2021. június 17., csütörtök

Tavaszi összegzés, nyári tervek - 2021.

Sziasztok!

Mindig izgalmas visszanézni, hogy hogyan teljesítettem olvasásügyileg egy időszakban, ezért gondoltam, megosztom most is veletek az eredményemet. Sok szuper könyvet sikerült elolvasnom, és ahogy mindig, akadtak köztük olyanok is, amelyek nem igazán fogtak meg, de a jó élmények kárpótolnak. :)

Március 1-je és május 31 között 29 könyvet olvastam el - ez cirka 10452 oldalt jelent -, amivel teljesen elégedett vagyok. Ezek között akadtak kötelezők az egyetemre, recenziók és jó pár turnés könyv is. Mindig kihangsúlyozom, hogy nem az olvasott könyvek mennyisége, hanem a minősége számít, és nincs azzal baj, ha valaki gyorsabban/lassabban olvas másoknál. Mostanában elég sok olyan megnyilvánulást olvastam, miszerint azok, akik hozzám hasonlóan sokat olvasnak - vagy még többet, ami nem elképzelhetetlen vagy lehetetlen -, meg sem értik a könyvek lényegét, csak villogni akarnak azzal, hogy mennyit olvasnak. Szerintem ez nettó hülyeség vagy rosszindulat, mert egyik ember sem egyforma, nem kell mindenkinek hetekig pihennie egy nehezebb témájú könyv után, ráadásul mindenki máshogy osztja be az idejét. Minden egyes olvasónak szíve joga, hogy mit, mennyit és mikor olvas, ezért örülnék, ha ezt mások is tiszteletben tartanák.


Tavaszi olvasmánylistám:
1. Casey McQuiston: Vörös, fehér és királykék - ami az első LGBTQ könyvem volt
2. Kate Elizabeth Russell: Szép sötét Vanessám - ami megrázó élmény volt
3. Isabel Wolf: Into The Woods - ami kicsit visszazökkentett az angol nyelvű könyvekbe
4. Rachael Krotec: Premonition - ami nem volt rossz, de nem nyűgözött le különösebben
5. Julia Quinn: Tisztességes ajánlat - ami jó volt, de szerintem a sorozat egyik leggyengébb könyve
6. Kollár Betti: A vonzás törvénye - ami abszolút nem fogott meg
7. Colleen Hoover: Merit nélkül - ami az előzőhöz hasonlóan csalódás volt
8. Brigid Kemmerer: Sötét, magányos átok - ami magyarul is olyan jó volt, mint évekkel ezelőtt angolul
9. Shea Ernshaw: Gonosz mélység - ami meglepően jó volt
11. Geoffrey A. Dudley: Gyorsolvasás - ami hasznos is lehetett volna, de nem volt az
12. Tricia Levenseller: A szirénkirálynő lánya - ami méltő befejezése volt egy duológiának
13. Julia Quinn: Mr. Bridgerton csábítása - ami teljesen levett a lábamról
14. Adriana Locke: Sebhelyeinkbe írva - amit inkább középkategóriának mondanék
15. V. E. Schwab: The Invisible Life of Addie LaRue - amit piedesztálra tudnék emelni, és biztosan bekerül a legnagyobb kedvenceim közé
16. Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás - amiről inkább nem is beszélnék, beadandóhoz kellett
18. Naomi Novik: A végzet iskolája - ami érthetetlen és megfejthetetlen volt számomra
19. Ellery Lloyd: Képkockák - amiben kifejezetten csalódtam, pedig szépen indult
20. Amanda Lovelace: Amikor a hercegnő menti meg önmagát - ami egy simogatás volt a lelkemnek
21. Tim Burton: Rímbörtön - ami életem egyik legabszurdabb olvasmánya
22. Julia Quinn: Sir Phillipnek szeretettel - ami meglepetést okozott
23. Kandi Steiner: Súlyok nélkül - amit csak ajánlani tudok
24. Alessandra Torre: A szellemíró - ami lassan épült fel, de nagyot csattant
25. Marianne Cronin: Lenni és Margot száz éve - amin megszakadt a szívem
26. Kristi Ann Hunter: Előkelő álarcosbál - ami tetszett, de nem volt elég ahhoz, hogy megszeressem
27. Ashley Audrain: A szív sötétje - ami teljesen megrázott lelkileg
28. Liz Braswell: Egy új élmény - ami akkora hülyeség volt, hogy alig tudtam kiheverni
29. Julia Quinn: Rossz kor - ami különbözött az előző részektől, de jó volt

3+1 új kedvenc, amit mindenkinek ajánlok:

1. V. E. Schwab: The Invisible Life of Addie LaRue
Ahogy befejeztem a könyvet, már le is ültem megírni az értékelést róla, pedig ilyet kifejezetten ritkán csinálok. Annyian istenítették ezt a könyvet, hogy tudtam, nekem is el kell olvasnom, pedig nem vagyok nagy V. E. Schwab rajongó. A rengeteg pozitív ajánlás mellett a fülszöveg és a borító végérvényesen meghozta a kedvemet Addie történetéhez, és hónapokig ácsingóztam utána, míg végre sikerült beszereznem. Mondanom sem kell, nagyon örültem neki, olyannyira, hogy igyekeztem mindent félrerakni azért, hogy azonnal elkezdhessem olvasni.
Na, hát ez egyáltalán nem volt olyan egyszerű olvasmány, mint amennyire gondoltam. Ez nem tipikusan az a könyv, ami elé leültem, és egyhuzamban kiolvastam. Időre volt szükségem ahhoz, hogy belerázódjak, egyrészt azért, mert viszonylag kevés angol nyelvű könyvet olvasok - viszont nagy örömömre egyszer sem kellett a fordítóra támaszkodnom -, másrészt a cselekmény miatt is. Végtelenül sajnáltam Addie-t, és annyira belemerültem az életébe, hogy elkezdtem teljesen átérezni azt a bizonytalanságot és szomorúságot, amin ő nap mint nap keresztül ment háromszáz éven át. Néha-néha felbukkant egy reménysugár, ami örömre adott okot, de hamarosan mind tovaszállt, kivéve egyet, aki nem más, mint Henry, hiszen ő kivételesen emlékszik Addie-re, ráadásul pont ugyanolyan elveszett, mint a lány.
Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mit érzek konkrétan, mert túl sok mindent érzek egyszerre. Valahogy a zsigereimben éreztem, hogy ennek bizony nem lesz rózsaszín, habos-babos happy end a vége, mégis bíztam benne, de tulajdonképpen nem csalódtam a befejezésben. Schwab stílusa lenyűgöző, gyönyörűen ír, és habár néhol kicsit lassú a cselekmény, ez csak segít abban, hogy Addie karaktere kibontakozzon és felépüljön. Megszerettem ezt a történetet, és bízom benne, hogy hamarosan a magyarul olvasó molyok is belevethetik magukat V. E. Schwab remekművébe. :)

2. Amanda Lovelace: Amikor a hercegnő menti meg önmagát
Időről időre próbálkozom az instaköltészettel foglalkozó kötetek olvasásával, de őszintén megmondom, egyik sem fogott meg különösebben - egészen eddig. Valószínűleg pont jókor találtam rá Lovelace verseire, mert egytől egyig mindegyik megfogott, lenyűgözött, és simogatta a lelkemet. A szókimondó stílus különösen tetszett, az meg csak hab a tortán, hogy teljes átéléssel és őszinte szeretettel fordult az írónő a költészet felé. Számomra fantasztikus élmény volt az Amikor a hercegnő menti meg önmagát című verseskötet, és bízom benne, hogy hozzám hasonlóan sok ember számára fog menedéket nyújtani egy nehéz nap után.

3. Shea Ernshaw: Gonosz mélység
Hetekkel ezelőtt olvastam ezt a könyvet, és azóta sem ereszt a történet. Meg kell mondanom, hogy a
cselekmény feléig nem igazán kötött le a sztori, de bizakodó voltam, szóval nem hagytam abba, és milyen jól tettem! A borús hangulat, a fordulatok és a titokzatosság miatt már most újraolvasnám, pedig alapvetően nem vagyok ilyen típus. Az alapkoncepció egyedi, és zseniális, hogy csak szép lassan bontakozik ki az igazság. Nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz rám a könyv, de bevallom, hogy a lezárás teljesen meghatott. Bátran ajánlom mindenkinek ezt a könyvet!

+1. Julia Quinn: Mr. Bridgerton csábítása
Ez a negyedik Bridgerton könyvem, és Quinn még mindig tud újat mutatni.
Már a Netflix sorozat nézése alatt is szimpatizáltam Colinnal, ez az érzés pedig nőtt a könyvek olvasása során, mert egy humoros és családcentrikus embernek tartottam őt. Penelope-ra is egy kifejezetten izgalmas karakterként gondoltam, de sajnos neki a képernyőn nem sok lehetősége volt kibontakozni, leszámítva az évadzáró részben elhintett jelenetet. Így hát nagyon kíváncsian vártam, hogy ez a két különböző jellemű szereplő mégis hogyan talál majd egymásra, már csak azért is, mert Colin a korábbi részekben egyértelműen kijelentette, hogy soha nem venné feleségül a Featherington lányt.
Szerencsére nem kellett csalódnom, és az előzőekhez hasonlóan ez is egy könnyed, gyors és érzelmes olvasmány volt, amit egy szabad délután alatt be is fejeztem. Úgy éreztem, hogy a megszokott romantika egy kicsit háttérbe szorult, és az érzelmek, valamint az útkeresés kerültek előtérbe, de ez igazán jó volt így. Ráadásul ennyi idő után Whistledown személyére is fény derült, ami egy plusz izgalmas szálat vezetett a cselekménybe. Sajnálom, hogy a továbbiakban már nem olvashatjuk a szellemes megnyilvánulásait, de szép íve volt a karrierjének, és mint tudjuk, egyszer minden véget ér. :)

Nyári terveim:
Tekintve, hogy viszonylag későn kerül ki ez a bejegyzés, ezért az eredeti terveimet javarészt már meg is valósítottam. A jelenlegi állás szerint ezeket a könyveket fogom mindenképp elolvasni nyáron:
  1. Marie Pavlenko: Akár egy kismadár
  2. Meghan Quinn: Három vakrandi
  3. Stephenie Meyer: Újhold
  4. Jennifer L. Armentrout: A hatalom
  5. Alexis Schaitkin: Saint X

Remélem, hogy ti is szuper könyveket olvastatok tavasszal, és kívánom, hogy a nyári hőségben is sikerüljön annyit olvasnotok, amennyit szeretnétek. Mint mindig, most is megtaláltok Instagramon, sőt, már TikTokon is aktív vagyok, ha van kedvetek, nézzetek rá a videóimra. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése