Lisa Jewell: A föld nyelte el {Értékelés}

Sziasztok!

Újfent kedvet kaptam egy kis thrillerhez, így akadt meg a szemem Lisa Jewell ezen kötetén. Korábban már olvastam az írónőtől, tetszett a stílusa, ezért úgy gondoltam, nem lőhetek mellé ezzel a regénnyel. Köszönöm a 21. Század Kiadónak a recenziós példányt!

Adatok:

Kiadó: 21. Század Kiadó
ISBN: 9789635683710

Oldalszám: 302

Fordító: Katona Ágnes

Eredeti cím: Then She Was Gone

Megjelenési dátum: 2023. 04. 17.
Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:
„Csontig hatoló feszültség.” (People)
„Tökéletes kikapcsolódás.” (Bustle)

Ellie Mack egyszerűen tökéletes volt. Tizenöt éves, a legkisebb a három testvér közül. Szerették a szülei, a barátai, a tanárai, a pasijával álompárt alkottak. Már csak néhány nap volt hátra, hogy kezdődjön az idilli, vizsgák utáni nyári szünidő. Előtte állt az élet.
Amikor a föld nyelte el.
Tíz év telt el, Ellie édesanyjának, Laurel Macknek időközben tönkrement a házassága. Most egy kávézóban megismerkedik egy férfival, aki váratlanul vonzónak bizonyul. Laurel meglepetten érzi, hogy a flört kezd komolyra fordulni: máris ott tartanak, hogy a férfi, Floyd bemutatja a lányainak. És Laurel lélegzete elakad – mert Floyd legkisebb lánya szakasztott úgy néz ki, mint Ellie.
Hogyan lehetséges mindez? Egyáltalán hova tűnt Ellie? Laurelben újra feltolulnak a nagy nehezen szőnyeg alá söpört kérdések.

Véleményem a borítóról:
Nem elég, hogy a fülszöveg ígéretes, de még a borító is szépséges? Naná, hogy a "polcomon akarom tudni"-kategóriába esik a könyv! Tényleg jól néz ki ez a borító, élőben még szebbek a színei, az atmoszférája pedig illik magához a regényhez is.

A történetről és a szereplőkről:
Lassan két éve olvastam A fenti lakókat az írónőtől (az értékelésem >>itt<< olvasható), ami szerepet játszott abban, hogy elkezdett egyre jobban érdekelni a thriller zsánere. Nem állítom, hogy a kedvencemmé vált az a regény, de tagadhatatlan, hogy Jewell stílusa addiktív. Tekintve, hogy azóta nem volt alkalmam tőle olvasni, idén ősszel ezt mindenképp pótolni akartam, ehhez pedig tökéletes alanynak tűnt A föld nyelte el. Köszönöm a recenziós példányt és az élményt a kiadónak!

Két Jewell-kötet elolvasása után állítom, hogy az írónő nem cifrázza túl a dolgokat, de őszintén, nem is kell. A karakterei hétköznapi emberek, akikkel igaz, elmondhatatlan dolgok történnek, ezek az események mégsem elképzelhetetlenek. Talán ez is egyike azoknak az okoknak, amiért azt tudom mondani, hogy az írónő regényei hatásos pszicho-thrillerek, elvégre könnyen bele tudunk illeszkedni az egyes szereplők helyzetébe és történetébe, ráadásul minden fantasztikus elemtől mentesek az általa leírt cselekmények. Könyvei könnyen megszólítják a közönséget és pillanatok alatt magukba szippantják a zsáner kedvelőit, ami valljuk be, nem hátrány.

Az a legelőnyösebb, ha úgy kezdesz bele ebbe a könyvbe, ha a fülszövegen kívül semmit sem tudsz a cselekményről, éppen ezért én sem részletezem inkább, hogy mi is történt pontosan. Az biztos, hogy több ponton is koppant az állam, és minden egyes rész után még több részletet akartam megtudni. Maga a regény több szemszögből íródott, ami először egészen meglepett, hiszen belső narrátortól kezdve egyes szám harmadik személyig bizony van itt minden, ami újabb különlegessége a kötetnek.

Lassan bontakozik ki a cselekmény, és bizony van benne szívfájdalom bőven; már maga a téma, miszerint egy gyermekét elvesztett édesanya áll a középpontban is megterhelő. Laurel élete kvázi megállt, mióta tíz évvel ezelőtt Ellie eltűnt, és hiába van még két gyermeke, azóta másra sem tud gondolni, mint a tragédiára. Jewell bemutatja, hogy milyen mentális sebekkel rendelkezik a középkorú nő, valamint azt is, hogy annyira magányos, hogy szinte még az olvasónak is fáj, engem legalábbis mélyen megérintett Laurel helyzete.

Sokáig nem tudtam, hogy kiben bízhatok a regény során. Mindenki gyanús volt, az egyes mozzanataik újabb és újabb kételyt ébresztettek bennem, ami nyilván idegőrlő volt, de tetszett is. Utólag nézve minden ott volt a szemem előtt, mégsem tudtam - vagy inkább nem akartam - elhinni, hogy ez lesz a történet végkimenetele. Véleményem szerint erős és jó lezárást kapott a cselekmény, és biztos vagyok abban, hogy nem ez volt az utolsó olvasmányom az írónőtől.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "– Az olyan ember, aki nem tud szeretni, de kétségbeesve vágyik arra, hogy szeressék, nagyon veszélyes."
2. "– Amikor olvasok, az olyan, mint az igazi élet, és amikor leteszem, az olyan, mintha visszatérnék egy álomba."
3. "– Csak a történetek valóságosak ezen a világon. Minden más csak álom."

Összességében:
Oké, mostantól Sarah Pinborough mellett már Lisa Jewell is tagja a "kedvenc thrillerszerzőim" csekély csapatának.

A föld nyelte el nem a klasszikus értelemben vett borzongós thriller, de már a kezdetektől érződik benne egyfajta sötétség, ami aztán nem ereszt. Apránként újabb és újabb részletek derülnek ki arról, hogy a főszereplőnk, Laurel lánya mégis hogyan tűnt el és mi lett a végzete. Őszintén, nem egy egyszerű, kedves kis olvasmány - bár egyik thriller sem az -, mégis képtelen voltam letenni. Egy délután kellett ahhoz, hogy az első betűtől az utolsóig elfogyasszam, és úgy gondolom, ez elég sokat elárul a cselekmény és en bloc a könyv minőségéről. Számomra egy tökéletes, mégis felkavaró őszi olvasmány volt, és csak ajánlani tudom azoknak, akik szeretnének elmerülni a pszicho-thrillerek világában.