Lenni és Margot a nagy korkülönbség ellenére szoros barátságot kötött. Ketten együtt azt határozták el, hogy egy-egy festményben örökítik meg az életük sorsfordító eseményeit – száz év, száz kép, két élet. Munkájukkal pedig nem csak a kórház dolgozóinak, hanem bloggereink szívét is elrabolták. Ha kíváncsiak vagytok Marianne Cronin lenyűgöző történetére, akkor tartsatok velünk és ha nektek kedvez a szerencse, akkor meg is nyerhetitek a kötet egy példányát.
Kiadó: General Press
ISBN: 9789634524915
ISBN: 9789634524915
Oldalszám: 360
Fordító: Szigeti Judit
Eredeti cím: The Hundred Years of Lenni and Margot
Megjelenési dátum: 2021. 05. 04.
Itt tudod megrendelni
Fülszöveg:
Véleményem a borítóról:
Ha az ajánlás nem, hát a csodaszép borító biztosan felhívta volna magára a figyelmemet. Imádom, hogy jelentősége van, és imádom, hogy ezt a két szimbólumot jelenítették meg a könyvből. Különleges, egyedi, és a könyv olvasói számára még szívhez szólóbb, mint egy ezredik tömegborító.
Itt tudod megrendelni
Fülszöveg:
„Gyönyörű regény: vicces, érzékeny… és tele van élni akarással” – Harper's Bazaar
Elbűvölő, szenvedélyesen életigenlő és lefegyverző humorral megírt regény a Csillagainkban a hiba és Jojo Moyes rajongóinak
Az élet rövid – senki sem tudja ezt jobban a tizenhét éves Lenninél, akinek egy gyógyíthatatlan betegséggel kell szembenéznie. Ő azonban úgy érzi, még rengeteg dolga van itt, a földön. Miután megismerkedik a nyolcvanhárom éves, lázadó szellemű Margot-val, aki életmentő szívműtétre vár, a nagy korkülönbség ellenére hamarosan szoros barátság szövődik köztük. Ketten együtt elhatározzák, hogy egy-egy festményben örökítik meg az életük sorsfordító eseményeit – száz év, száz kép, két élet. Ahogy haladnak a munkával, egy teljesen új világ nyílik meg előttük, ahol olyan kalandok várnak rájuk, amelyekről addig álmodni sem mertek.
Elragadóan szellemes, megható, de mindenekelőtt felemelő történetet tart kezében az olvasó – egy történetet, amely az élet egyedülálló ajándékát ünnepli, és hitet tesz a szeretet és a barátság végtelen ereje mellett, amikor a legnagyobb szükségünk van rá.
Ha az ajánlás nem, hát a csodaszép borító biztosan felhívta volna magára a figyelmemet. Imádom, hogy jelentősége van, és imádom, hogy ezt a két szimbólumot jelenítették meg a könyvből. Különleges, egyedi, és a könyv olvasói számára még szívhez szólóbb, mint egy ezredik tömegborító.
A történetről és a szereplőkről:
A fülszöveg és a borító napokig motoszkált a fejemben, mire nagy nehezen igent mondtam erre a könyvre. Féltem, hogy egyrészt nem fog beleférni az időmbe a vizsgák miatt, másrészt tartottam attól is, hogy a nagy elvárásaimnak nagy csalódás lesz a vége... Mint kiderült, egyiktől sem kellett volna félnem, és ünnepélyesen kijelenthetem, hogy egy új kedvenccel gazdagodott a könyvespolcom.
Előre leszögezem, hogy Lenni és Margot története nem könnyű, és koránt sem zökkenőmentes, a happy end pedig nem teljesen happy, már ha lehet ilyet mondani. Ha el szeretnéd olvasni a könyvet, akkor két dolgot ajánlok: elsőkörben egy szabad délutánt, mert nem fogod tudni letenni, emellett pedig egy százas csomag papírzsebkendőt. Szerintem ezzel mindent elmondtam. :)
Nehezen találom a szavakat. Amilyen könnyedén faltam az oldalakat, olyan nehéz megmagyaráznom, hogy mit is jelentett pontosan számomra ez a mű. Egy csipet boldogságot? Igen. Egy nagy adag bánatot? Igen. Vicces jeleneteket? Igen. No meg persze megannyi feledhetetlen emléket, amelyet Margot és Lenni idéztek fel a 360 oldal során.
A 17 éves csupaszív Lenni a Május osztályon él már közel egy éve. A Május osztály köztudottan az a rész a kórházban, ahova többnyire még két lábon mennek be a betegek, de sajnos ez nem mondható el a kijövetelükről. A daganatos fiatal lány azzal a tudattal ébred és fekszik, hogy bármikor kopogtathat a halál az ajtaján, a kérdés csak az, hogy mikor. Szerencsére a cselekmény kezdetekor még egész jó bőrben van - bár a folyamatos leépülése sajnos elkerülhetetlen -, így az olvasó megismerkedhet az "igazi" Lennivel. Az igazi Lenni először csak poénból jár a kórház templomába, de aztán megismerkedik Arthur atyával, akit furábbnál furább kérdésekkel bombáz, és az ő furcsa párosuk egy idő után mondhatni apa-lánya viszonnyá alakul, de mégis megtartják a távolságot. Az igazi Lenni szeretne valami maradandót alkotni, és mit ad Isten - vagy Visnu, ha már Lenniről van szó - a kórházban a betegek esélyt kapnak egy jópofa kreatív terem kialakítására, amit Rózsa teremnek keresztelnek el. Noha a fiatal lány a korosztályába nem tud beilleszkedni, az idősebbek órájára szívesen ellátogat, és cseppet sem bánja, hogy velük kell töltenie az idejét, hiszen így talál rá Margot-ra.
Margot a 83 életévével már jócskán benne jár a korban. Mégis, mikor megismerkedik Lennivel, egyszerre fiatalodik meg a néni, és öregedik meg a lány. Mivel kettejük életkorának összege pontosan száz, így kitalálják, hogy a Rózsa teremben mindketten alkotnak egy-egy festményt, ami egy adott életkorra emlékezteti őket. Így született meg egy alkotás egy plüss malacról, egy almaleves dobozról, egy piásüvegről, a csillagokról, és még sok más dologról, ami ezt a száz évet jellemezte.
Mivel a cselekmény a napjainkban játszódik (mínusz pár év), így nem nehéz rájönni, hogy Margot nagyon sok mindent átélt. Kicsiként megtapasztalta a háború szörnyűségeit, valamivel idősebbként kénytelen volt rájönni, hogy a házasság nem egy leányálom, aztán Londonba költözött, és az egykori életét teljesen maga mögött hagyta. Állandó partnere a bajban Meena volt, aki tulajdonképpen az idős hölgy egész élete során jelen volt. Különös kapcsolat az, ami kettejük között van, de egészen más, mint ami Lennivel alakult ki.
Számomra nagyon nyomasztó volt, hogy Lenni szülei nem is vettek részt a lány életében. Anikóval sokat beszéltünk arról, hogy ez valószínűleg azért (is) történhetett így, mert ez volt az utolsó kívánsága, de nem tudom... Én biztos, hogy minden pillanatot megragadnék a gyermekemmel, bár remélem, nem vár rám ez a sors. Noha a szülei nincsenek jelen, csak maximum a könyv három százalékában - és akkor is csak említés szintjén -, kapott egy pótapát és egy pótanyát is a kórháztól. Arthur atyát már említettem, ő tényleg nagy szeretettel, gyengédséggel és megértéssel fordul Lenni felé, Margot pedig betölti azt az űrt, amit Lenni anyja hagyott maga után oly sok évvel a kórházba kerülése előtt.
Igen csak érdekesnek tűnhetnek a szereplők közötti kapcsolatok, de szerintem egy olyan helyen, ahol konkrétan együtt raboskodik az ember másokkal, elkerülhetetlen a közelebb kerülés és az ismerkedés. A már említett három szereplő mellett több mellékszereplővel is dolgozott az írónő, akik mindannyian különleges helyet képviselnek Lenni vagy Margot életében.
Megmondom őszintén, én kezdetben azt hittem, hogy leginkább Lenni szemszöge fog érvényesülni, de Margot nyilvánvalóan több eseményre tud visszaemlékezni, mint ő. Nagyon tetszettek az idős hölgy nosztalgiázásai, habár az élete igazi hullámvasút volt, emiatt pedig többször is le kellett tennem a könyvet, mert egyszerűen nem láttam a könnyeimtől. A nehezebb hangvételt tovább fokozta az is, hogy Lenni állapota közel sem stabil a könyv végéig, szóval amikor éppen nem Margot miatt sírtam, akkor Lenniért bőgtem.
Jó, azért nem mindig szipogtam az ebook olvasóm felett. Akadtak számomra kedves, és (pozitív értelemben) megható, örömteli pillanatok, amelyek felvidítottak egy nehezebb fejezet után. Az írónő talán ezzel is azt akarta éreztetni, hogy minden rossz után valami jó jön, és az élet bizony nem áll meg. Amúgy a szereplők nagyjából 95%-a pozitív és szimpatikus volt, ráadásul Lenniről lerítt, hogy élni akar, ez pedig sokat dobott nekem az élményen.
Szerintem még sosem írtam ennyi bekezdést egy könyvről - nem vagyok a túl hosszú értékelések híve, mert úgy érzem, nem igazán tudom átadni a lényeget, ha sokáig húzom a szövegelést -, de ez is alátámasztja, hogy mennyire különleges. Olvastam mostanában jó könyveket, de azok nem érnek fel ehhez, sőt, még közel sincsenek hozzá. Úgy érzem, hogy több ehhez hasonló történetre lenne szüksége az olvasóknak, mert ahhoz képest, hogy megállíthatatlanul sodródunk a végkifejlet felé, mégis a pozitív gondolatok és érzések maradnak meg vele kapcsolatban az ember fejében. Az első oldaltól az utolsóig egy csoda ez a könyv, és nagy kár lenne kihagyni életkortól és nemtől függetlenül.
Top 3 kedvenc idézetem:
- "Nem elég, hogy az ember csak egy parányi részecske a hatalmas létezésben."
- "Általában a nem túl hivalkodó ajtók mögött vannak a legjobb dolgok."
- "Ahogy visszafelé indultunk a folyosón a Május osztályra, megkérdeztem Új Nővért, hogy milyen volt tizenhét évesen.
Megtorpant, egy pillanatig eltűnődött, majd mosolyogva azt felelte:
– Részeg."
Ó, te jó ég, már idejét sem tudom, mikor bőgtem ennyit egy könyv miatt. Lenni és Margot története végérvényesen beleírta magát a szívembe. A helyszínek, a szereplők és az események olyan csodásan lettek papírra vetve, hogy megelevenedtek a szemem előtt. Tökéletesen átérezhető mindaz, amiről a két főszereplő beszámol, legyen szó bánatról, szerelemről, veszteségről, vagy csak az apró örömökről. Még több ehhez hasonló könyvre lenne szükségünk, mert ilyen mélységgel nem sűrűn találkozunk.
Lenni és Margot ketten együtt száz évesek. Egy nap úgy határoztak, hogy egy-egy festményben örökítik meg életük fontos és sorsfordító eseményeit. Ebben a játékban követjük a példájukat. Minden állomáson találtok egy-egy személyes kérdést, nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába írni a válaszotokat rá.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A kérdés: Mesélj el egy igazán boldog emléket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése