a Szellemerdő küllemére.

A történetről és a szereplőkről:
Korábban nem olvastam még C. J. Cooke-tól, de ez a könyve valamiért megfogott. Alapvetően ódzkodom a horrortól, elég félősnek mondanám magam, ezért nagyon ritkán, valamint csak és kizárólag nappal - nem mintha így nem félnék - próbálkozom meg ezzel a zsánerrel, legalábbis eddig így volt. Aztán jött a Szellemerdő, és azon kaptam magam, hogy még este sem tudom letenni a regényt, ráadásul elalvás előtt is ekörül forogtak a gondolataim. Gondolom, már érzitek, hogy ez bizony az én történetem volt.

Történetünket két különböző nézőpontból ismerhetjük meg, ráadásul két idősíkban, amelyek a cselekmény előrehaladtával összefonódnak. A Lichen Hallban, azaz Zuzmó Palotában történteket Mabel és Pearl meséli el nekünk pár év eltéréssel, és mindkét időszak ugyanolyan nyomasztó. A narrátorok hangja tökéletesen elkülöníthető, a fiatal leányanyák szemszöge és megszólalásmódja nem hasonlít, aminek külön örültem, hiszen így tényleg más-más megközelítésben bontakoztak ki a szemem előtt a hátborzongató események.

A Lichen Hall egy olyan intézet, amelybe azokat a fiatal lányokat és nőket küldték, akik házasságon kívül, törvénytelenül estek teherbe, a gyerekeiket pedig örökbe akarták adni jobb lehetőség híján. Habár én nem vagyok jártas ebben a témában, de véleményem szerint C. J. Cooke tökéletesen körbejárta a korabeli anyaotthonok merev és embertelen intézményét. Szívszorító volt látni, hogy kivétel nélkül mindegyik nő szíve kettéhasadt, amíg Lichen Hallban tartózkodtak, nem is beszélve arról, hogy milyen környezetben kellett világra hozniuk a gyermeküket. Biztos vagyok benne, hogy ez a vonal bizony valóságos alapokra épült, de ha csak a leírtak fele igaz, már az is sok(k). Az írónő jól megragadta ezt a nyomasztó atmoszférát, ami hozzájárult ahhoz, hogy egyfajta melankólia kerítsen hatalmába olvasás közben.

Habár maga a történet Nicnevin, a skót folklórban fellelhető erdei boszorkány mítoszára épül, egy percig sem éreztem valószerűtlennek a cselekményt. Talán pont ezért volt nagy hatással rám a Szellemerdő, mert elhitette velem, hogy ez akár meg is történhetne, és véleményem szerint az ilyesfajta horrorok sokkal erőteljesebbek, mint a vérengzősek. Nagy tehetségre vall az, hogy valaki egy olyan sztorit tud megalkotni, ami elfeledteti veled, hogy a lapokon kívül ez nem létezik, én pedig olyan izgalommal és adrenalinlökettel faltam az oldalakat, mintha a valóságra akarnék fényt deríteni. Régen vonódtam be utoljára ennyire egy regénybe, hiányzott ez az érzés.

Mély és kidolgozott lélektannal is találkozhatunk olvasás során, ami egy plusz érdekes réteget ad a történetnek. Megtudhatjuk, hogy a Lichen Hallban lévő nők nagy része mennyire traumatizált, milyen megpróbáltatásokon vannak túl rövid életük ellenére is, ezen pedig maga a hely sem segít, sőt. Megannyi szörnyű és fájdalmas tapasztalatuk van, amelyek egy része a huszadik századi társadalomnak és a nők felé állított irreális elvárásoknak is köszönhető. Ha érdekelt vagy a női sorsokban, biztos vagyok abban, hogy a Szellemerdő neked való!

Összességében elmondható, hogy a Szellemerdő egy többrétegű és elgondolkodtató regény, amit lehetetlen letenni. Tökéletes mű az őszi, Halloween-közeli időszakra, az atmoszférája magával ragad és az utolsó oldalig nem ereszt. Nagyon örülök, hogy elolvastam; hiába volt fájdalmas és hátborzongató élmény egyszerre, nagy kedvencem lett. Bízom benne, hogy nagyobb figyelmet fog kapni, minden méltatást és pozitív értékelést megérdemel.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "– A természet maga a történelem, nem?"
2. "Másnak lenni: az is egyfajta magány."
3. "– Némelyikünk belül hordozza a szégyenét – feleli Morven. – Jól elrejtve, ahol nem láthatják az emberek. Vannak, akik nem képesek erre, ezért néha más embereket kell bántaniuk."

Összességében:
Meglehetősen ritkán olvasok horrorokat, de a Szellemerdő annyira vonzott, hogy tudtam, muszáj egy esélyt adnom neki. Sosem tagadtam, hogy alapvetően elég félős vagyok, ezért általában kerülöm ezt a zsánert, de a fülszöveg egyszerűen vonzott magához, és amint kézhez kaptam a kötetet, szinte már álltam is neki olvasni. C. J. Cooke-ot olvasva döbbentem rá arra, hogy habár a vérengzős horrorok már a "túl sok"-kategóriába esnek nálam, de ez, a társadalomkritikával és misztikummal megfűszerezett típus nagyon is kedvemre való. Hovatovább úgy gondolom, hogy ez talán még félelmetesebb, mint a véresebb-fajta; olyan szinten letaglózott és magába szippantott, hogy egyszerűen nem tudtam nem rá gondolni. Igaz, voltak benne fantasztikumra hajazó elemek és mítoszok, mégis életszerűnek érződött - és van annál félelmetesebb, mikor az író el tudja veled hitetni, hogy ez akár valós is lehet? Nem hiszem.