Naomi Novik: A végzet iskolája {Értékelés}

Sziasztok!

Naomi Novik neve nem volt ismeretlen számomra, habár egészen eddig nem olvastam még tőle semmit. A GABO kiadónak hála ezt az elmaradásomat most pótolhattam, innen is köszönöm a recenziós példányt!

Adatok:

Kiadó: GABO
ISBN: 9789635660186

Oldalszám: 360

Fordító: Heinisch Mónika

Eredeti cím: A Deadly Education

Megjelenési dátum: 2021. 04. 12.
Itt tudod megrendelni

Fülszöveg:
A Solomancia első leckéje:
A tanulás még soha nem volt ennyire halálos.

A végzet iskolájának neve Solomancia, a mágikus hatalommal bírók tanintézménye, ahol a kudarc szó szerint halált jelent – mígnem egy El nevű lány el nem kezdi feltárni a hely titkait.

Itt nincsenek tanárok, nincsen szünidő, nincsenek barátok sem, csak stratégiai szövetségesek. A túlélés fontosabb, mint bármilyen jegy, mert az iskola nem engedi a diákjait távozni addig, amíg le nem teszik a záróvizsgát… vagy meg nem halnak. A szabályok csalókán egyszerűek: Ne járkálj egyedül a folyosókon! És óvakodj a mindenütt lesben álló szörnyektől!

El azonban különösen alkalmas arra, hogy szembeszálljon az iskola veszélyeivel. Szövetségesei ugyan nincsenek, de sötét hatalma hegyeket képes lerombolni, és milliónyi életet eltörölni. Könnyen legyőzhetné az iskolában cserkésző szörnyeket. A gond csupán az, hogy ez a sötét mágia az összes többi tanulóval is végezne.

NAOMI NOVIK, a Nebula-, Locus- és Mythopoeic-díjas Rengeteg és a Locus-díjas Ezüstfonás után egy új történettel jelentkezik egy remekül megformált, vonakodó, sötét varázslónőről, akinek az a sorsa, hogy átírja a mágia szabályait.

Véleményem a borítóról:
Annyira gyönyörű az egész könyv kivitelezése! Komolyan, egy csoda. A fa hatású "keret" nagyon kontrasztos a borító sötét részével, ráadásul a borító alatt, a könyv elején és végén egy-egy térkép lapul, amelyek jobban bemutatják az iskolát.

A történetről és a szereplőkről:
Kifejezetten sok embertől hallottam már, hogy Novik zseniálisan ír. Eddig még nem volt alkalmam ezt az állítást alátámasztani vagy cáfolni, és rájöttem, hogy egy könyve alapján nem lenne fair véleményt mondanom. Előre le kell szögeznem, hogy ez a könyv nem lett hatalmas kedvencem, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogok a továbbiakban olvasni az írónőtől.

A cselekmény egésze a Solomanciában játszódik. A Solomancia egy bonyolult felépítésű iskola, amelyet a mágikus erővel rendelkező gyermekek számára építettek. Borzasztó érdekes a környezete, hiszen az űrben lebeg az építmény. Számos emelet és rengeteg terem van benne, ami kell is, hiszen közel 4000 diákot szállásol el nap mint nap. Az elsősök a legfelső, míg a végzősök a legalsó szinten vannak elhelyezve, aminek az az oka, hogy a végzősök legutolsó vizsgája a legalsó szinten kap helyet, ennek a vizsgának a tétje pedig az életben maradás.

Azt hihetnénk, hogy az űr - és a saját akarattal rendelkező iskola - megvédi a bent lakókat, de ez a legkevésbé sincs így. Vérszívó, agybénító, félelmetes szörnyek (úgynevezett malik) járják az épületet, ezáltal senki sincs biztonságban. Csak védővarázslattal éri meg nyugovóra térni, különben megvan az esélye annak, hogy a tanuló nem kel fel soha. Óvakodni kell a sötét sarkoktól, a szellőzőktől, de még az ételtől is, szóval a legkevésbé sem olyan kellemes a hangulat a folyosókon, mint a Roxfortban.

A történet E/1-ben íródott, és a főszereplő lány, El szemén keresztül követhetjük az eseményeket. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de számomra abszolút elviselhetetlen karakter volt. Egyik percben játszotta a kemény csajt, utána meg teljes depresszióba süllyedt és siránkozott. Ez a kettősség folyton fennállt, és komolyan úgy éreztem magamat, mint valami hullámvasúton, csak sokkal többször voltam mélyen, mint a magasban.

A történet elején kapásból egy ellentétet láthatunk, ugyanis Elt megmenti a híres-neves Orion, aki a New York-i enklávé (= tehetséges varázslók szervezete, már amennyire megértettem) tagja. Tudniillik, hogy Oriont mindenki ácsingózva nézi, már-már ő az iskola hőse, de ez Elt nem hatja meg, a fiúnak pedig pont ez tetszik a főszereplőnkben. Igen, jól látjátok, tipikus enemies-to-lovers húzás ez, amit én kifejezetten szeretek, itt valahogy mégsem működött a felállás. El nem csak Orionnal, de nagyjából mindenkivel tahóként viselkedett, aztán rinyált, hogy nincsenek barátai vagy szövetségesei. A legkevésbé sem volt szimpatikus ez a viselkedés, és csodálom, hogy a kötet végére nem maradt egyedül, mint a kisujjam.

Szóval Orion megragad minden alkalmat, hogy bizonyítsa rátermettségét és hősiességét, miközben El azon gondolkodik, hogy hogyan csatlakozhatna egy enklávéhoz. Az ő képessége korántsem olyan egyszerű, mint másoké, ugyanis leegyszerűsítve olyan veszélyes ereje van, hogy az egész világot szétzúzhatná vele. Nagy terhet cipel a vállán, és megtagadja a pusztítást, de ez sokkal nehezebb, mint elsőre tűnik, mégis becsülendő.

Akció akciót ér a könyvben, mindig leselkedik valami veszélyforrás a Solomancia folyosóin és termeiben. Egészen feszült tempót diktál ez a sok harci jelenet, mert mindig történik valami. Bevallom, pont ez sarkallt arra, hogy olvassam, mert El és az érzései a legkevésbé sem kötöttek le. Annyira furcsa volt a lány gondolkodásmódja, és őszintén idegesített, hogy mindenkivel szemben tahó volt, még akkor is, ha ezzel próbálta védeni magát.

El karakterén kívül is akadtak problémáim a könyvvel. Úgy érzem, hogy Novik megálmodott valamit, és ő tökéletesen tudja, hogy mi hogyan van, de ezt a tudást én, mint olvasó, nem szereztem meg. Voltak olyan dolgok, amelyeket még a könyv végén sem értettem, és semmiféle útmutatót vagy magyarázatot nem adott rájuk, pedig figyelmesen olvastam minden egyes sort. Ezeken kívül jó pár logikai bakit is felfedeztem leginkább az idősík tekintetében.

Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a könyv olvasása alatt akkora káosz lett a fejemben, mint amekkora a Solomanciában volt vizsgaidőszak alatt. Tényleg nagy reményeket fűztem hozzá, és bíztam abban, hogy magába fog szippantani, de nem éreztem ezt a nagy vonzást. A szereplők közül mindenki felszínesnek tűnt, kivéve Elt, de őt meg nem tudtam megszeretni, talán csak a vége felé éreztem valamifajta szimpátiát iránta, de kedvenc semmiképp sem lett. Bízom abban, hogy a második rész már megfontoltabb és részletesebb lesz, addig is adok még egy esélyt az írónő valamelyik másik kötetének. Remélhetőleg ezután pozitívan fogok csalódni.

Top 3 kedvenc idézetem:

1. "Ahogy anya mondaná, a harag rossz vendég: bejelentés nélkül jön, és sokáig marad."
2. "– Tudod, mit akarok? Belenyomni a fejedet a krumplipürébe."
3. "Imádom, amikor lefekvéskor tör rám az egzisztenciális krízis, olyan pihentető."

Összességében:
Ajjaj, úgy érzem, nem a legjobb Novik-könyvet választottam elsőnek.

Egészen nagy elvárásaim voltak a könyvvel szemben, és lehet, hogy pont ez volt a baj. Úton-útfélen azt hallottam, hogy Novik egy zseni, ért ahhoz, amit csinál - amit nem kétlek -, de az biztos, hogy ez nem élete műve. Az űrben lebegő, kifejezetten a mágikus erővel rendelkező diákok számára kialakított iskola ötlete zseniális, a felépítése pedig még inkább. Sokszor említettem már, hogy imádom a térképeket, és szerencsére a borítón belül, a fülszöveg alatt helyet kapott egy részletes példány, ami nélkül elvesztem volna a Solomancia útvesztőiben, és valószínűleg engem is felfalt volna egy félelmetes szörny. Azonban a térkép és a kitűnő ötlet nem feledteti el azt a káoszt, amit cselekménynek nevezünk...